2017. április 13., csütörtök

Gyurma, szesz, rock&roll

Hajnali 2 óra 37 perc van. Most indítottam el a mosógépet. Igen, most.

Amikor tegnap este lefeküdtem, még nem is sejtettem, hogy:
-  pár órán belül lesz egy inteligensen ragacsos  élményem az ágyban,
- 2 óra 10 perc környékén egy klasszikus és  néhány agyi infarktusom, amelyeket lábon kihordok, miután elolvasok egy a gyártó által közölt viccesnek szánt, de provokációnak felfogható használati utasítást,
- leküzdöm magamban azt az ösztönös vágyat, hogy felkeltsem a gyereket és lekapjam így az éjszaka közepén mind a tíz körméről,
-  ezt követően egy mély levegő, nó pánik, nó pánik egyperces  mantrázás után csak úgy dőlni fog rólam (nem belőlem) a jó kis ötvenes házipálnika szaga.

Na de hogy tegyük tisztába a dolgokat: ismeritek azt az érzést, amikor húz az ágy, szinte belesüppedsz, odatapadsz, nem enged? Rossz alvó vagyok, így furának is éreztem ezt az egészet úgy tudat alatt. Arra keltem félkómásan néhányszor ebből  a három órásra sikerült fene nagy alvásból, hogy ahh, beleragadok az ágyba! Aztán két órakor már a kezem is beleragadt, valami fura anyag volt az ujjaim között és akkor ráeszméltem, hogy a gyerek becsempészte azt a nyomorult inteligens gyurmát  az ágyamba!!! 
Azt, amelyik nem porlik, szárad,  ... csak olvad, folyik és ragad.




Hozzáteszem, hogy nekünk nincs inteligens gyurmánk, mert én eddig keményen ellenálltam, hiába könyörögtek a gyerekek érte, nem engedtem be a házba a cuccot.  

Pár napja a kicsi  sapjákának belső része furán ragacsos volt, mikor hazaért az oviból. A haja is, meg is mostuk azt gondolván, hogy  valami édes cucc ragadt belé, bár én semmiféle illatot nem éreztem rajta és a mosás ellenére az ujaimmal szedtem le az anyagot a hajszálairól. A nagyobbik lányom a fagyira terelte a gyanút és nem is oldottuk ezt tovább, merthogy nem volt más gyanúsítottunk.  Mostanra persze összeraktam, hogy a négyéves a sapkájában csempészett haza az oviból egy darabka inteligenciát.

Ezen felismerések után már kellően felébredtem és  tudatosult bennem, hogy az a bizonyos  ágyba húzó érzés  
( ezt hittem mély álomnak bakker ) az egész bal karom felől nem más, mint  ez a ragacs és pont akkor, amikor fázva,  az én szerelmetes szépséges köntösömet is magamra húzva aludtam el az ágyban!!!

A kezdeti pánik után azzal nyugtattam magam a mosdó felé tartva, hogy az inteligens gyurma elég okos kell hogy legyen ahhoz is, hogy kimásszon a ruha anyagából. Miután rágugliztam  a neten, ilyen mondatok csaptak pofán:

"Hát ha intelligens, kimegy ha megkéred."
" Indíts kártérítési pert a gyártója ellen."
" Nekünk az ágyneműbe ragadt, próbáltam a fagyasztásos módszert (rágónál beválik), itt sajnos semmi eredménye nem volt. Végül kitépkedtem, leszedegettem amennyire bírtam, de az ezüstszürke szín benne maradt a rózsaszín takaróhuzatban. Azóta mostam többször is, semmi változás. 
Ha valaki tud valamilyen megoldást, én is szívesen fogadom."


Agyi érgörcs, egyes csapó! 
Hát most aztán WTF?

Ó, tuti van a gyártónak oldala, biztosan lesz ott a FAQ részben egy hasonló kérdés, nézzük gyorsan!!!
Mi okosat találok ott, egy professzornak nevezett pszichopatán vigyorgó szemüveges figura képe alatt?


Agyi érgörcs, kettes csapó!
Miután kitisztul a látásom, olvasom tovább:


S ahhoz, hogy teljesen leamortizálódjak agyilag és érzelmileg, elég olvasnom a gyártó utolsó, maradjunk annyiban hogy egy kicsit, pikánsan provokatív, pofádba röhögős tanácsát:


Titkoz hozzávaló! Talán! Inteligens! Muhaha!!!


Már a hármas csapónál tartok. Honnan a jó büdösből szerzek én hajnali kettő körül tiszta izopropil - alkoholt???

A folt a köntösön hatalmas, megszakad a szívem, mert én ebbe a cuccba bele vagyok szerelmesedve, amióta megvettem és akkor így járok vele, tessék!

Kisírom és kisajnálom magam. Fiatal vagyok, gyorsan rehabilitálódom így a harmadik összeomlás után. 

Most lép életbe a kreatív ember a magyar című fejezet. Merthogy ha ez nincs, akkor nézzük, mi is van otthon???

Van itt szesz, a bulis laposüvegemben ( most ez elég alkeszosan hangzik, tudom, de mentségemre szóljon, hogy ha akkora piás lennék, nem lenne az üvegben a cucc már negyedik hónapja)!!!
A decemberi Budapest Arénás Ákos koncertre tartva sajnos  akaratunk ellenére is komolyan át kellett fertőtlenítenünk a  bélrendszerünket, mert akkoriban tombolt a jó kis hányós hasmenős első felvonása és hát nem hagyhattuk, hogy minket is letaroljon, így végig,módszeresen gondoskodtunk a megelőzésről.

Akkor nem is gondoltam, hogy ez a szesz mostanra második alkalommal is segít majd rajtam. Tudom, ki főzte, ha nem is hetven, de 50%-nyi alkohol ebben is biztosan van. Mivel más munícióm nem igen van már,  s én  menteni akarom  a menthetőt, így ráöntöm az egészet a köntösömre. 

Hajnali kettő húsz. Pálinkaillatban úszom. Ha most valaki látna, ahogy enyhe pszichózisban rázom ki az utolsó csepp piát a laposból, .... hát nem is tudom,mit gondolna.
De már mindegy is, mert pálinkaszag ide vagy oda, a gyurmamaradvány felszívódik!!! Eltűnik, komolyan!!!
Mámorosan, a körtepálinka gőzétől megrészegülve táncolok a konyha közepén.
Hát mégis? Lehetséges ez??? Megszabadultam tőle??? Inteligensebb vagyok a gyurmánál???

Visszalesve a provokátor weboldalára látok még megjegyzéseket holni lehetséges színfoltokról a ruhán, amelyeket nekem esélyem sincs meglátni, lévén, beáztattam pálinkába a köpeny teljes bal felét, így jobbnak látom átdörzsöni azt egy kevés (sok) folttisztító folyadékkal is, a gyártó tanácsai alapján.
S hogy biztosra menjünk, bepakolom a cuccot a mosógépbe. 
Azt pedig ünnepélyesen megfogadom ebben a szeszes pillanatban, hogy nálunk az inteligens gyurma továbbra is tiltólistán marad!

Itt tartunk most.  Mostanra 4 óra 11 perc van. Zombinak érzem magam, de lassan kezdek magamhoz térni. A mosógép most fejezi be a mosást. 

Micsoda éjszaka volt ez! Az adrenalin az egekben! Csak úgy folyott a szesz! Ezek után mondja azt bárki is, hogy a harmincas, kisgyerekes anyák nem tudnak élni!!!



2017. március 29., szerda

Nincs szuszogás


A nagymamánál alszik a két gyerek. Nincs szuszogás, csak a lelkiismeretfurdalás bújt  szorosan mellém. Szorít, nem enged el. Nem beszél, csak képeket  vetít az agyamba azokról a mai történésekről, amelyeket másként  is meg lehetett volna élni. Hozzánk méltóbban.  Kiabálás nélkül, parancsszavak nélkül. Büntetés nélkül.

De ezek mind megvoltak és bár a szoba, az a bizonyos, amelyben  (Vekerdy után szabadon) egy ösvénynek is elégnek kellene lennie, hogy én boldog anyuka   legyek, a gyerek meg igazi szabad lélek, őserdő maradt, benőtt, fojtogató indákkal teli.
Én ennek ellenére mégis  minden elvemet és „ti innét addig ki nem mentek“  típusú fenyegetésemet félretéve  fél perc alatt pakoltam össze a két vándortarisznyát és kötöttem fel négy darab utilaput a gyerekek talpára, mikor a mama felajánlotta, ma éjjel nála alhatnak.
„Menjetek csak! Jobb lesz így mindenkinek. Mama mama lehet, ti unokák, én meg talán újra Iveta.„

...

Nincsenek gyerekek.  ... Oké, oké, mit is kezdjünk ezzel a hirtelen megváltozott helyzettel??? Elég a takarításból, a gondokból,  a hülye, önmarcangoló gondolatokból,  ... irány az élet, csapjunk bele a lecsóba! Tudod, csak úgy  mamisan.
Egy kis csavargás a fővárosban, egy kis Ikea túra, ahol minden szoba rendezett és én bármelyikben ott maradnék egy éjszakára vagy akár egy életre is, majd egy kis vacsi. Nyugis, „lájtos“.  Olyannyira lelkes vagyok, hogy még a párom is elhiszi, ez akár egy normális este is lehet. Nekiindulunk hát a nagyvilágnak, vigyázz élet, jövünk! Ketten, gondok, gyerekek nélkül.


Nézem a sötét tájat az ablaküvegen át, idegennek érzem magam a saját életemben. Legyen vége az útnak!  ... Jussak ki végre az áruházból!  ... Fizessünk már, túl sok az ember az étteremben!  ... El innen, ki innen! Menjünk már haza!!! Csak ott jó, csak ott vagyok én is én, csak ott vagyok teljes.
Hazaérkezvén némán becsukom a szobám ajtaját magam mögött.  Befekszem az ágyba. Csend van.  Nincs szuszogás, csak a lelkiismeretfurdalás bújt mellém szorosan. Nem jó így. Elfordulok tőle, de hátulról  úgy is szorosan átölel, nem enged.  Ma éjjel ő a társam.




Jobbomra fordulva egy ott felejtett maci néz rám hideg gyöngyszemeivel. Abban a nézésben, a mozdulatlanságban, a szótlanságban benne van minden vád, melyekkel saját magamat bántom.

Néha fáj a boldogság. De csak azért, mert él, formálódik, növekszik, tanul. Ad, majd elvesz, ölel, majd  szíven szúr. Elgáncsol, felsegít, etet  és éheztet. Kínoz és kényeztet.

