2016. február 28., vasárnap

Vasárnapi szupernő

A tegnap esti Felvidék Szépe csillogásának hatása még benne van a reggelben, amikor szinte kiröppenek az ágyból. 

Annyi lapos hasat ( has helyét ) láttam a döntő során (túl közel ültem a színpadhoz), hogy ma reggel, ezen a bizonyos vasárnap reggelen első utam  a szobabringámhoz vezet. 

Amíg átvágok a bordelszobán ( igen, majd ezt is ki fogom pakolni egyszer ) elképzelem, ahogy minden erőmet beleadva letekerek húsz kilómétert.
 Patakzik rólam a veríték, Ákos üvölti  a fülembe, hogy "Őóóóó, erő és alázat" s miközben felkel a nap és annak  első sugara lágyan  megsímítja az arcom, én érzem, hogy igen, ez az, - van itt izom! Mélyen, meg elrejtve, de mindig is gondoltam, hogy a hájat megtartani kemény munka, ahhoz valódi izom kell. Hát van is!

 Az Ironlady életérzést aztán ez a valóság rombolja le:




Próbálok tekerni, de valami reccsen, roppan. Feladom. Rakodni itt nem fogok, elveim vannak és nem húzom fel magam a rendetlenség miatt, mert ez az a bizonyos vasárnap reggel és én egy szupernő vagyok!

Meglátom én mindenben a jót, megy ez nekem úgy, hogy azt már szinte tanítani lehetne. Ebben a momentumban is megvan annak a felismerésnek a varázsa, hogy nem baj, ha a torna elmaradt, a hajam még mindig illatos és laza loknikban hullik a vállamra. 

Hát milyen egy hűdeazta érzés illatos sörényt lazán dobálva elkészíteni a reggeli kávét, majd elkortyolni azt a napkeltét bámulva? Aztán egy lendület, repül a hajkorona, ahogy a tűzhely elé lépek s felrakom a párolórácsra a zöldséget. Egészséges leszek! Ma nagyon.

Milyen könnyedén megy minden, sipp, supp, újabb pörgés, a maradék kávét élvezve olvasok a neten vicces sztorikat koszos autóról meg hűt˜őről, miközben nálam minden szinte magától működik - tökéletesen.  Ahogy lapozok, megtörik a fény az esti manikűrömön. Ahh, de szép! Ahh, de csillog!

Valami ég! - kiált a férj, de én meg se hallom, mert ezen a bizonyos vasárnapon, mikor lobog a hajam és csillog a körmöm, mi a franc éghetne, mikor én csak zöldséget párolok? Biztos valamelyik szomszéd tüzel a kertben. Aztán füstszag. Hát persze, hogy elforrt a víz a párolórács alól! Ablaknyitás, szellőztetés, de a füst szaga marad. A hajamban érzem!

Nem baj, nem adom fel, ezen a bizonyos napon, mikor a körmöm még mindig csillog, semmi baj nem történhet. Ez az én napom. Glamúr van! A szupernőket ennyi nem tudja elpusztítani!

A fazék sem, pedig bemutatja, hogy a szürke ötven árnyalatából az egyik a KOROMFEKETE, ha leégetjük.
Nem segít itt semmi más, csak a dörzsi. Korom le, .... köröm le. Viszlát, ragyogás!

A szuperhősök megküzdenek ezernyi gonosszal. Én is ezt teszem egész nap, s mikor fegyvert ránt ellenem a lazacsteak azzal, hogy elfogyott a konyhai törlő és a szalvéta, én nevetve vágok neki vissza egy csomag kávéscsésze alátéttel. Röhögsz még lazac??? 



Telik a nap, harc harc után s én még mindig itt vagyok. A gyerekek tiszták és alszanak, a férj boldog, mert szülinapi üzenetet kapott tőlünk a kedvenc csapata mai meccse alatt az eredménykijelzőre. 

Senki és semmi nem töri meg a vasárnapi szupernőt! Mindent elintézett, mindennel vele bírt!

Diadalittasan kortyolok a nap végén a pezsgőmbe, miközben Spongyabob vihog a Nickelodeon mesecsatornán. Nem, még mindig nem kapcsoltam el, pedig a gyerekek már egy órája alszanak.

 Eltelt egy újabb  győztes nap. Nem feszül az izom, tönkrement a frizura, lekopott a körömlakk, de a képesség, hogy ezt a bizonyos napot én még mindig tökéletesnek éljem meg, megmaradt. 
Velem van  a szupererő, - látom, ahogy fel-felvillan a ragyogó "S" betű a megtépászott, harcban elnyűtt fekete kikkes pólóm alatt. 

Megérintem,  s azt érzem, élni jó. Nem baj, ha máshogy alakulnak a dolgok, mint ahogyan ideálisak lennének.  A lényeg, hogy  zajlik az élet,  s mi megéljük mindazt, amit meg kell és érdemes. Mi,   a vasárnapi szupernők. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése