2016. március 30., szerda

Superwomanatwork médiaszösszenet

Celebtársnőmmel, Stern Husvéth Mónikával és velem beszélgetett Mészáros Krisztina a Húsvétról és az áldozatvállalásról.

A Pátria rádió Tízórai című műsorában leadott riportot ITT hallgathatjátok meg.


Fogadjátok szeretettel ♥




2016. március 29., kedd

Húsvéti -tavaszi hangulat a nappalinkban

Bár a nappalink még mindig nem olyan, mint amilyennek megálmodtam (továbbra is megvan a tapéta, amely remélem most tavasszal eltávolításra kerülhet ), igyekeztem most is az évszaknak és természetesen a húsvéti ünnepnek megfelelően frissíteni egy kicsit a tél után.
A díszítésre szánt költségvetés most sem volt magas, igyekeztem mindent a lehető legjobb áron beszerezni. Legnagyobb beruházás az Ikeás párna lett ( díszpárna+ huzat ), kb 16 euró, a többi dolgot ennél lényegesen olcsóbban vásároltam. S igaz, ami igaz, ha lett volna elég időm többet kézműveskedni, még kevésbé viselte volna meg a családi költségvetést az új dekoráció. 

Gyertek, üljetek le egy percre nálunk és nézzétek meg, hogyan is sikerült ez!


Lévén, hogy a tapéta megmaradt, hagytam a barna sötétítőt is, pedig már megtaláltam az utódját, méghozzá 2,50 euróért egy turkálóban. Egyetlen hibája sincs, anyukám elvág belőle egy kicsit és már a helyére is kerülhet. Lecseréltem viszont a szőnyegeket, s mivel a tévé előttit terveim szerint ősszel és télen is más színűre cserélem majd, ez egy olcsóbb darab, konkrétan a Mercury Marketben vásároltam kb 10 euróért. 


Nyusziból négy darabunk van. A fehér a Kikkből, a három púderszínű pedig a Lidlből.





A púderszínű zöld, rózsaszín gyertyákat a Mömaxban vásároltam. A kakasos üvegeket a Lidlben találtam, nagyon megörültem neki. Az egyikbe Eszter bepakolta a kártyáit is :-)


Mit rejt az üvegbúra? Nagymamám hagyatékát ♥




Egy kézműves képeslap méltó új élete.



Ilyet is tud az Ikea!!! Mintha csak az én tavaszi virágos nappalimba tervezték volna.
Az alatta lévő láda rejti a nappaliban lévő játékokat. Kizárni azokat ebből a térből nem kell és nem is lehet, így viszont gyorsan el lehet pakolni őket a nap végén.






Az abszolút kedvenceim találkozása: imádom ezeket az Ikea képkereteket, több méretben is van belőlük. Karácsonykor a piros papírképeket raktam beléjük, tavaszra azonban szerettem volna kedvenc virágaimat viszontlátni bennük. Nagyon tetszik a keresztszemes hímzés, amihez én  sajnos nem értek. Ezért is örülök, hogy Hajlík Gyöngyi megvalósította nekem azt, amit megálmodtam és elkészítette ezeket a szépséges tavaszi hímzett képeket. 





A nappalival egy tér ( egy kisebb falrész és egy pult választja le csupán ) a konyha. Itt most is az ablak lett hangsúlyos, mást nem is díszítettem ki.



Függönyünk még mindig nincs és nem tudom, lesz - e valaha. Szeretem ezt a zavartalan kilátást az udvarra. Büszkén elárulom, hogy ezt az egy ablakot megmostam az ünnepek közeledtével. 

A szép virágos ág a japán birsünkről került be a lomizott vázánkba (eredetileg likőrös üveg volt). A nyuszik  és az ágon lógó hímestojások a Lidlből, a fehér tojások a Kikkből kerültek hozzánk. 



Nonó ovis alkotása ez a gyönyörű lepkés tojás, gondolom a tanító nénik is aktívan besegítettek
 neki :-)


Eszter meglepicsokra.