S ami ennél is jobban, a világon talán a legjobban tud fájni, az a boldogság hiánya, mikor nem szuszog ott mellettem  a nyugodtnak remélt, ámde üres éjszakákon.

2017. március 19., vasárnap

Mangós ruccolasaláta gyömbéres, citromos öntettel

Vasárnap ebédre többféle finomságot készítettem, de ezek közül az én kedvencem ez a saláta volt:

Ruccolához felkockázott paradicsomot és finom édes mangót adtam.

Az öntethez olivaolajat, fehérborecetet, balzsamecetet, egy kevés vizet, citromlevet, gyömbért, borsot, egy kicsi cukrot kevertem össze, majd ezzel nyakonöntöttem a salátát. Ha lett volna otthon, még egy kis csilit is adtam volna hozzá.
A salátához pácolt, grillezett csirkemellett kínáltam.





Isteni, friss, gyorsan elkészíthető.

Komolyan mondom, én elvenném magamat feleségül!  Pechemre más már megelőzött ebben 12 évvel ezelőtt. Szerencsés egy pasas, mit mondjak...

2017. március 18., szombat

Karfiol curry

A gyerekek szombatra rántott karfiolt óhajtottak,  amelyet én  a gluténmentes étkezésem miatt nem eszem - GM változatban sem.
Kedvet kaptam viszont én is a karfiolhoz, így ideje volt elkészítenem  azt a csábító karfiol curry receptet, amelyet nemrég találtam a Vasárnap magazinban.

A karfiolt pici  rózsákra szedtem. Kókuszzsíron megdinszteltem két fej apróra vágott hagymát, ehhez hozzáadtam két gerezd felaprított fokhagymát, egy darabka reszelt gyömbért, majd erre az alapra raktam a karfiolt, melyet jól átforgattam vele.  Egy pici vizet tettem alá, tényleg csak keveset, nehogy leégjen, majd hozzáadtam a curry fűszerkeveréket (Kotányi fűszermalom ), sót,őrölt köményt és frissen őrölt  borsot.



A fűszerekkel is átforgattam a karfiolt, majd egy kevés kókusztejet és egy kis doboz kókusztejszínt adtam hozzá. A karfiol curryt fagyasztott cukorborsó hozzáadásával tettem még érdekesebbé. Lefedve nagyjából fél órán át főztem, ez alatt szépen besűrűsödött az étel.

Szafi free lángos lisztkeverékből egy tortillához hasonló lepénykenyeret készítettem, ehhez receptet Szafi oldalán találtam IDE kattintva
A forró, enyhén  kókuszzsírral kikent  serpenyőben megpirítottam a lepénykenyereket. Nagyjából 3-3 percig sütöttem őket mindkét oldalról, majd az elkészült karfiol currihoz adtam köretként.

A curry nagyon finom lett, igazi ízorgia.
Jó étvágyat kívánok hozzá!

P.S.: a receptet a férjemen  is leteszteltem, repetázott belőle !!! 

2017. március 11., szombat

A világom képekben

Akit érdekel egy kicsit több az én világomból ( sok sok kép cipőkről, könyvekről, virágokról és kajákról) az kövesse mindannapjaimat az Instagramon:

https://www.instagram.com/superwomanatwork/



Mert van, amikor feleslegesek a szavak.


2017. március 8., szerda

Sajtóvisszhang -Vasárnap Lélek Magazin

A tegnap megjelent Vasárnap Lélek magazin mellékletében egy terjedelmes könyvajánlót olvashattok tőlem, melyet  Gretchen Rubin Bolgogságterv című könyvéről írtam.

Keressétek a Vasárnapot az újságárusoknál!


2017. február 24., péntek

DURVA ANYA

Mindig azt hittem, hogy nincs lejjebb az állat módjára  nyerítek a gyerekeimmel helyzetnél, de jelentem, van!!!
Az ember általában kedvesen és békésen kezdi a komunikációt, ha a csemetéit szeretné megkérni a szobájuk rendbetételére. Mosolyogva szól hozzájuk:
-  Drágaságaim, légyszíves menjetek fel és rakodjatok össze a szobátokban!

A következő fázis az, amikor tudatosul benne, hogy a mosoly és a kérés itt bizony kevés volt és átvált felszólító módba: 
- Azonnal menjetek fel a szobátokba rakodni!

Jön még további pár fokozat, fenyegetés, majd ordítás ... az eredmény ugyanúgy semmi.

Itt tartottam én is az előbb. Nincs a torkomban több erő, mert beteg vagyok, így nem maradt más hátra, mint elővenni a legmocskosabb módszert: 

PALACSINTÁT SüTöTTEM!!!

És igen, tárva, nyitva hagytam minden ajtót, had szálljon felfelé a fincsi palacsintaillat, bódítsa el így 12 óra táján  a két éhes ellenállót, akik mint a lovak, futottak le a lépcsőn, holmi kényeztető takarmányozást remélve.

Amikor leértek, mosolyogva megmutattam nekik a rengeteg palacsintát és a Nutellát, majd elpakoltam  mindent azzal, hogy ebből ugyan nem esznek, amíg nincs rend.

Lázadás, bőgés, futás vissza. Most már rakodnak.

Fúj, de durva vagyok!!!
Thatś my superpower!!!



