2015. december 31., csütörtök

Gombás melegszendvicskrém - gasztroajándék

Azoknak, akik ismerik a dunaszerdahelyi Junior bisztró melegszendvicseit,  nem kell elmagyaráznom, milyen is az a bizonyos  igazi, "junioros" íz. 
Középiskolásként gyakran jártam oda én is szendvicsezni, kedvencem a gombás melegszendvics volt. El is határoztam, hogy egy hasonló ízvilágú szendvicskrémet ki fogok kísérletezni magam is.
Az alábbi változatot nagyjából 8 éve hoztam össze. Aki kóstolta, mindig kér belőle újra és újra. 

Íme a recept, - pontos mennyiségek híján, de talán követhetően:

A kiindulási alap olyan, mint egy gombapörkölt esetében. Két fej hagymát felkockázunk, majd  olajon megdinsztelünk. Ehhez adunk egy kilónyi felvágott champion gombát. Sóval, borssal ízesítjük s ha van, adunk hozzá két darab maggis gombakockát is. Volt, hogy szárított gombát adtam hozzá a gombakocka helyett, azzal is remekül működött. A lényeg az, hogy egy intenzívebb, gombás ízt kapjunk. A gomba ezek után levet ereszt, ebben hagyjuk megpuhulni fedő alatt. Mikor puha, levesszük a fedőt és hagyjuk, hogy elforrja a leve nagy részét, - tényleg csak egy minimálisat kell hagyni alatta.




Ezután elkészítjük  a krém alapot, amelyhez 125 grammnyi vajat hevítünk, majd ehhez fokozatosan lisztet adunk úgy, mintha egy bechamel mártást készítenénk ( Én gluténmentes lisztet adtam a vajhoz. Ha valaki a gluténmentességre törekszik, hagyja ki a maggis kockát és használjon helyette szárított gombát, én is így szeretem igazán). A lisztes vajas keverékhez fokozatosan, keverés mellett adjunk  fél liternyi főzőtejszínt, borsot és egy picike sót. A krém akkor lesz jó, ha egy sűrű, kenhető massza állagot kapunk. Miután ez kész, hozzáadjuk a gombát, jól összekeverjük és készen is vagyunk.

Mi évekig bagettre kenve, reszelt sajttal, sütőben  besütve ettük. Volt,  hogy a krém alá sonkát is tettem, - aki ismeri, tudja, hogy ezt a változatot hívják Junior szendvicsnek abban a bizonyos bisztróban. 
A kihűlt krém nagyon finom akár pirítóssal fogyasztva is, egy kis friss petrezselyemzöldjével megszórva.



Ez a mostani egy olyan gasztrobejegyzésnek sikeredett, amelyből hiányozni fog a kép. Vagyis kép van, de a szendvicskrém sajnos nem látszik rajta, mivel Karácsonykor gasztroajándékként adtam azt Tibor barátunknak, a többi meg valahogy "elkopott". 

A szendvicskrémet egy szebb formájú befőttes üvegbe raktam. Az üveget  dekupázstechnikával egy gombás mintával díszítettem, majd  téliesítettem egy kis hópasztával. Az üveg nyakára pékzsineggel rögzítettem egy kis barna karácsonyfát, amelyet az almás fahéjas masszából készítettem egy éve. 
Jelentem, a célszemély nagyon örült az ajándékának. 

Ha van kedvetek, készítsétek el ti is. Nálunk igazi népszerűségnek örvend.

2015. december 25., péntek

Karácsonyi gondolatok

Nekem a Karácsony azért ünnep, mert olyankor hazajár és megpihen a lélek. Ez az ő ünnepe. Miatta égnek a fények. Nem a tiszteletére, hanem azért, hogy belőlük merítsen, töltsön le egy kicsike ragyogást.
Mert 365 nap van az esztendőben, kellő töltettel mind ragyoghat, s mindnek ragyognia is kell, hogy érdemes legyen élni.

Olvastam néhány gondolatot az ajándékozásról. Van e bátorságod csak magadat, a mosolyodat, egy jó kívánságot a fa alá tenni? - így szólt a kérdés. Ěrtem a lényegét, de mégsem értem, hisz én az egész évben odarakom magam minden nap minden karácsonyfája alá, s a mosoly, a jó kívánság ott vannak velem. Ott kell, hogy legyenek, szívből kell, hogy jöjjenek,  hisz máshogy nem érdemes élni.