És végül az odabiggyesztett bónusz: gyurmatojás Made by Nonó :-D


Ilyenek voltunk hát 2016 tavaszán, Húsvétot várva. Mára ennek az ünnepnek is vége. Elpakoljuk a tojásokat és a nyuszikat, mert úgy illik. De az is lehet, hogy még maradnak egy kicsit, mert nekünk úgy tetszik. Ennyi volt a mai körkép. Remélem, jól éreztétek magatokat nálunk s bekopogtok így virtuálisan nyár elején, amikor is egy kicsit levendulásodni fogunk ebben a szobában.

2016. március 20., vasárnap

Best of Eszter - a keverék

Férjem  kérdezi:
- Ez a kiskutya kan?
Eszter gyorsan reagál:
- Apa, a Betyár nem kan, hanem keverék!

Best of (gonosz) Eszter

Mutatom Eszternek az új profilképemet.
- Nézd Eszter, milyen jó képem van!
- Hm, ha fiatal lennél, még jobb  képed lenne.

2016. március 18., péntek

Így gumizik anyátok

Megvan az a pillanat, amikor hirtelen ösztönös, zsigereitekből fakadó, leírhatatlan vágyat éreztek az iránt, hogy átadjatok a gyereketeknek valamit? Tudást, hagyományt, értéket, s most ti, igen TI vagytok azok, akik eme szent feladattal megbízva gazdagíthatjátok a következő generációt???

Így voltam ezzel én a minap, amikor néztem, ahogy a gyerekek a youtube-on fellelhető Just Dance koreográfiák egyikére táncoltak. Á, mondom, már a tánchoz, a mozgáshoz is internet kell? Anyátok mutat nektek holnap olyat, amit enélkül is lehet csinálni!

Megtanítom őket gumizni, - gondoltam és közben éreztem, ahogy szétárad bennem a büszkeség, amiért ilyen filléres, ellenben teljesen valóságos, mindenfajta szájberteret mellőző játékra tanítom meg őket.



Az egész küldetés legegyszerűbb  feladata a gumi beszerzése volt. Vettem négy méternyit! Tudom, kicsit eltúloztam, na de mindegy. Szokták ugye mondani, hogy a parasztnak még a pofonból  is nagy kell. Így voltam vele én is. Hamár gumizunk, akkor tegyük azt négy méteres gumival!

Hazavittem. Hagyományőrző fesztivál nyitóbeszédét megszégyenítő monológgal indítottam arról, mi is ez a négy méternyi ruganyosság a kezemben, mennyit játszottuk kiskoromban, ez lányos játék
 ( nem kell már megint a fiúkkal focizni szünetben ) és persze azt is hosszasan ecseteltem, hogy nem csak a youtube-on lehet érdekes dolgokat találni. 

Néz rám a gyerek lelkes tekintettel, mondja, hogy mutassam be.  Kifeszítjük egy szék segítségével, beleáll és nézi, ahogy az anyja magyarázza, hogyan kell egyre feljebb majd feljebb emelni a gumit. Tetszik neki nagyon, érti is. 
- Ugrálj, anya!, - mondja  s érdeklődéssel várja a csodát. Igen, azt.
Anyátok pedig meglendülve a tudás és hagyaték átadásának magasztos pillanatától ugrik egy bele kit, aztán annyi. 
- Most akkor magasabbra! - mondja és én egy negyven kilós balerina vélt lendületével ugrok. 
A bele résznél érzem, ahogy a térdem felküldi a májamat a gyomorszájamba. Nem baj, nem baj,  bele kell csak rázódni. A gyerek még mindig lelkes és ez egy különleges pillanat, hiszen éppen hagyományt viszünk tovább, tudást adunk át!
- Ugrálj még anya! Ez olyan vicces! - mondja, s nekem már se erőm, se lendületem, de nem szabad feladni, ez most egy igazi küldetés.
Töröm az agyam, talán három ugrástípusig jutok, aztán annyi. Belátom, hogy több nem maradt meg. Se a tudásból, se az erőmből.
- Gyere lányom, megmutatom a youtube-on, hogyan kell gumizni!  - mondom, s már keresem is a videókat.
Igen, 2016 van. Néha már a hagyományokat és a tudást is a youtube segítségével  adjuk tovább a gyerekeinknek.

