2016. április 16., szombat

Legyél te is állat!

Most nem az a játék következik, hogy gondolj bele, ha állat lennél, milyen kedves állatka szeretnél lennél, hanem az, amikor igenis emberállat vagy/lehetsz.

Felhívásom apropója ama nap dél körüli végkifejlete, amikor is madárénekkel indult a csoda. És én mosolyogva vártam a gyerekeket és készítettem reggelit és sztorizgattam és á, menjetek csak játszani, anya főzmostakarít, de minden jó ígyet éltem és tényleg jó volt. Jó lesz a zöldségleves délre? Neeeeeeeeeeeeeeeeem, húsleves! Már ma? Na nem bánom, legyen!  Jó lesz a tészta? Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeem, palacsintaaaaaaaaaaaaaaa! Irgumburgum, azt egy órát fogom sütni! Na mindegy, lesz palacsinta! Ma mindent lehet, mert élni jó napja van anyátoknak.

Mikor le merek írni olyat gusztustalan dolgot, hogy de szép az élet, akkor valaki bosszúból tuti elektrosokkolja a gyerekeimet. Így történt ez ma is, bumm, beremegtek és belecsaptak. Illetve odacsaptak! Nóóóééémiiiiiiiiiiiiii!!!! Eter! Csak ezt hallottam. Vagy bőgést. Vagy a saját hangomat. Vagy a szívdobogásomat. 
Á nem baj, szépazélet akkor is, elmúlik ez mindjárt. Egy, kettő, három .... nem múlt el.
Nonó ráadásul azt a típusú napját éli, amikor fél óránként jön utánam bőgve, hogy éhen fog halni. 
Eddig még nem halt éhen, jelentem. 
11 és dél között háromszor tépte a nadrágszáramat ordítva, hogy éhenhal. Adjak neki palacsintát. Csak egyet!!! Egyet adtam. Jött az ismétlés, második, harmadik felvonás. Az ebéd kezdetére már bőgött. saját éhhalál által bevégeztetett sorsa miatt. Ebéd. Leves. Húsleves.
- Nem kéjem.
- Megeszed.
- Undojító.
- Nem kapsz palacsintát.
- Isteneeeeeeeeeeeeeeeeeeem!
Megette.
Palacsinta. Megkenem, elérakom.
- Nem kéjem.
- Megeszed.
- Utálom.
- Megeszed, mert be....d nyomom. 
Igen, ezt mondtam. Le is írom. Nem szégyenlem, ablak is nyitva volt, más is hallotta.
Majd a gyerek szétszedi a ragacsos, megkent palacsintát és beletapicskol a közepébe. Ezek után meg akarja fordítani, az a ragacsos felével landol az asztalon. A gyerek négy lyukat rág bele, négy ementáli típusú lyukat, majd közli:
- Undojító.

Tudtam akkor már, hogy nem kellett volna madarakkal kezdeni a napot, mert én is állat leszek és igen, kijött belőlem (meg amúgy is láttam már ilyet filmekben és jó hatásvadász húzás volt), ... kivágtam a tányért az ablakon!!!

Nem vagyok ám akkora vagány. Műanyag spongyabobos tányért és gusztustalan, szétrágott palacsintát fél méterre az ablaktól, amely alatt ott fekszik a kutya, más is ki tud vágni!





Na de az érzés!!! Hát marha jó! És csend is lett. Tíz percre.

Szóval ne legyetek modorosak, legyetek állatok, ha az esik jól,  vagy azt kívánja a helyzet. Nem fogtok tőle kevésbé szeretni, nem lesztek kevésbé jó anyák.  A gyerek is állat néha, a férj, a főnök is, a szomszéd, vagy a bolti eladó. Mind azok vagyuk. Én is az vagyok. És attól még mindig szép az élet és még  mindig szeretek élni  és még mindig szép a madárcsicsergés. Píííííííííííííííííszendlav ♥



4 megjegyzés:

  1. Bennem is lakott és lakik valami ebből a típusból. Egyszer régen a párom minden ebédkor rázendített a nótára. " Anyám ezt nem így szokta." Három hónap hallgatás után közöltem: Ha még egyszer.... Másnap természetesen indult újra a nóta. Én pedig kitártam az ajtót és megreptettem az ebédes lábost. Naná hogy a kertbe. Majd közöltem, hogy vagy onnan eszik, vagy utazhat anyukához kétszáz kilométerre ebédelni! Nem ment. Éhes maradt. Másnaptól csend volt. Ma hangos örvendezés van, hogy finom az ebéd. :o)

    VálaszTörlés
  2. Hogy én mennyire vágyom rá, hogy egyszer úgy el tudjam engedni magam, hogy odavágjam... a tányért... nem műanyagból/papírból, hanem CSERÉPBŐL... a távirányítót (nnna, azt KÜLÖNÖSEN NAGYON!)... a nemtommit...

    De még sosem mertem úgy elengedni magam.
    Mert utána nekem kell föltakarítani.

    VálaszTörlés