2017. február 22., szerda

"Frühlingsgefühle"

Az elmúlt hetekben minden létező blogon olvastam már olyan irányú, az időjárás felé címzett felszólítást, hogy a tél az igen is mondjon le végre.  Társalgási szinten is vetekszünk már az angolokkal, annyira intenzíven oldjuk az időjárás kérdését. "Hogy bírjátok ezt a hosszú telet, a szürkeséget, a fagyot, ahh?"
Hát sehogy! 

Én igazán nem vagyok az a télellenes, a hideget is elég jól viselem, mégis ez a hosszú hónapok óta tartó szürkeség .... ez már nekem is sok.

Napszínt rendszeresen csak a D vitaminom beszedésekor látok, mert arra azért rendesen rásegítettek, hogy elhigyjük, pótolja a sosem látott napfényt, -  áttetszően sárga színe van.

Nekem viszont rettentően elkezdett fájni mostanában a naphiány. Konkrétan, fizikailag!!!

A napokban már ott tartottam pszichésen, hogy elmegyek szoliba. Én! 2009-ben volt egy barnulási kísérletem, két hónapig tartott és az eredménye az lett, hogy a szalon üzemeltetőjével közösen konstatáltuk: engem háromszor meszeltek át, mikor a bőrszínt osztották. Lehet ezt ugyan kenegetni, de az a mész, az mindig vissza fog ütni. Nahát ennyit erről, drága kísérlet volt. 

E tudás birtokában most csupán a fény iránti sóvárgásom miatt vágyakoztam oda, minden, a szolizással szembeni averzióm ellenére, de még épp időben le bírtam magam kötözni, itt vagyok, nem szoliztam, hiába csábított az ördög a rosszra.

Mi egyéb  maradt még? Van az a mini, könyvre felcsíptethető, ledes lámpácskám. Fényforrásnak az is megfelelhet.  Célirányosan bekapcsoltam, keményen beleirányítva az egész kapacitását az arcomba, aztán 5 másodperc után, már a gondolat miatt is, hogy ez segíthet egy kis fényevésben, elszégyelltem magam és gyorsan elpakoltam.

Sütő!!! Mindenki nyugodjon le, nem gáz, villany. Olyan szépen tud világítani, ontja a fényt és a meleget. Odaülök elé és .... nyomja az arcomba a kajaszagot. Meleg, fény, kajaszag ...  pillanatok alatt asszociáltam a nyaralásra, ami átcsapott  sóvárgásba, majd depresszióba, hogy még mindig nincs megoldva a családi nyaralás kérdése. 

Reménytelen.

Ezzel az érzéssel indultam el tegnap reggel, a következő szürke napot megkezdve, amikor is:
- reggel esett az eső. Nem hó, nem egyéb apró, fehér csapadékforma, hanem szép,  ISO tanúsítvány szerinti, szabályos eső
- értelemszerűen plussz fokot mutatott a hőmérő
-  észrevettem, hogy rügyeznek a bokrok az udvaron
- hatkor elkezdtek énekelni holmi víg kedélyű  madarak!

Hú, mondom, ne kiabáljuk el, ne kiabáljuk el, de hátha. S négy óra nullanullakor, mikor a munkaidő is lejárt, pajkosan a semmiből egyszer csak  kisütött a nap. És .... miközben felvettem a napszemüvegem, kanyarogtam hazafelé és éppen túladagoltam magam napfénnyel, egyszercsak megláttam egy szivárványt! 
Meg kellett állnom mélyeket lélegezni, mert ez már  olyan mértékű hipertavaszózis volt egy nap alatt, hogy az kihatott a szervezetem eddig megszokott, ingerszegény működésére.

Most, hogy nagyjából kihevertem a tavasz illúziója miatti lerészegedést, azt mondom,van remény,  szóval kitartás emberek és "frühlingsgefühle". 
Tessék elpakolni a feketét,  a szürkét meg a barnát, vegyetek példát rólam. Én úgy kitavaszodtam, hogy a sötétkék zakó helyett ma már  .... sötétkék fehér csíkosban kezdem meg ezt a reményeim szerint tavasz felé haladó napot. 




3 megjegyzés:

  1. Hát nálunk nem kellett most sem a napszemüveg. De akkor elkezdek veled együtt reménykedni... :-)

    VálaszTörlés
  2. Ezzel a bejegyzéssel kenterbeverted az angolokat. Ők ugyanis rengeteget beszélnek az időjárásról, de nincs hozzá elegendő humorérzékük. Neked bezzeg annál több van, így köszönöm ezt a vidám bejegyzést. Egészen kitavaszodott a hangulatom tőle. :o)

    VálaszTörlés
  3. Nekem valahogy a virágok jelentik a tavaszvárást, telepakoltam az ablakot velük, nyíljanak, hozzák a derűt. S vasárnap, a visszaúton éreztem, hogy valami változik, amikor napszemüveget kellett volna tenni, úgy sütött szembe a nap.

    VálaszTörlés