2016. március 16., szerda

Szerda esti mami-reality

Szerda esti mami-reality.  
A gyerekek alszanak, ma az apjuk volt a soros az altatásnál.
Olyan értékes ez a minden másnapra jutó  esti két óra! A mait például tombolással töltöm. 
 Vörösre festettem a körmeimet, a bor is vörös a poharamban. Filmet nézek, a címe: Nathalie második élete. 
 Audrey Tautou az egyik kedvenc színésznőm, most is istenien alakítja a megözvegyült fiatal üzletasszonyt. Csodálattal   bámulom, ahogy három évnyi gyász után lehunyt szemekkel tombol egyedül a táncparkett közepén, míg legjobb barátnője a boldogságtól sírva figyeli a bárpult mellől. Ott vannak egymásnak felnőtt életük legfontosabb és legnehezebb pillanataiban egyaránt. Mialatt kortyolok egyet a boromból, hálát adok a sorsnak, amiért az én életemben is vannak ilyen barátok. Ott állunk a megfelelő helyen akkor is, ha öröm éri a másikat és akkor is, ha bánat. Nem tudok náluk biztosabb dolgot mondani  az életemben, s ez a tény leírhatatlanul  megnyugtat. 




A filmkockák peregnek tovább,  ahogy az én ma esti tomboldám percei  is.
Hangosan felnevetek, hiszen még az internet is megérezte  a vörös hangulatot az éjszakában. A film  alatt  tíz másodpercenként cuppant  felém egy  Eva Longoria  hasonmás, aki a vidéki rosszlányok oldalt hirdeti. Szerda esti mami-reality ide vagy oda, mondom én, hogy itt igazi  tombolás van!!! 

2016. március 12., szombat

Az a jó...

Az a jó  a szombat reggelben,  hogy végre így reggelizhetek:


Már világos van, a madarak énekelnek. Erős kávé, előttem egy érdekes cikk a Nők Lapjából, velem szemben a tavaszi virágokkal teli ablak.

Az még a jó a szombat reggelben, hogy egyszer csak  felmászik a székre egy kis kócos és tudatja velem, hogy a kerámianyuszi éhes. Nem csak nekem jár a ruccola:



Legelünk tovább kettesben, a kerámianyúl meg én, nézzük tovább a tavaszi virágokkal és dekorokkal teli ablakot, amikor a kis kócos  beilleszt a kompozíciómba egy gyurmanyomós pónit. Így ni, a póni is szereti a tavaszt. 



Nincs már nyugodt reggeli, nincs idilli ablakpárkány, de jó így, ahogy van.
Azt szeretem  a szombat reggelben, hogy zajlik. Hogy van élet. Hogy odanyomnak két mignonos tányért az én féltett francia porcelánom mellé, s hogy van, aki odanyomja.


Kellemes hétvégét kívánok mindenkinek!


2016. március 6., vasárnap

A karrierista nő esete az örökbe fogadott gyerekkel

Amikor nyolc évvel ezelőtt hívtak, hogy gyerekem született, a kezdeti sokk és meglepetés mellett számomra ez egy hihetetlenül természetes érzés volt. 15 éves korom óta tudtam, hogy egyszer elérkezik ez a pillanat. Születik egy kislány, az én lányom, s mégha nem is  lesz hús a húsomból, ahogy mondani szokták, de lélek lesz a lelkemből. Nem tudom, tartozhat -e össze két ember ennyire, mint mi. Igazi lelki társam lett mára. Míg sokan a gyermeketek szemébe nézve látjátok önmagatokat, én úgy érzem, az ő lelke az enyém lenyomata. Ott a mi hasonlóságunk, nem a külső vonásokban.

Ha így éli meg az ember a gyermeke érkezését, nem jutnak az eszébe olyan kifejezések, mint lemondás, önfeláldozás, lezárhatom az életem eddigi szakaszát.
Nekem ő egy új színt jelentett az életemben. Vártam, hogy színezze ki, tegye azt még szebbé, színesebbé, tartalmasabbá. Ha már éltem a színek hasonlatával, számomra az ő megszületése azt jelentette, még több árnyalattal festhetek ezután arra a bizonyos fehér vászonra. Soha egy pillanatig sem gondoltam arra, hogy  vége sok mindennek, amit mindaddig megtehettem, megélhettem. Úgy éreztem, minden, ami eddig volt  természetes, hogy megmarad, s mindezek gazdagodnak sok új élménnyel, érzéssel, lehetőséggel, amelyeket egy baba érkezése jelent. 

