2016. június 18., szombat

Békeló és békepatkány

Fárasztó ez a nap. A gyerekek gyilkolják egymást reggeltől, aztán engem, én őket. 
Még mindenki él, de én már néhányszor feladtam lélekben mindent, például amikor potyogó könnyekkel súroltam a tollal összefirkált krémszínű bőr ülőgarnitúrát. Harag, csalódottság, düh, indulat, hozzá reggeltől tartó, végeláthatatlan házimunka. Nálam talán csak a mosógép volt  fáradtabb, mikor elaludtam a tévé elé ledőlve.  S húsz perc múlva erre ébredtem - békeló és békepatkány. Ezek vagyunk mi.  Elfutottak a mérgemmel a békekövetek.


7 megjegyzés:

  1. Állunk sorban a bevásárlóközpontban. Pár sorral odébb rendezik a gyerekeket. Kiderül ismerős család. Üdvözlöm őket. Szabadkoznak. Megbeszéljük, inkább mozgékonyak legyenek. Apuka rezignáltan megjegyzi: Szerintem nincs olyan, hogy néha ne csapjon oda az ember a gyereknek. A szülő türelmének is van határa. Amúgy nálunk én kentem össze a krémszínű garnitúrát, mert én használtam fekete filcet. A teteje hova lett? Ki tudja.

    VálaszTörlés
  2. annyira kedves ez a békítő állatsereglet, imádom
    (bár felnőttek közt is lehetne ilyen egyszerűen megoldani: letenni egy békepónit:))) ♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon kedves és "kárpótló" történet!

    VálaszTörlés
  4. Emberből vagyunk mindannyian. Szép történet. ♥♥♥

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ó, megint csak köszönöm, úgy kellett ez nekem! Mert ugye tudjuk, hogy máshol is gyerekek a gyerekek, de kiakadni csak magamat látom, kiabálni csak magamat hallom, no meg a szomszédok engem. Este, mikor végefelé jár majd a nap és már én is csak laposkúszásban tudok közlekedni, de a mókik még pörögnek és foglalkoztatnak, akkor visszajövök ide vigasztalódni. És ez nem káröröm, mert nekem nincs krémszínű garnitúrám. Majd lesz. És nekem is ki fogják pingálni. És akkor megint rád gondolok majd. És reménykedem, hogy kapok én is békedinót, vagy valamit.

    VálaszTörlés