2015. október 10., szombat

Valódi? Hiteles?

Amikor azt kapom, hogy az én "nagyvilági életemben" csak az ér valamit, ami drága, sikk, márkás, IN, .... akkor csendben mosolygom. Nem vitázom, nem védekezem, csak elégedetten, boldogan  simogatom a három, ajándékba kapott szalvétát, amelyekből majd szép karácsonyfadíszeket fogok készíteni. Ha valakinek ezek után is ez a véleménye, akkor azt nekem nem feladatom megváltoztatni.

Annyi minden lehet egy ember lelkében. Sokszor a belső világ egy igazi oázis a sivatagban, és sajnos ennek a fordítottja is igaz némely esetben. S láthatom vagy érezhetem ezt bizonyos emberekkel kapcsolatban, jogom megítélni, hogy melyik az igazi énjük, melyik és mennyire hiteles, nem feladatom, s nem is jogköröm.
Egyébbként pedig miért ne lehetne mindegyik valódi? Miért lehet egy embernek csupán egy világa és egy arca? Én nem bánom, ha valakinek hét is jut, a hét minden napjára egy, ha mindet vállalni tudja, s azt  mondja: Igen, EZ IS én vagyok, MINDEGYIK én vagyok. 




Tele van a világ megmondó emberekkel. Az a fene nagy igazságérzetük, na meg a józsanságuk szinte kidurantja belőlük a tutit.
Pedig odaszólni, bántón vakkantani a szókimondás és őszinteség mögé bújva alibistán, nem nagy érdem. Olyat bárki tud. 
Ellenben élni s élni hagyni, elfogadni, - tolerálni s megérteni, hogy a világon a miénken kívül milliónyi "leghelyesebbnek gondolt vélemény és világnézet" létezik még és tényleg mind jogosan annak hitt, ....ez az igazi nagy feladat, s legyen ez a valódi cél.

4 megjegyzés:

  1. Így van! Szépek a szalvétáid :) Régen volt egy cinkés manikűröm, most eszembe juttattad, mennyire örültem neki amikor megfestettem. Engem is sokan "sokmindennek" gondolnak azok alapján a szeletkék alapján amiket látnak belőlem, de a többséget nem tisztelem meg azzal, hogy felfedem minden részletemet :)))) Amikor felületes ítélkezővel kerülök szembe, arra gondolok, a pocsolyák sosem érthetik meg az óceánok mélységét... ezért nem is erőlködöm :D :D :D Na aki ezt olvassa, biztos beképzeltnek gondol majd :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenki gondoljon, amit akar. A lényeg, hogy az ember mit érez legbelül, milyennek látja saját magát.

      Törlés
  2. Igazad van. Örülök a békédnek!
    Kiváncsian várom a karácsonyfadíszeidet a szalvétákból. Dunsztom sincsen milyen szépséget fogsz belőle alkotni.
    Nekem is van madárkás szalvétám,de ötletem nincsen.

    VálaszTörlés
  3. Egyetértek. Egyébként miért ne lehetne az ember egyszer "nagyvilági" egyszer pedig egyszerű?
    Sokszor pont az egyszerűség miatt fizetünk rá, ha spórolni akarunk valamin, akkor előfordulhat hogy olcsó húsnak híg a leve lesz a vége. Aztán pedig sokszor olvashatunk a neten pl. teszt eredményeket termékekről, ott meg kiderül, hogy az olcsó nem feltétlenül rossz.
    Van, amiben én is "nagyvilági" lettem az évek alatt, pl. műszaki dolgok, háztartási termékek, ételek, ruha márkák, mert ezeknél pl, rájöttem nem érdemes pár ezer ft-ot megspórolni, mert igen is már tudom miért kérik meg az árát.

    Én meg úgy kedvellek Téged, ahogy vagy! legyen szép napod, puszi.

    VálaszTörlés