2015. augusztus 8., szombat

Könyvajánló - NEM HARAP A SPENÓT

Olvasás tekintetében aktív hónap van mögöttem, három könyvet sikerült elolvasnom július folyamán. Ezek közül szeretném elsőként ajánlani a Nem harap a spenót, - Gyereknevelés francia módra című könyvet. A  szerző,  Pamela Druckerman amerikai újságíró, aki angol (szintén újságíró ) férjével Franciaország fővárosában, Párizsban alapít családot. Itt születik meg, majd  nevelkedik a család mindhárom gyereke.

Pamela még a családtervezés előtt felfigyel arra, mennyire másképpen viselkednek a francia gyerekek, mint angol vagy amerikai társaik. 
Szüleikkel türelmesen végigülik a vacsorát akár otthon, vendégségben, vagy étteremben is. Minden fogást jóízűen falatoznak, legyen az az étkezést indító saláta, vagy az azt lezáró brie sajt.
 Nem szólnak bele a felnőttek beszélgetésébe. Pár hónapos koruk után végigalusszák az éjszakát, nem kelnek fel enni, tejet vagy vizet inni. Nem válogatnak, kívánják a változatos étkezést. Pici koruktól arra vannak nevelve, hogy a nap során négy étkezés van, ekkor lehet enni. Nincs közte, előtte, helyette nasi, egy kis puding, egy kis muffin.
A gyerekek elfogadják a szabályokat és azok szerint élnek.




Hogy mik is a francia gyereknevelés alapelvei? Elsősorban az úgynevezett keret. Ez azt jelenti, hogy a gyerek számára ki van jelölve egy szabálykeret, amelyhez a szülő mindig, minden körülmények között ragaszkodik. 
Ezt a keretet leggyakrabban  a már említett szigorúan betartott napi négy étkezés, napi rutinok betartása, jólneveltség - mindig udvariasan köszönni, valamint egymás kölcsönös tisztelete alkotják.  A franciák úgy gondolják, csakis kölcsönös tiszteletre alapulhat a szülő - gyerek kapcsolat. Tisztelem a gyerekemet, de neki is tisztelnie kell engem. Szeretem, nevelem, gondoskodom róla, de neki is el  kell fogadnia, hogy anyának és apának is van saját élete, érdeklődési köre, hobbija, igénye. Gyakran használják a felnőtt idő fogalmát. A gyerekekkel kiskoruk óta igyekeznek megértetni, hogy erre is szüksége van apának és anyának.

Egymás kölcsönös tisztelete a mindennapi komunikációban is megnyilvánul. Én végighallgatom a gyerekemet, de neki is végig kell hallgatnia engem. Ha én beszélek valakivel, neki ki kell várnia, míg befejezzük azt és utána beszélhet. Nem vágunk egymás szavába, tiszteljük egymás mondanivalóját és véleményét.

 Az  egyedül alvás egyike az első céloknak, amelyet a szülők el szeretnének érni, ha pici babájuk van. Ennek alapja lényegében a nálunk is ismert, sokak szerint drasztikus módszer, mellyel akár három nap alatt is rá lehet szoktatni a gyereket arra, hogy egyedül aludjon el. Én ezt annak idején kipróbáltam, három nap alatt szoktattam rá Noémit arra, hogy egy szigorúan betartott rutin mellett, ugyanazon mondatok, alvóállatka segítségével pár perc alatt egyedül elaludjon.

 A franciák a már említett egymás idejének tisztelete miatt is ragaszkodnak a korai egyedül és külön alváshoz. Azt mondják, minden szeretet mellett, a szülő nem élheti a gyerek életét, vagy működhet annak bioritmusa szerint. Pont az ellenkező állapot elérése a cél és mivel a gyerekek nagy része a három hónapos szülési szabadság után bölcsödébe kerül, számukra is az a jó, ha már normális szabályokat követve alszanak és étkeznek. A gyerek nagyobb korában  a szülők még mindig ragaszkodnak az alvás szabályához, de  a szigorú kereteken belül engedékenyek. Megengedik például a gyereknek, hogy ha még nem álmos, játszhat, olvashat a szobájában, az ágyban, de az alvásidő elérkeztével el kell vonulnia.