2017. február 22., szerda

"Frühlingsgefühle"

Az elmúlt hetekben minden létező blogon olvastam már olyan irányú, az időjárás felé címzett felszólítást, hogy a tél az igen is mondjon le végre.  Társalgási szinten is vetekszünk már az angolokkal, annyira intenzíven oldjuk az időjárás kérdését. "Hogy bírjátok ezt a hosszú telet, a szürkeséget, a fagyot, ahh?"
Hát sehogy! 

Én igazán nem vagyok az a télellenes, a hideget is elég jól viselem, mégis ez a hosszú hónapok óta tartó szürkeség .... ez már nekem is sok.

Napszínt rendszeresen csak a D vitaminom beszedésekor látok, mert arra azért rendesen rásegítettek, hogy elhigyjük, pótolja a sosem látott napfényt, -  áttetszően sárga színe van.

Nekem viszont rettentően elkezdett fájni mostanában a naphiány. Konkrétan, fizikailag!!!

A napokban már ott tartottam pszichésen, hogy elmegyek szoliba. Én! 2009-ben volt egy barnulási kísérletem, két hónapig tartott és az eredménye az lett, hogy a szalon üzemeltetőjével közösen konstatáltuk: engem háromszor meszeltek át, mikor a bőrszínt osztották. Lehet ezt ugyan kenegetni, de az a mész, az mindig vissza fog ütni. Nahát ennyit erről, drága kísérlet volt. 

E tudás birtokában most csupán a fény iránti sóvárgásom miatt vágyakoztam oda, minden, a szolizással szembeni averzióm ellenére, de még épp időben le bírtam magam kötözni, itt vagyok, nem szoliztam, hiába csábított az ördög a rosszra.

Mi egyéb  maradt még? Van az a mini, könyvre felcsíptethető, ledes lámpácskám. Fényforrásnak az is megfelelhet.  Célirányosan bekapcsoltam, keményen beleirányítva az egész kapacitását az arcomba, aztán 5 másodperc után, már a gondolat miatt is, hogy ez segíthet egy kis fényevésben, elszégyelltem magam és gyorsan elpakoltam.

Sütő!!! Mindenki nyugodjon le, nem gáz, villany. Olyan szépen tud világítani, ontja a fényt és a meleget. Odaülök elé és .... nyomja az arcomba a kajaszagot. Meleg, fény, kajaszag ...  pillanatok alatt asszociáltam a nyaralásra, ami átcsapott  sóvárgásba, majd depresszióba, hogy még mindig nincs megoldva a családi nyaralás kérdése. 

Reménytelen.

Ezzel az érzéssel indultam el tegnap reggel, a következő szürke napot megkezdve, amikor is:
- reggel esett az eső. Nem hó, nem egyéb apró, fehér csapadékforma, hanem szép,  ISO tanúsítvány szerinti, szabályos eső
- értelemszerűen plussz fokot mutatott a hőmérő
-  észrevettem, hogy rügyeznek a bokrok az udvaron
- hatkor elkezdtek énekelni holmi víg kedélyű  madarak!

Hú, mondom, ne kiabáljuk el, ne kiabáljuk el, de hátha. S négy óra nullanullakor, mikor a munkaidő is lejárt, pajkosan a semmiből egyszer csak  kisütött a nap. És .... miközben felvettem a napszemüvegem, kanyarogtam hazafelé és éppen túladagoltam magam napfénnyel, egyszercsak megláttam egy szivárványt! 
Meg kellett állnom mélyeket lélegezni, mert ez már  olyan mértékű hipertavaszózis volt egy nap alatt, hogy az kihatott a szervezetem eddig megszokott, ingerszegény működésére.

Most, hogy nagyjából kihevertem a tavasz illúziója miatti lerészegedést, azt mondom,van remény,  szóval kitartás emberek és "frühlingsgefühle". 
Tessék elpakolni a feketét,  a szürkét meg a barnát, vegyetek példát rólam. Én úgy kitavaszodtam, hogy a sötétkék zakó helyett ma már  .... sötétkék fehér csíkosban kezdem meg ezt a reményeim szerint tavasz felé haladó napot. 




2017. február 17., péntek

Csatlakozásra várva

Krisztina mai bejegyzésében megemlített engem és a lányaimat egy gondolat erejéig, mikor a kórházban a színtelen, kiszürkült,  elhagyott babáról mesélt. 

Két ilyen csöppséget már én is kaptam  a sorstól mint örökbefogadó szülő, s aki ismer, tudja, hogy sosem gondoltam rájuk így, elhagyott gyerekekként. 

Mindig igyekeztem úgy felfogni a köztes időt, mint egy átszállást a hazafelé vezető  úton. Várnunk kellett egymásra, ott a peron széli padon ülve,  talán kicsit tényleg megszürkülve, hiszen mi akkor még nem szerethettük úgy egymást, mint ti. Mi csak megszülettünk. A lányok a semmibe, én pedig mint anyjuk azután, hogy először megláthattam őket. Nem volt közös a születésélményünk, de én valahogy  sohasem oldottam ezt, hiszen már régóta  itt vagyunk egymásnak, előttünk az élet, őszintébben mint mi,  nem hiszem, hogy szerethetik egymást emberek, akkor meg???

