2015. szeptember 1., kedd

Az én iskolatáskám

Az én képzeletbeli iskolatáskám is készen áll  a holnapi tanévkezdésre. Van benne sok pozitív gyerekkori iskolás élmény, rengeteg, okos, Vekerdy-féle gondolat, s ezektől az a bizonyos táska még nem is lenne nehéz. 

De: ott vannak a félelmek, amelyek akkor is bekerülnek a pakkba, ha az íróasztal legalsó fiókjában  hagynám őket kulcsra zárva. Ott van az aggodalom, amelyből szívem szerint csak annyit kellene éreznie a gyerekemnek, hogy szeretve van és ha kell, akkor védve, óvva is. Mégis tudom, hogy ennél többet is megérez és akaratom ellenére átvesz ezernyi olyan rezgést, amelyeket nem szerettem volna átadni, amelyeket magamban sem akarok tudni, megélni.

Kezdődik az iskola. Szanaszét hever ezer holmi a gyerekszobában, fél napos munka lenne azokat  elrakni, bepakolni, rendszerezni. Pontosan úgy, ahogy azt egy iskolásnak illik. 

S nekem, mint egy szintén nehéz táskát cipelő embernek, anyának, mégis az a gondolat kering egy pár órája a fejemben, hogy nem ez kellene mára. Ne így kezdjen egy szép iskolaévet, ne a kötelesség szaga érződjön a mai napon!




 A mai napra élmény kell! Egy meglepetés piknik kettesben, finom sütivel és gyerekkólával, mert az szerinte annyira finom. Színes lufikkal, amelyekre ráírnánk a félelmeit és elengednénk őket, vagy kidurrantanánk sorra, had pusztuljon mind! Legyen egyre könnyebb az a gyereklélek na meg a táska  és egyre hangosabb  a kacagás. Ez kellene. Neki is, nekem is.

Fújná a lufikat és rájuk írhatná:  elengedem a félelmet, a bátortalanságot, a dühömet, a megfelelni akarást, a bizonytalanságot, azt az érzést, hogy kevés vagyok a tanító néninek, a szüleimnek, a világnak.

S fújnám őket én is és rájuk írnám ugyanebben a sorrendben: elengedem a félemet, a bátortalanságot, a dühömet, a megfelelni akarást, a bizonytalanságot, azt az érzést, hogy kevés vagyok a saját szüleimnek, a gyerekemnek, a világnak.

Merthogy mindazokat vele szélnek eresztetni teátrális, felszínes dolog lenne. Kimondani, hogy minden félelme az enyém is részben, s együtt engedni őket a messzeségbe, az az igazi feladat, teljesítmény.

Ma megtesszük. Tegyétek meg ti is!
♥♥♥







5 megjegyzés:

  1. Megtettétek? de jó!!!! remek ötlet!!!

    VálaszTörlés
  2. Mennyire jó kis írás ez!! A lufis ötletet köszönöm, ezt kipróbáljuk mi is! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Este mutatok képekben egy másik ötletet is.

      Törlés
  3. Nagyon sajnálom, hogy ezt nem olvastam előbb.... De - szerintem - sosem késő. Most eszembe jut a nyolcadikot kezdő Emmám, aki a napokban sírva fakadva mondta, hogy fél attól, ami rá vár (felvételi)... Na, fújok neki pár lufit/vagy hajtogatunk pár hajót :)

    VálaszTörlés