Biztosan sokan gondoljátok azt, mennyire személytelen és érzéketlen ez a keretrendszer, én viszont az gondolom, a szabályok lefektetése és betartása a gyerek és a szülő érdekeit is szolgálja. A gyereknek szüksége van szabályokra, sokkal jobban tud "működni", ha tudja, ettől eddig lehet, a határok közt viszont szabadságot kap, dönthet saját akarata szerint.

Az étkezés is egy tökéletes példa a francia gondolkodásra. Sokszor olvashatjuk, hogy a franciák nem híznak. Ennek egyik titka az, hogy rendszeresen és változatosan étkeznek. Mindenből esznek, mértékkel. Erre a gyerekeket már a hozzátáplálás időszakában tudatosan nevelik és vallják, hogy a változatos étkezés, az ízek ismerete és szeretete a gyerek érdekét is szolgálja, hiszen így az ő ízlésvilága is gazdagabb lesz. A fő étkezések közt nincs nasi, éhesvagyokanyaakarokvalamitennimoooooooooooooooost! Ha a gyerek éhes, még jobban várja az  étkezést. Akkor viszont megeszi azt, amit kap, hiszen tudja, a következő alkalomig ki kell bírnia.

Ahogy írtam, szigorúan kijelölt az alap szabálykeret. Azon belül viszont szabadságot biztosítanak a gyereknek. Teret arra, hogy kibontakozzon, fejlődjön a saját személyisége. Nem gyakorolnak nyomást a gyerekre, nem terhelik le ezer különórával, nem versengnek abban, kinek a gyereke okosabb, szebb, ügyesebb a másikénál. 


Azt vallják, a gyerek legyen gyerek. Szokja a szabályokat, éljen azok szerint, de mindig annak a kornak megfelelően, amelyben éppen van. Nem cél meggyorsítani a fejlődést, átugorni bizonyos életszakaszokat. Mindennek eljön a maga ideje.

Az úszásoktatással lehet ezt legjobban szemléltetni. Állami finanszírozás mellett a gyerekeknek joguk van heti egyszer uszodába járni a szüleikkel. 
Pamela, mint egy tipikus amerikai, már a második órán szóvá tette az oktatónak, mikor kezdi gyermekét úszásra tanítani. A tanár viszont visszakérdezett tőle: miért gondolja azt, hogy az egy éves gyereknek már kell tudnia úszni? Ennek a programnak az a célja, hogy a gyerek megszeresse a vizet, pozitív kapcsolata legyen vele, s mikor 6-10 éves korára úszni kezd tanulni, biztonságérzettel tehesse azt, hiszen addigra jól fogja érezni magát abban a közegben.

Teljesen ellentétet képez a franciával az amerikai, angolszász nevelési stílus. Teret adni, hagyni kibontakozni, véleményt nyilvánítani, nem visszafogni. Fejleszteni, gyorsítani, felülmúlni, lepipálni, önbizalmat, önképet tunningolni.
Meg kell hagyni, ez a nevelési módszer magabiztos, ezer dolgot tapasztalt gyerekeket produkál. De nézzünk egy kicsit a dolgok mögé is. Versengés, tipikusan amerikai szokás. Az én gyerekem szupergyerek, terhelem, különóra minden nap, tudatosan készítem az életre, a sportra, a leendő hivatására, stb. Mikor is? Amikor simán gyereknek kellene lennie. Amikor játszhatna, lehetne gondtalan, kereshetné a saját útját.
Önbizalom - mennyire valós? Figyeljétek meg, már nálunk is szokás lett: húz a gyerek egy piros csíkot a papírra és agyondícsérjük. Merthogy kell a pozitív megerősítés. Igen, kell. De minden esetben és ami a legfontosabb, mekkora mértékben? Nem csak hamis légvárakat épít??? Egy amerikai hogy reagál a piros vonalra? Ez a gyerek egy  Picasso!  Zseni! Ez egy tájkép, nem is csak egy piros csík. A francia azt mondaná a gyerekének, amit a papíron lát. Megdícsérheti, hogy igen, csak így tovább, folytasd, de nem fogja eltúlzottan és hamisan dícsérni, maszírozni a gyerek egóját akkor, mikor az alaptalan.

