2016. október 23., vasárnap

Best of Eszter - Inspiráló példakép

Eszter jövőképet fest:
- Anya, ha nagy leszek, olyan leszek mint te!
Megörülök neki.
- De jó! És miben leszel olyan mint én?
- Hát ... vasárnap gyorsan  tanulok  a gyerekeimmel, utána elküldöm őket fürdeni. Ezután megszárítom a hajukat és mehetnek is  aludni a férjemmel. Én meg majd engedek egy kád vizet, belefekszem, olvasom a könyvemet, meggyújtom a vaníliás gyertyát úgy, ahogy te. De én nem pezsgőt fogok inni a kádban, hanem bort!

... Na basszus, inspiráló példakép lehetek!!!






2016. október 18., kedd

2016. október 10., hétfő

Mert nőnek lenni jó - immár 6. alkalommal

Krisztinával hónapok óta dolgozunk azon, hogy november 5.-én, a Mert nőnek lenni jó immáron hatodik egész napos rendezvényén újra tartalmas témákkal, beszélgetésekkel találkozhassatok.

Íme az aktuális program:


Mindenkit szeretettel várunk!

A Superwomanatwork az Instagramon

A képek sokszor többet mondanak minden szónál. Ha ti is így gondoljátok és érdekel titeket, milyen dolgokat veszek észre a nagyvilágból, kövessetek az Instagramon is! 
Elég beírni a keresőbe, hogy superwomanatwork, majd rákattintani a követés gombra.
Mindenkit szeretettel várok.

2016. október 9., vasárnap

Csatlakoztam a MINORITY KIDS projekthez!

A  Superwomanatwork blogon és a Vasárnap újságon kívül ezentúl  a Minority Kids projekt keretein belül is találkozhattok az írásaimmal.


A Minority Kids projekt a kisebbségben élő anyák és gyermekeik megsegítését tűzte ki céljául online támogatás formájában. 


Önkéntesként csatlakoztam a projekthez,  időbeosztással, énidővel kapcsolatos gondolataimat, tanácsaimat olvashatjátok majd itt.

Munkámból és végzettségemből adódóan azokra a kérdésekre is szívesen válaszolok majd, amelyek a vállalkozás, annak elindítása témakörét érintik.

Keressétek az oldalt, mert pont ti, pont mi vagyunk azok, akikért létrejött ez az egész!


A MINORITY KIDS oldalát IDE KATTINTVA érhetitek el.


Az énidővel kapcsolatos írásom ITT olvasható.


2016. október 2., vasárnap

A (még) meg nem élt álmokról

Ma reggel, a szokásos blogszemle és olvasgatás során ráakadtam egy vlogbejegyzésre( video blog), amelyet a Cup of Style cseh blogpáros egyike készített norvégiai körútjáról. 

A blogot évek óta követem, nem minden bejegyzésüket olvasom, mert hát nem vagyunk azonos életszakaszban - ők kb 15 évvel fiatalabbak és ez egy tiniknek, huszonéveseknek szóló, részben életmód, de főként divatblog. Mégis nagyon tetszik a két lány (testvérek) pozitív világszemlélete, optimizmusa és profizmusa. Az, ahogy ilyen  szintre felépítették ezt az egészet, amihez persze a szülők támogatása is kellett.

Visszatérve azonban az első mondatban említett videóhoz, - nagyon megfogott. Vonzanak a skandináv államok és ahogy néztem az élménybeszámolót, olvastam az útról készült, képekben gazdag blogbejegyzést, egy pillanatra elfogott a keserűség. 
Mert nekem ez kimaradt, teljesen. Nem csavarogtam a világban szabadon, huszonévesen. Nem aludtam sátorban, autóban, nem stoppoltam, nem utazgattam random módra, úgy igazán spontánul. 

 Egy teljesen más út az, ahogy az én életem alakult, iskola után munka,sok továbbképzés, mellette az egyetem távúton, majd házasság és az első gyerek még huszonévesen. Akkor, amikor sokan még  az útjukat keresték, én az enyémet már megtaláltam, - legalább is így gondoltam akkor és bármilyen fura, de most is így gondolom. Lehetett volna másképpen élni, utazni, külföldre menni, de nekem valamiért így és ez adatott meg és  hálás vagyok ezért, mégha tényleg van is pár dolog, amit jó lett volna megélni.





S akkor, a videó pergő képkockáit nézve és egy pillanatnyi keserűség után az jutott az eszembe, miért kellene ezt a dolgot lezártnak éreznem? Miért ne lehetne gyerekekkel utazni most, ebben az életszakaszban, a harmincas éveim közepén???
A gyerekek már nem picik, megszokták az utazást, bírják  és szeretik is. Akkor meg mire várunk? Menni kell! Látni! Nem ötcsillagos szállodákat ( ezen már túl vagyok és nem az én világom ), nem makulátlanra gereblyézett tengerpartokat. 

És igen, elég volt ma ez a videó ahhoz, hogy tudjam, megyünk, nálunk most jött el ennek az ideje és nincs bennem semmi félelem, hogy ez két gyerekkel egy kész idegbaj lesz. 
Mert bár hangosak és ... és ... és ...  és sorolhatnám, de felesleges, mert másoké, a tiéid, a szomszédéi is ilyenek.  

Egy gyereknek mégis tényleg olyan kevés elég ahhoz, hogy bárhol jól érezze magát! Elég, ha vele van a kedvenc alvóállatkája. Köveket, virágot, kagylót vagy csigát, -  bármit, amivel játszhat, mindenhol talál. 
Szóval így látom ma ezt az egészet. Nem szabad semmiről se lemondani, aminek optimálisan nem most lenne itt az ideje!  Ki mondja meg egyébbként is, mi az optimális, az ideális? 

Néha beszélgetünk a barátaimmal hasonló témákról. Ki mire vágyott volna? Mi volt az álma? Utazni, pszichológiát vagy lakberendezést tanulni, megszerezni a jogsit, énekelni tanulni tanártól, zongorázni, megtanulni franciául, spanyolul, olaszul, korongozni, modern táncot tanulni. Ugye ti is tudnátok ehhez a mondathoz egy vágyat, meg nem élt álmot hozzátenni?

 Ne tegyétek! Inkább valósítsátok meg azt, legyen az  bármi is! Menjen szembe minden logikus magyarázattal,  legyen több a KONTRA, mint a PRO érv, az ellenző, mint a támogató, de akkor is! 
Éljétek meg az álmokat, mert nincs is annál szomorúbb dolog, mint amikor ott marad a mi lett volna ha érzés a lelkünkben, a keserűség fájdalmas íze a belsőnkben,  az a bizonyos, ez már nem fog soha összejönni gondolatot követő mély, lelket eleresztő sóhaj,  vagy az a kellemetlen bizsergés a gyomrotokban az álmaitokra gondolva.

Nem vagyok egy életvezetési tanácsadó, sem pszichológus. Nem is kell annak lenni, erre  ti is képesek vagytok: nem lezárni azt, amit nem éltetek meg, hanem csak elétenni a MÉG  szavacskát és máris jövőbeli célokká, álmokká változnak. Én így teszek, mert elcsépelt, de igaz, hogy az álmokról lemondani annyi, mint magáról az életről lemondani.