Másrészt meg őrületbe csapott át maga az ajándékozás. Láttam csúcstelefonokkal pózoló boldog gyerekeket, s azt gondoltam, ez az ajándék elvesz majd belőlük, hozzájuk nem ad. Mondom mindezt úgy, hogy rám is várt egy darab a fa alatt, mégis máshogyan kezeli az ember egy kis tudatossággal a nullahuszonnégyes szájberteret meg a virtuális valóságot, mint egy gyerek. Szocializálódni a játszótéren, barátok közt, iskolában, buliban kell. Ott kell barátságokat kötni, ott kell érzelmeket lájk helyett szavakkal kimondani, konfliktust oldani billentyűharc helyet, szerelmet vallani, szakítani, megélni mindent, ami kapcsolat, ami élet, hisz tudod, - máshol, s máshogy nem lehet igazán élni.

Hangozhat bármilyen önzően, de én most élem meg az igazi Karácsonyt. Hajnalban. Egyedül. Amikor némán, de ezernyi gondolattal a fejemben bámulom a szépséges, kivilágított karácsonyfát. Amikor érzem a fenyő illatát, s hangok, neszek nincsenek. Egy kis ideig csak az enyém a világ. Nekem ez az igazi ajándék. S bár lehet ezerféle képpen, máshogyan, s jobban is, tisztábban, mélyebben, vagy harsányabban, bátrabban, én valamiért csakis így tudok igazán élni.

Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek!!! ♥♥♥

2015. december 23., szerda

Karácsonyi hangulat a nappalinkban

Tegnap este helyükre kerültek az utolsó apróságok is a nappalinkban, így most hoztam nektek egy képes beszámolót az eredményről.

A kiindulási helyzetről röviden -amikor az ősszel világossá vált, hogy nem sikerül lecserélnem a tapétát a vágyott, apró virágmintásra, meg kellett békélnem azzal, hogy márpedig ez a barna tavaszig még maradni fog. S ha már így alakult, maradt a barna sötétítő és a szőnyegek is. Igyekeztem mind az őszi, mind a téli dekorációba beleépíteni ezt a sötétbarna színt. Bevallom, nagy harc volt ez saját magammal szemben. Nem akartam megalkudni, se megbékélni semmilyen más lehetőséggel, alternatívával sem, végül azonban be kellett látnom - néha az átmeneti helyzetekben is kell boldogulni, megélni azokat. Nem lehet csak  a vágyott céltól elvakulva ábrándozni, miközben elmennek mellettünk a napok. Így fogadtam el a barnát, s mostanra azt gondolom, a dekoráció általa még érdekesebb lett mindkét évszakban.

Remélem, tavasszal már tényleg virágmintás háttér fogja kiemelni ezt  a szép bútort.


 A kanapé mögötti falra három papírkép került. A duci angyalka Eszter munkája, a szarvasokat én vágtam ki egy egyszerű fehér papírból, majd ragasztottam egy piros alapra. A képek a kedvenc Ikea kereteimbe kerültek.  Nekem nagyon tetszenek.








Ezt a katonát egy újságban találtam:



Ősszel is, most is dísze a nappalinknak ez a makkokkal és mogyoróval teli üveg.


Feltűnt valakinek, hogy szeretem a szarvasokat???


Piros lámplás a Jyskből:



Karácsonyfa dekortapaszból. Ilyet Eszter is készített.



Ádventi naptárunk Emi műhelyéből. Elérhetőség ITT

A fa lovacskákat a DM-ben vettem 2,49 euróért!!!







Nonót nem zavarta a fotózás.


A párnát a Pepcoban vásároltam 4,99 euróért.






Ide kerülnek a kapott képeslapjaink: 




A mostani színes dekorációt a gyerekek is nagyon szeretik. Ez nem uncsi - mondta Eszter. Hát, szerintem se. 
Holnap mutatok néhány csodaszép dolgot a konyhánkból is. 

Bónuszfotó - így fényképezd a nappalidat:



2015. december 17., csütörtök

Van-e tovább???

Hogy  egy sakk-matt után van -e tovább, az egyértelmű: igen. Amíg van mivel, hol, s kivel játszani, addig mindenképp.
Volt, aki azt írta nekem, az előző bejegyzésem egy égbe kiálltott segélykérés volt. Lehet. S hogy csak az enyém-e, vagy a tiétek, a tiéd is, azt mindenki maga tudja, érzi, sejti.

Mindenesetre, ha így van, azt tudom mondani: hát honnét kérjen az ember erőt, támogatást, egy aprócska jelzést, ha nem odafentről??? Néha az égig kell kiálltani, ordítani. Mit veszíthetünk vele? Ha meghallják, meghallják. Ha nem, majd csak eljut a visszhang valakihez idelenn is, nem?
S hogy a dolgokat az élet néha tényleg szó szerint érti, elég azokat jól és pontosan megfogalmazni, - nyílt a kapu a szavaim után, mert az nem volt kulcsra zárva. Vannak még ilyen apró csodák is.

Pirulányi örömök, melyeket egy pohár víz kíséretében nyelünk le abban a hitben, hogy igen, minden napra jusson egy pici örömbogyó, s akkor mi újra jól leszünk.
Nincs orvosságos doboz, nincs pontos adagolás, a színük, a formájuk is mindig más. Fel kell tudni ismerni, ha egy tenyér felénk nyújtja őket.

Legyen az egy áhitott karácsonyi képeslap:





Egy, a kezembe nyomott, régóta vágyott könyvjelző:






Vagy csak egy nyugodt esti óra így, Ádvent idején:



Mind más, mind gyógyszer, mind az enyém. 

Azt mondják az kiabál, aki fél. Pedig a kiáltáshoz bátorság kell. S ha azt az ember mégis félelemből fakadóan  tenné,- mi rossz is lenne abban? Félti a saját világát, értékeit, a hitét a jóban, a hitét az életben. Félelem s félelem közt is óriási a különbség.  
Életből viszont csak egy van. Te döntöd el, hallgatsz-e némán, ha valami fáj, vége-e a játszmának egy sakk-matt után, vagy segítséget kérve, remélve, abban bízva, felállítod újra a figuráidat.
 Mert játszani jó, élni meg szép.

2015. december 12., szombat

Sakk-Matt!

Van most ebben a világban valami számomra teljesen érthetetlen és ijesztő. A hangulat. Ennyire még soha életemben nem éreztem a negativitást, s annak nem a passzív jelenlétéről beszélek, mikor az ember látja, hallja, érzi, hogy a világ körülötte nem örül, nem hisz, nem remél,  hanem a romboló negativitásról, amely bánt, pusztít, szorongat. S ami még ijesztőbb,- már nem a nagyvilágról beszélek, hanem arról, amely engem vesz körbe, s szorít rajtam minden egyes nappal egyre nagyobbat és nagyobbat.
Gyakran megsebez.  S miért hagyom? Mert ha az ember befogadón széttárja  a karjait, akkor a legkönnyebb megsebezni, akkor védtelen a mellkas, na meg a lélek.
Amikor nyújtod  a kezed, s azt kérdezik:
- Miért adsz? 
- Mert adhatok. 
Visszakérdeznek: 
- Neked miből van ennyi? 
- Belőletek, s abból, hogy hiszem, amit adok, azt csak továbbadom. Visszaszáll, megtalál, ha majd nekem kell segítség, egy szó, egy falat kenyér, egy simogatás. 
S a válasz vagy egy "te belőlem ne táplálkozz, mégha csak a lelked is kér enni", vagy az, hogy "adj, de mindent! Nem befogadom, amit adsz, hanem kirabollak, mert védtelen vagy. Panaszkodsz? Adni akartál! Megkérdezted mennyi kell? Akkor miért ne vihetném mindened?"

Sokszor a saját reakcióimban már nem magamat látom, s mantrázom némán, hogy nem vagyok rossz ember, nem vagyok rossz ember, nem vagyok rossz ember. 
Legalább magamtól halljam, mert már ennyit se mondanak. Ha kirabolnak, mikor kinyitod az ajtót, csak annyit kapsz: hülye, naív, szerencsétlen. 
Vagy ha kevesled az ütést, akkor kapsz egy képmutatót, egy látszatembert. Adni akartál? Akkor meg ne te szabd meg, mennyi kell!!!

Leginkább az fáj, hogy azt a hitemet ingatják meg, hogy adni jó. Meg azt, hogy minden ember valahol tényleg  értékes és tiszta. S igen, azt is, hogy semmit se ér egy szép ház zárt ajtókkal.  Ki tud rajta bejönni, beköszönni, töltekezni, kérni? S ki tud rajta csak úgy belépni, s azt mondani: jó ember vagy, vagy megkérdezni, mi jár az eszedben mostanság??? 
Néha ennyi is elég lenne.
De mikor sorozatban fosztanak ki, már félve nyitod meg az ajtót, kitárni nem tudod.
S  ahogy  kinézel óvatosan, ott a kés a te zsebedben is, mégha csak jelképesen is persze, mert túl sokszor akarták elvinni a rablózsákban, - amelyet persze te adtál a kezükbe,-  a lelkedet, a hitedet is.

Tiszta volt a küldetésem, amíg a jóért tettem. De bemocskol a harc, amelyet a rosszal szemben  kell megvívnom. Nem szeretek háborúzni. Annyi embert öltek már meg jónak, s szentnek hitt dolgok, eszmék  miatt, s mégtöbbet igáztak le, törtek be. Lehet az ilyen eredmény győzelem? Számomra nem. 
Nehéz innét most igazán helyeset lépni...