Akkor meg ... hát mégis van akkor meg!
 Hiszen volt "előéletünk" az egymásra találás előtt, ültünk más vonatokon  még akkor is, ha mind egymás felé tartottunk.  Hogy jöttem én a képbe, ha őszintén kimondjuk a dolgokat?  Úgy, hogy a megérkezésük pillanatában őket bizony nem várták! Leszálltak a vonatról  arra a bizonyos peronra, ahol akkor  senki sem állt ölelő, védő karokkal.
A mi későbbi találkozásunkat mi előzte meg az én életemben? A vágyakozás utánuk. És az övékben? Az elhagyás! 




Hiszem, hogy a szeretet mindenért kárpótol és minden sebet begyógyít, de attól a heg még ott van és talán mindig is ott lesz.  S lehetek én  akármennyire  kemény, az, akire okkal pakolnak, mert  elbír minden terhet, ezt a pakkot mégsem  nekem kell cipelnem. Nem cipelhetem, mert egyszer nekik kell majd a súlyos  csomag ismeretlen  tartalmát  feldolgozniuk. Addig pedig mi marad? A düh.

Az egyik lányomban mindig is sok volt a harag.  
Dühös  a világra,  az emberekre,  rám is,  ha olyanja van.
Sokat gondolkodtam azon, honnét ered mindez?  Mit rontottunk el? Mit nem dolgoztunk fel? Mi maradt kimondatlan? A mi közös dolgaink tekintetében semmi, de az ő  tarisznyájába nem csak mi pakoltunk. Ő már egyszer nem kellett. Ő úgy érkezett meg, hogy nem várták. Neki tényleg van oka és joga haragudni, dühösnek lennni. Nekem, mint örökbefogadó szülőnek  ezeket a dolgokat nagyon nehéz kimondanom, más vétke miatt vezekelnem, mégis tudom, hogy egyszer  ennek az egésznek bizony  robbannia kell még akkor is, ha a mi közös életünkben nem is lesz  valódi, a folyamatot elindító katalizátor.

S igen,   amikor felszakad az ősi, vele született harag, akkor vele együtt kell majd mindezt nekem is megélnem. Nekem is fog fájni, rajtam is fog csattanni.
Mégis készen kell állnom, ha eljön a pillanat! Ott kell lennem!  Fognom kell,  ha elesik,  vigasztalnom, ha sír, vagy éppen azt mondanom,  sírj csak bátran!  Ordíts bele a világba, neked szabad, én  is ezt tenném a helyedben! Bármennyire is fáj, meg kell élned ezt a pillanatot mindenestül!

 Aztán ölelj meg szorosan,  hajtsd ide a fejed, nyugodj meg, hagyd, hogy megtöröljem a szemed, megsímogassam a hajad és doboghasson érted továbbra is a szívem! 

Nekem mindenestül kellettél akkor, amikor  megláttalak  azon a bizonyos peronon, ahol te is szürkébb lehettél, mint mások és talán én is, de mitől lehetne boldog színe az embernek, ha még nem érezte, milyen  is  őszintén  ölelő karok oltalmába megérkezni egy hosszabbra sikerült vonatút végén.

Most végre mi is egymásba kapaszkodva állhatunk itt.   Megérkeztünk.
Gyere, gyertek, menjünk haza végre!

2017. február 11., szombat

A Nagy Testvér

Na most vagy a Blogger statisztikája hibás, vagy én vagyok oltári sz....ban, merthogy a blogomat állítólag az Egyesült Államokban olvasták mostában a legtöbben.

Bakker, pedig a Trumpról én csak gondoltam a magamét, de úgy látszik, a NAGY TESTVÉR mindent lát, hall, tud, érez ....



Anyu, igazad van!

Elgondolkodtam azon, mennyire gyakran (ritkán ) ismerem be azt, hogy másnak van igaza.

Ritkán. 
Nincs rá szükség. 

Egy kinek van igaza helyzetben én olyan határozottan tudok érvelni, hogy nem jutunk el a pálcatörésig, nem kell kimondania  a végső ítéletet, felesleges. Merthogy addigra már mindenki tudja, ki látja jól a dolgokat :-D

Ma viszont beismertem (utólag és magamban ), hogy az anyum helyesen látott egy konkrét dolgot. Nem írom azt, hogy a dolgokat, mert természetemmel ellenkezne, de ezt az egy konkrét helyzetet igen.

Azt mondta: te mindig mindent kimondasz úgy, ahogy van, aztán nem érted, miért sértődik meg az ember.  Utána a gyereked ugyanilyen őszinteséggel kimondja neked, amit gondol, de te azt már zokon veszed.


Anyu, igazad van! Írd fel:  2017. Február 11.  

:-D





2017. február 7., kedd

Sajtóvisszhang - Vasárnap Lélek Magazin

A ma megjelent Vasárnap Lélek Magazinjában három könyvről írt ajánlómat olvashatjátok. 
Mindhárom Petrik Adrienn műve. 
Nagyon inspirálóak, olvassátok el őket ti is akár házat, kertet, vagy lelket építetek!



Sajtóvisszhang - Éva magazin


Büszkén jelentem, hogy a Levél a neveletlen gyermekemnek című írásom ma megjelent az Éva magazin online felületén!


Az eredeti bejegyzést IDE KATTINTVA  olvashatjátok.

2017. február 2., csütörtök

Na még ma!

Na még ma, ma utoljára lehessek ilyen fáradt, lehessek rosszkedvű, lehessek csalódott, bunkó, hangulatember, lehessek magammal őszinte!

Mert holnaptól újra, esküszöm, hogy újra összekapom magam, mosolyogva nézek mindenkire, minden szavammal, érintésemmel, gondolatommal segítem, fejlesztem, gazdagítom a gyerekeimet. A férjemet uramnak fogom szólítani, ahogy azt eddig is kellett volna, de ugye én még az egyszerű szavakra se tudok figyelni, mikor így elengedem magam mint ma, ... ma utoljára.
S igen, ígérem, hogy már az ajtóban megölelem, hogy érezze, itt boldog, nyugodt, ideális családi közeg várja, ahol megérdemelten pihenhet, amíg én biztosítom számára a csendet és a plafonig kúszó szeretetet.

Minden elvégzett feladatom tiszta öröm lesz, s ragyogni fog újra a lakás, ábécé sorrendbe rendezem az összes, ma még nem létező és ki se talált rendszerem.   

Vaníliaillat fogja körbeölelni a házat, mert én tényleg, de tényleg minden nap fenséges sütikkel fogom hazavárni a családot és megoldom (ma még nem tudom, hogy hogyan, de holnapra biztos pikk pakk, helyreáll a világ rendje), hogy mindegyiküknél előbb érjek haza. S nem lesz több mirelit szilvásgombóc, mert holnap már tudni fogok figyelni arra is, hogy abban csak liszt van és cukor, s méltatlan, hogy én ilyen szart merjek vacsorának csúfolva a családom elé tenni az asztalra. 

És holnap már tényleg, de tényleg kidobok mindent a kamrából, ami nem bio, mert szégyen, hogy nekem ez nem prioritás, amikor fejlődő életekért vagyok felelős. A gondatlanságból elkövetett súlyos egészségkárosítás nekem semmit se mond???

A szekrényemből is  eltűnik a sok felesleges kacat, mert nekem holnaptól már tényleg kapszulagardróbom lesz, pár darab, minden mindenhez illik majd, de leginkább a csinos körömcipőimhez. Kivágom az összes maszkulin, kényelmes, rohanásra alkalmas cipőmet, mert mi a francnak is kellenek nekem azok!? Változtatok a hozzáállásomon, mert bennem van a hiba, ha nem tudok rendszert vinni az életembe és mindig mindenhová loholnom kell.

És tényleg, holnap már tényleg felrakom a netre, hogy eladóak a könyveim, mert mindenki beszól, hogy meghajlottak alattuk a polcok, mi a francnak annyi nekem?!? Olvasni? Csak szakácskönyv maradhat és persze nevelés, pszichológia, hogyan szervezzük, rendezzük, változtassuk, váltsuk meg  és társai. Olyanok, amelyek a hasznomra válnak – a családom hasznára.

S ha már nevelés és család, nálunk tényleg mindig nagyon hamar készen lesz a lecke, hogy legyen idő előre tanulni  és a nagyobbik lányomat is átprogramozom egy  teljesítményorientált  robottá. Volt már gyerek eleget, ideje felfognia, hogy az ember a tizedik évébe lépve felelős a saját  jövője alakulásáért és igenis már most sokat tehet azért, hogy az ország legrangosabb egyetemei egyikére bekerüljön tíz év múlva, s utána majd egy életen át egy valag pénzt keressen. Vagy ha nem, merthogy csak lány, akkor elég lesz az a diploma arra is, hogy jól menjen férjhez. Jó egyetem, jó rating.

De még ma,  ... ma utoljára lehessek fáradt, kedvtelen, lehessek őszinte, spontán, csak magamnak megfelelni akaró, szókimondó.... lehessek ember!!! 
Eshessen jól, ha ledőlök az ágyra egy átdolgozott és logisztikázott nap után, betakarva a fejem, hogy semmit se lássak és halljak, legalább tíz percig ne! 
Mondhassam a gyerekemnek azt, hogy igen, ezt a marhaságot meg kell tanulnod, mert sajnos ez a feladatod, de nem ettől leszel okos ember. 
Gyömöszölhessem be a harmincadik  ingemet a szekrénybe, nem bánva azt, hogy nem volt rá szükségem, ahogy a negyedik piros körömlakkra sem, és arra a csokira se vacsora után, de mégis...

Gondolhassam és érezhessem őszintém úgy, hogy nem bánom, ha nehéz így élni, nehéz ennyi mindennel elbírni, de én igen is ezt vállaltam fel, s nem érdekel, ha más bukottnak lát, a magasból lezuhanó kötéltáncosnak.
Mert én legalább felmásztam oda! Volt bátorságom kilépni a semmibe, bízva abban, hogy ez akár izgalmas kaland is lehet.  Olyan dolog, amiért érdemes volt megszületni, amiért érdemes élni.
Ma, utoljára.
...
Aztán majd holnap ... élek én is úgy,  mint ti. Úgy, ahogy  illik.
De ezt a napot ma még hagyjátok meg nekem!!!


2017. január 22., vasárnap

Lehet ennél szebben szeretni?

Sütöd a kifliket, lassan ki kell szedni őket.
Ő akkor némán belibben a konyhába, előkapja a rácsot, amin hűlni fognak, leteszi melléd
és egy szó nélkül megy is tovább a dolgára.

Lehet ennél szebben szeretni?

9 éves.


2017. január 2., hétfő

Best of Nonó - Kié vagy?

Noémival játszunk, fekszik az ölemben, csikizem. Férj a felettünk lévő szobában tanul a következő vizsgájára.
- Nonó, kié vagy?
Gyerek szemei kikerekednek.
- Ő, ... ő .... hallja az apa ott fent, amit neked mondok?
- Nem, miért?
- Anyáé vagyooooooooooooooooooooooooooooook!!!!

Hát milyen durva? Négy éves!!! Bár egy szakember azt mondaná: durva kérdés, durva válasz.




2017. január 1., vasárnap

Viszlát 2016!


2016 utolsó óráiba léptünk. Lassan sötétedik, jönnek a vendégek, hogy méltóképpen, együtt  búcsúztassuk el az eltelt évet.
Ez az esztendő számomra igazán kiemelkedő volt. Hálás vagyok mindazért, ami megadatott és hiszem, hogy a megkezdett utamat folytatva fogok tudni átlépni a következő évbe is.





Hogy mik voltak számomra a legnagyobb pozitívumok az évben?

- Készült velem egy igazán őszinte és mély riport, melyet  az Új Nő hasábjain olvashattatok áprilisban. Mindig is azt vallottam, hogy a nyitottság szabadságot és erőt ad, nem elgyengít. Ebben a hitemben a rengeteg visszajelzés csak még jobban megerősített. A riport kapcsán a legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy sokan vallották azt,  végigsírták az olvasást és büszkék voltak rá,  hogy ismernek. Ezekre a visszajelzésekre nem is tudtam igazán mit válaszolni. Akkor is, most is csak egy nagy, de őszinte köszönömre tellik tőlem. 

- Felkérést kaptam Bolemant Évától a Vasárnap Lélek Magazin főszerkesztőjétől, hogy rendszeresen írjak a magazinba. Az egyik legnagyobb álmom vált ezzel valóra és a mai napig mindig  hatalmas megtiszteltetés viszont látni a gondolataimat annak az újságnak a hasábjain, amelyet kisgyerek korom óta olvasott a családunk.

- Ha már  a riportoknál tartunk, az év végén a munkahelyem lapjában mutattak be engem négyezer kollégámnak mint inspiráló nőt. Nagyon büszke voltam rá, hogy a munkaadóm a munkán kívüli tevékenységeim kapcsán emelt ki mint követendő példát. Ez egy leírhatatlan érzés volt, megkoronázta az eddig ott töltött tíz évemet.

- Mészáros Krisztinával és kis csapatunkkal ebben az évben két sikeres, teltházas szemináriumot  hoztunk össze a Mert nőnek lenni jó közösség számára. 

- Novemberi, immár hatodik szemináriumunkon debütáltam, mint amatőr műsorvezető, de hatalmas élmény volt számomra ez az új szerep.

- Nem tudok még továbblépni a Mert nőnek lenni jótól. Tavasszal megalapítottuk a Mert nőnek lenni jó Polgári Társulást is azzal, hogy új, érdekes projekteket valósíthassunk meg.

- Nem váratott magára az első, hiszen a  nyár végén elstartoltuk beszélgetős klubestjeinket és klubdélutánjainkat. Augusztusban a Kalandvágyó nők témát jártuk körbe. Szeptemberben Nyárasdon folytattuk a sort a Meseterápiával. Decemberben Anya baja címmel boncolgattuk mindazokat a dolgokat, amelyekkel egy anyának szembe kell néznie. Hasonló témával indítjuk januárban komáromi klubéletünket. Ezt a találkozót pedig megelőzi az Újrakezdők című beszélgetésünk Dunaszerdahelyen, mely során három olyan nővel beszélgetünk, akik addigi pályájukat lezárva új útba, karrierbe kezdtek.
Nagyon örülünk annak, hogy ez a fajta klubestes irány ennyire  sikeres. Ezen az úton megyünk tovább 2017-ben is, hiszen ahogy azt novemberben bejelentettük, a jövő évben csupán egy nagy szemináriumunk lesz, viszont egész évben szeretettel várunk titeket klubestjeinken Dunaszerdahelyen, Komáromban, Somorján és további helyszíneken is.
Krisztinával újabb érdekes projekteken dolgozunk, lesznek igazi meglepetések is. Nagyon hálás vagyok, amiért két éve egymásra találtunk. Hatékonyan és kreatívan tudunk együtt dolgozni, kiegészítjük és inspiráljuk egymást, de ami a legfontosabb, hogy őszinte barátokká formált minket a közös vállalásunk. Tudom, hogy sok dologba nem vágtam volna bele nélküle, vagy a megerősítése nélkül és lehet, hogy egy picit ő is így van ezzel. Igazi társai lettünk egymásnak. 

- A blogolás ebben az évben igazán szerényre sikeredett a megírt posztok számát figyelembe véve, de azt gondolom, hogy az itt közzé tett posztok így is színesek és változatosak voltak. Volt humor, önirónia, voltak kemény szavak, könnyek, gyereknevelés, női öntudat. A Vasárnap Lélek magazinjában  írtam könyvekről, színházi élményeimről, de megjelent a blogon is sikeres Kiugrani a saját életemből című írásom, valamint a depresszióról is őszintén leírtam saját tapasztalataimat.  Tény, hogy a Mert nőnek lenni jóval jött sok új feladat miatt kevesebb időm jutott a blogírásra, de volt ebben egy tudatos döntés is. 

