2015. szeptember 16., szerda

Előre-élet

Tegnap gyerekkel leckeírás alatt spontánul elkövetett tetőtéri ablakpucolást végrehajtva  jutott eszembe, hogy na igen, ilyeneket szoktak tanácsolni a nagyok. Ha minden nap takarítasz egy kicsit, akkor szinte nem is kell nagytakarítani, folyamatos lesz a rend. Legalábbis náluk, meg az ő világukban, mert én olyan trópusi vidéken élek, ahol kicsit sok az egy háztartásra eső, mindent szétpakoló tájfúnok száma. 

Aztán az is eszembe jutott, hogy ha az ember  ezt a minden nap  takaríts,  mindig főzz, vásárolj, készíts eztaztamazt előre tempót felveszi és minden napját így éli, akkor jót tesz saját magának?  Elmegy mellette az élet, elmúlik a jelen, a most, a pillanat,  ami csak egyszer megélhető. Attól, hogy előre dolgozik, még ugyanúgy dolgozik, robotol, idióta kényszermunkákba és feladatokba hajtja magát, mert mindent KELL! Ja hogy előre elvégzi a feladatait? És utána meg tudja állni, hogy a nagy előredolgozással felszabadított idejét LEÉLJE???  

Vagy csak áll zavartan, hogy atyaúristen, hát nekem van egy fél napom magamra, még a határidőnaplómba is beírtam, hogy szombat 14:00 - 18:00 - ÉLNI. Na de azt hogy kell? És most én szombaton éljek, mikor annyi mindent meg lehetne csinálni, hogy kicsit ELŐBBRE LEGYEK??? Fenébe, a párnahuzatot is kimoshatnám, meleg, szellős idő van, gyorsan megszáradna és akkor napfényillatba burkolózva hajthatnám este álomba a fejemet. Hm... mit is csináljak? 
... Hát élj! És ne szombaton kettőtől hatig, hanem minden nap! Előreélés helyett. Öt percig, fél óráig, egy pillanatig, de a jelenben!

Azt mondta a gyerekem, mikor a szorgalmiját másolta: " Anya, te olyan ügyesen tudsz ablakot mosni! Ha nagy leszek, én is így fogom csinálni."
S bár megköszöntem a fantasztikus bókot, de hozzátettem: ha egyszer módjában áll, inkább keressen majd valakit, aki az ilyen dolgokat néha megcsinálja helyette és addig menjen el világgá, éljen, olvasson, tegyen bármit, ami értékes és megmarad és neki fontos. 

Tudom, nagy duma, de tényleg így gondolom. Valamilyen szinten sajnálom, hogy úgy lettünk nevelve, mindennel vele kell bírnunk, mindent meg kell csinálnunk. Sok mindent végzünk szinte kényszeresen, mint a betanított jószág (akit sért, az vegye úgy, hogy magamról írtam ). 

Pedig abban a bizonyos meleg szellős időben biciklizni, vízen kacsázni a gyerekekkel, együtt világgá menni, vagy csak egyszerűen élni  is lehetne. 



8 megjegyzés:

  1. Húúú, de jó! Ez szuper jól megfogalmazott írás! Szivemből szóltál. :)

    VálaszTörlés
  2. Telitalálat. És éppen jókor jött. Köszönöm. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, annak meg duplán, hogy jókor időzítettem.

      Törlés
  3. Koszonom az irast,en is neha robot uzemmodban mukodok es elnyomja a nevetest,kacagast. Aztan rajovok hogy a gyerekek kirepulnek ugy hogy ki.fog arra emlekezni hogy rend es tisztasag volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg a saját életünkből is mi marad ugye ...

      Törlés
  4. Az a "belenevelés" milyen tartós tud lenni! Még akkor is, amikor már senki, semmi nem kéri számon... Tudatosan kell küzdeni ellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak a nevelés, a génjeinkben van szerintem. Sok más nemzet esetében sokkal másabbak, lazábbak ezek a dolgok.

      Törlés