2015. december 6., vasárnap

Kompót

Sokan vannak, akik a friss gyümölcsöt nem szeretik, de a kompótot igen. 
Pontosan ezért, befőttként adagolnám grillcsirke és rizs mellé minden Karácsonyra fújónak azokat az aprócska ádventi pillanatokat és érzéseket, amelyek miatt jó élni, amelyeknek lehet örülni és hálát adni azért, hogy vannak hetekig tartó csodák, ünnepek. 



Ezt éljük meg most. S én, mint akinek küldetése van, rohangálok reggel a sötét nappaliban, csepegtetek  pár helyre fahéjas szegfűszeges narancsos illóolajat, gyújtom meg a kis teamécseseket a piros és fehér házikókban, kapcsolom be a fényeket az ablakban, igazítom meg a szarvasos párnát a régi új kanapén, mert hiszem, hogy az, azok, akik ide ma reggel még álmosan belépnek, vagy akik ezeket a sorokat a reggeli kávé mellé elolvassák,  szájukban fogják érezni az édes,  kompótnak álcázott  igazi Adventet és Karácsonyt.



Mert fontos a szemnek a látvány, az orrnak az illat, a léleknek a törődés. 


És egy darab kávéskapszula is  képes egy felnőtt ember szívét megmelengetni, amikor azt hiszi, napok óta elfogyott az a bizonyos napindító kávéja. Az is gyümölcs, az is Ádvent, az is Karácsony, cukros, édes kompótlé ide vagy oda. 





2015. december 2., szerda

Boldogság és Ádvent

Azt az érzést, hogy boldog vagy, senki sem akaszthatja rád, de el sem veheti  tőled.
Mert a boldogság az egyszerűen van. Benned él,  - ég, akár egy picike mécses. Van, hogy gyengén, de akkor is melenget és  ott pislákol a tekintetedben. Másszor erősen, s olyankor azt mondják: az arcodra van írva.

A boldogság sok esetben elhatározás dolga. Olyan egyszerű a kérdés: Boldog akarok lenni?
 A válasz lehet igen, vagy nem. Nincs átmenet, nincs talán, nincs lehet, nincs olyan, hogy majd január egytől, vagy a férjem, gyerekem, anyámapámbárkim miatt, val, vel. Csak igen, vagy nem. Csak én. 

S ha az igent választottad, mi tehet téged azzá? Képes vagy apró dolgoknak is örülni, hálás lenni azért, amiért annyi csoda vesz körül? Ilyennek látod egyáltalán az életed, vagy csak várod a nagybetűs Csodát,  az igazit,  a csillogót, az irigylésre méltót,  
 s közben minden mást figyelmen kívül hagysz???



Olyan ez mint az Ádvent és a Karácsony. Lehetőséged van minden egyes napot csodaként megélni, érezni, ahogy közeleg a Karácsony, szeretni a hűvös napokat, az édes illatot a levegőben, a jégvirágot az ablakon, a fényeket este a városban, a rénszarvasos zoknidat, a gyereked Télapónak vagy Jézuskának írt levelét, ádventi naptárat készíteni, tölteni hajnalok hajnalán, darabonként, lassan gyűjtögetni a karácsonyfadíszeket, mikulásos szalvétába csomagolni a gyerek tízóraiát, s mellé egy szaloncukrot elrejteni titokban,  cinkosan.  Lehet mindezektől szép ez a négy hétig tartó készülődés. Képes vagy magát a várakozást is  boldogságnak megélni, vagy neked csak a Karácsony kell? Az a három nap! Abba fekteted minden remélt boldogságodat? Az ragyogjon, legyen pompás és tökéletes!?!



Nem nagy kockázat ez? Olyan, mint az egy hetes nyaralástól várni az újabb egy évre elegendő erőt, feltöltődést. Szabad ilyen felelőtlenül hazárdíroznunk a saját életünkkel és boldogságunkkal???



Én az előbbi szerint élek, mert hiszek a hétköznapi csodákban. Mindazok ellenére is, hogy némelyek soha nem teljesülnek, s olyan emberektől várok egy hogy vagyot, mi volt mát, mi van veledet, egy ölelést, egy büszke vagyok rádot,  egy látogatást, egy képeslapot, egy majd én segíteket, akiktől ezt sosem kapom meg. Nem azért, mert nem tehetnék, hanem mert nem is tudatosítják, ilyen apróságokkal, fél szavakkal, mikroboldogságokkal is lehet csodát varázsolni egy másik ember életébe. 



Mi marad más nekem? Én varázsolok, húzom elő a feneketlen cilinderemből egyik boldog pillanatot a másik után, s nem csak most Ádvent időszakában, hanem az év 365 napján. 
Az én életem. Az én boldogságom. Az én döntésem. Az én felelősségem. Az én ezernyi csodám.