Nem voltak ideálisak a körülményeink abban a pillanatban, s úgy kellett anyává válnom, hogy tudtam, nem az az út adatik meg, amely a legtöbb nőtársamnak. Nem biztos, hogy hallani fogom az első szavakat, látni az első lépéseket. Tudtam, hogy az én utam másfelé fog kanyarodni, mint a legtöbb anyukáé, de nem görcsölve a jövőn, igyekeztem száz százalékig megélni a jelent, helyt állni, néha egyszerűen csak túlélni.
Akkori döntésemet abban a helyzetben úgy éltem meg, mint egyedüli módját annak, hogy anya, pontosabban az ő anyukája lehessek. Kit  érdekelt, hogy nem így kellene? Azt éreztem, csak vele lehet.
Már tudom, hogy választási lehetőség, más út akadt volna. Mindig van egy vagy-vagy, egy igen és egy nem.
Azt a utat én valószínűleg azért láttam egyedüli lehetségesként, mert ez volt az, amellyel megmaradhattam a saját hajóm kapitánya.  Hogy a hullámok is képesek egy  hajót előre vinni, hogy kell néha rájuk hagyatkozni, sodródni, hogy van másodkapitány, meg legénység, ma már tudom, de akkor, abban a pillanatban még nem tartottam ezeket alternatívának. Ezt szoktam meg. Így éltem, így nőttem fel. Szabad szellemként, függetlenként, önállóként. Alakította ezt sok minden, főként a rákkal vívott harc. Az, hogy akkor fel kellett nőni, mert azok a dolgok, tények, amelyek arcul csaptak, nem érhették  egy gyerek arcát, ahhoz erős, kemény felnőtt kellett. Azzá váltam  hirtelen, s maradtam is olyan mindörökre. 
Bánom-e a döntésemet? Nem. Attól, ha más utat járunk be, nem vagyunk kevesebbek. Amit az egyik ösvény rejtve hagy, megmutatja egy másik, Így élem meg a múltat,  vagyis így éltem meg ezidáig.






Érdekes, ahogy a múlt szellemei mégis visszajárnak. Mindig akad egy csontváz a szekrényben? Úgy látszik, ez a konkrét példány  több szekrény mélyén is ott lapult, majd borult ki hirtelen ha otthon lettél volna, mint más normális nő, anya, nevelted volna, mint más normális, nem a pénzt hajtottad volna, nem a karriered építetted volna, nem csavarognál, dolgoznál, élnél vádak formájában közeli és távoli személyektől egyaránt. 

Mennyi volna! Mennyi én!  Mint kiderült, eldobtam az igazi anyaságot, az anyább anyaságot, s lettem közben karierista, gazdag, csavargó , de főként nem normális NŐ.
Sőt, vagyok az még ma is, pedig már két szerencsétlent bízott rám a sors, én meg versikék helyett festeni, önkifejezni tanítom őket. Azt magyarázom két ártatlan gyereknek, miért jó élni,  szabadon gondolkodni, olvasni, utazni, mindenhová tartozni, pedig annyi mást kellene, annyi mást illene. S ha elegem van a nagy világmegváltó nevelési elveimből, akkor eldobom őket, mert nekem blogot kell írnom, tanfolyamokat szerveznem, holmi Mert nőnek lenni jón igét hirdetni a híveknek! Ilyen anya vagyok én!!! 

Hangozhat bármilyen durván, de azt is megkaptam az évek során, hogy még szerencse, hogy vannak a világon normális nők, aki szülnek, nem csak ilyenek mint én. Mert a magamfajta inkább örökbe fogad egy készen kapottat, mint a hollywoodi sztárok, de szülni, azt nem akar.   Ilyet is vágnak egy petefészkek nélkül maradt, gyógyult rákbeteg ember fejéhez.  Az ítélkezésre a legtöbb ember jogot formál magának.  Én nem  teszem ezt másokkal kapcsolatban soha, hiszen  csak a saját életem, a saját szemszögemet ismerhetem igazán, az meg nagyon kevés az efajta úri jogok gyakorlásához.   