- Személyiségfejlődésem szempontjából igazi hullámvasút volt számomra ez az év, de minden megélt  negatív élmény megerősített abban a hitemben, hogy csak saját magamnak kell megfelelnem. Mindig is azt vallottam, hogy sok dolgot is lehet jól és sikeresen csinálni egyszerre.  Ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben egyidejűleg száz százalékot kell nyújtani.  Az a lényeg, hogy átlagolva a teljesítményünket egy számunkra elfogadható  eredményt és szintet kapjunk. A világ nagyon meg akart győzni engem arról, hogy ez lehetetlen.  Olyan erős volt a támadás, hogy jónéhány hónapig saját magamért kellett küzdenem, de újra talpra álltam és ezek után sem vagyok hajlandó semmit se feladni az életemből azért, hogy mások jobb anyának, munkaerőnek, feleségnek, bárminek tartsanak. Én egyszerűen így működöm: maximum, vagy minimum mindenben egyszerre.

- Anyaság - talán még mindig erről kell a legtöbbet tanulnom. Sokszor vagyok türelmetlen, hangos, ideges. Hányszor kiáltok rá saját magamra, hogy most épp úgy viselkedem, ahogy az apum, vagy az anyum anno velem, de talán ami a legfontosabb, hogy ebben a szerepemben is őszinte vagyok.  Őszintén boldog, vagy szomorú,mérges vagy bármi. 

-  A gyerekekről is sokat tanultam. Kaptam ebben az évben néhány olyan pofont a hozott pakkokkal kapcsolatban, amelyekre nem számítottam. Lányaim  batyujaiban lapultak nem várt dolgok, hamuban sült pogácsának álcázva, amelyekbe bizony beletörött a fogunk.  Ezekről ITT és ITT írtam.  Annak ellenére, hogy mindkét helyzetben komoly lelki válságba kerültem a teher súlya miatt, mára igyekszem másként megélni ezeket a tapasztalásokat. Tudom, hogy az élet, sors, univerzum, vagy nevezzük bárminek is  okosan rendezi el a dolgokat. Arra pakol, akire lehet. Attól kér segítséget, aki segítséget tud adni. Így vagyunk ezzel mi is. Nemhiába lettem a két lányom anyukája. A sors tudta, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy segítsem őket és a lehető legjobb életet és fejlődést biztosítsam számukra így, is, ezzel a pakkal a hátukon. Nagyon szeretem őket, leírhatatlanul. 

- Elengedés -  talán az eddigi életem legnehezebb feladata volt megtanulni, hogy emberi kapcsolataimban a legtöbb csalódást az okozza, hogy mindenkitől elvárok egy fajta viselkedést, szerepet, teljesítményt. Ezek az elvárások  mind belőlem fakadtak, az én értékrendemnek és mércémnek a kivetítése volt rájuk. Sok konfliktustól, flusztrációtól szabadultam meg azáltal, hogy megtanultam másként reagálni az emberekre. Ha nem úgy viselkednek, reagálnak, ahogy azt én elvártam volna, most már tudomásul tudom ezt venni csalódottság nélkül. Nem nekem kell megfelelniük, saját világuk, hitük, értékrendjük szerint élnek, cselekednek. Tudomásul veszem ezt. Persze ezek után is megmondom, ha valami bánt, flusztrál, sért, de az csupán az én szubjektív véleményközlésem, nem pedig csalódottság. A mai napig gyakorolnom kell, hogy így értelmezzek helyzeteket, embereket, de érzem, mennyire jó hatással van a lelki békémre  az, hogy elengedtem az elvárásaimat.

- Barátok -  igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért több mint húsz éve ugyanaz a két személy a legjobb barátom. Intenzíven részt veszünk egymás életében, sok a közös élmény: vacsorák, beszélgetések, mozi, színház, koncert. Meg tudjuk beszélni egymás gondjait, osztozunk egymás örömében. Hatalmas áldás ez és hatalmas munka is egyben, mert sokat teszünk azért, hogy minden egyéb kötelezettségünk mellett találjunk egymásra időt.  Az elmúlt közel tíz évben jó néhány olyan ember került közel hozzám, akiket nagyon jó barátaimnak tartok. Van, akivel együtt tanultam, van munkahelyi barátság, blogos, Mert nőnek lenni jós. Ebben az évben ezek a szerteágazó kapcsolatok valahogy mégis összeértek és egy nagyon erős és jó baráti kör alakult ki így. Annyi szép élményben volt részünk ebben az évben és tudom, hogy a következő még többet fog majd tartogatni számunkra.
Biztosan lehet élni barátok nélkül, de nem érdemes. S emellett még szeretheti az ember ugyanúgy a családját. Nem lesz rosszabb feleség, anya. 

A 2017-es év  is igazán kivételes lesz.Hogy honnan tudom?
 Én hiszek a vonzás törvényében, a hála és a pozitív gondolatok teremtő erejében és abban is, hogy a saját életemet, szerencsémet én magam alakítom.

  Kívánok nektek is BOLDOG ÚJ ÉVET, erős HITET, értékes KAPCSOLATOKAT!  Merjetek KÉRNI, tudjatok és szeressetek ADNI és legyetek HÁLÁSAK  azért az életért, ami megadatott, amit megteremtettetek saját magatok számára.