Ott tartunk most, hogy van ezer változata az önző,  karrierista mindennel vele bírok nő esetének az örökbe fogadott gyerekkel, közben meg semmi más nem történt, minthogy egy 27 éves nő akart egy  kislányt, ezt a konkrét gyereket, s kereste, majd megtalálta a módját, hogy  ők ketten egymáséi lehessenek. Nem történt se több, se kevesebb. Ősztönös dolog és helyzet volt ez, ahogy a legtöbb dolog és helyzet az az élőlények világában, - a mi világunkban. Az anyává válni akarás  pedig az egyik legerősebb ösztön az univerzumban.

Úgy segítem a gyerekeim útját, ahogy tudom, ahogy azt helyesnek  vélem. Nem úgy, soha sem úgy, ahogy azt a világ elvárja. Tetszik, nem tetszik, legfejjebb lesz még két csodabogár ezen a színes, nagy réten.  Ők az életemből semmit sem vettek el, ahhoz csak hozzáadtak. Miattunk nem kevesebb a saját terem, hanem színesebb tarkább a világom. 

Több mint négy éve annak, hogy először mondtam ki, - írtam le olyan dolgokat a saját életemmel kapcsolatban, amelyeket  a legtöbben örökre magukban tartanak.
Annak, hogy elindítottam ezt a naplót, az egyik oka az volt, hogy példát mutassak. Nem azt, hogy a dolgokat így KELL csinálni , hanem azt, hogy azokat így is LEHET.
Lehet dolgozni, mellett anya lenni, tanulni, kreatívkodni, alkotni, tanítani, élni, ember maradni. Van olyan, hogy KEREK, meg olyan is hogy TELJES ÉLET. 
S a kerek is lehet szabálytalan, úgy, ahogy a teljes is más szemében  félig üres csupán. 

Tisztában vagyok vele, hogy ez a mai bejegyzés sok embernél túlléphet egy bizonyos határt. Ez már az " ilyet nem adunk ki" kategória. Mégis, ha egy ember bele tud kapaszkodni, ha egy vigasztalást nyer általa, vagy a  döntését segíteni tudja, akkor nekem már megérte.

S hogy egy személyt felmentsek a vélt vádlók sorából,  mégha  azok névsora csak rám tartozik is  igazán, az a férjem.
Mert bár tud cifrákat mondani ( melyik férfi nem tud ), ilyen vádakkal soha nem illetett. Hogyan is tette volna, hiszen  ebben a történetben mindvégig ott volt ő is.
Minden napban, minden percben, s  neki is ugyanolyan  mély volt a víz, amikor fordultak a szerepek. Mégis itt vagyunk. Minden tengeren vannak viharok, minket is megtépásztak,  tengeri betegek is lettünk egy kicsit, de  még mindig ugyanazon a hajón utazunk tovább.  S valahol talán ez a fontos, nem?








2016. március 2., szerda

A nő 2016-ban


2016-ban még mindig ki lehet jelenteni, hogy egy nő megítélésében a legfontosabb kritériumok a csinos pofi, a modellalkat, a mellbőség és a hívogató, belevaló vagyok, eddigi életedben csak rám vártál, rólam álmodoztál tekintet.

Kit érdekel az ész, a képesség, a tehetség, az erő, az akarat, a lelkesedés?
Ezeket megvillantani maximum akkor lehet, ha az ember, - elnézést, nő  előtte mást is megvillantott.


Le lehet engem feministázni, mert az vagyok, de ezek a dolgok sajnos így működnek. Ha két férfi kolléga egy nőről beszél, akinek mondjuk neve, pozíciója is van, akkor  hasonló a nevén nevezés: Tudod, a Petra, Linda, Erzsi, ...  az a nagy valagú, deszka, nagycsöcsű, szárazkóró.

Ennyik vagyunk mi, 2016-ban. Ennyit értünk el. Bele lehet törődni, vagy fel lehet ellene szólalni.

És már megint tisztelet a kivételnek persze, mert olyan mindig van.