Sok  esetben nem korlátozzuk, szabályozzuk a gyerekeket, mert az majd visszafogja, megtöri, gátlások alakulnak ki benne, egész felnőtt élete során pszichoanalízisre kell majd járnia, mert azok a gonosz, szigorú szülei nem hagytak neki teret! Pedig pont ez a célja a francia nevelési stílusnak: kijelölni a keretet, az alapszabályokat, de azokon belül szabadságot adni.


S hogy melyik stílushoz tartozom én, mint szülő?
Kezdőként szerintem tipikusan amerikai stílusban neveltem Esztert. Önbizalom és pozitív megerősítés tunning, szakkörök, fejlesztés..... Aztán minden megváltozott. Két gyerek után és persze az évek múlásával az ember rájön, hogy nem olyan fontos minden, mint ahogy azt addig gondolta és hogy a világ, na meg a gyerek, úgy is tudnak működni, ha  a szülő nem irányítja minden egyes cselekedetüket.   Kezdtem egy idő után úgy érezni, hogy a saját elképzeléseimet nyomom rá egy kisgyerekre, akinek viszont saját magának kell megtalálnia az útját és kialakítani az életét. Terelhetem, segíthetem, de nem választhatok neki életutat egyrészt, másrészt - neki se kell még. Még kicsi. Próbálkoznia kell,  ízlelnie, megélnie, keresnie, mi is érdekli, rájönnie, mihez van tehetsége. De ezeket is csak módjával, fokozatosan, hiszen ő most elsősorban gyerek. Igaz, hogy már kötelezettségekkel, hiszen iskolás, de akkor is gyereknek kell maradnia.
Nem mondom az, hogy én is csak terelek, korrigálok, vigyázok. Van, hogy odacsapok az asztalra, megszabok, parancsolok valamit. Vannak dolgok, amikhez kompromisszumok nélkül ragaszkodom. Szerintem szigorú vagyok, de nem elnyomó.  
Arról, hogy éli  meg  az én elvárásaimat és szabályaimat, rendszeresen beszélünk. Hogy van -e ennek érezhető eredménye? Mondjuk inkább azt, hogy remélem, egyszer lesz.

 Ahogy gyerekeink fokozatosan tanulják azt, milyen is gyereknek, majd felnőttnek lenni, mi is csak tanuljuk azt, milyen szülőnek lenni. 
Nyolc év  és két gyerek ide vagy oda, nekem is ugyanúgy kell tanulnom, fejlődnöm, tapasztalnom,  ahogy neki. És ez így van jól, az élet része a folyamatos fejlődés, tanulás, tapasztalás. 

Szeretettel ajánlom a Nem harap a spentót című könyvet mindazoknak, akik szeretnek a gyereknevelés témájával  foglalkozni. A könyv könnyen olvasható, humoros, de tartalmas. Jól meg fog férni a Vekerdy  könyvek mellett a ti könyvtáratokban is. 

A könyvet a dunaszerdahelyi Panta Rhei üzletében találtam, keressétek ott ti is!


8 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudtam leírni a könyv címét, kérlek küld el nekem, a FB-on, ha tudod.
      Szerintem tiszta francia, amerikai vagy bármilyen más stílus nincs. Nálam legalábbis. Inkább kevert.Na és a szeretet az alapja természetesen az egésznek, de az nem zárja ki a, hogy a szabályokat lefektessük és megköveteljük azok betartását. A franciák kicsit ridegnek tűnő nevelési stílusa abból is fakad, hogy náluk a baba mihamarabbi leválása fontos, hiszen a babák nagyon korán bölcsibe kerülnek. Amerikában viszont sok anya választja a főállású anyaságot, így ott az anya sok esetben a gyerekeihez igazodik és az egész élete a gyerekek logisztikájának megoldása körül forog.

      Törlés
  2. Az unokáimmal ott alszik az apjuk, mert nekik ez megnyugtató. Mondja nekem, miközben a félévessel az anyuka alszik a másik szobában. Ő mostanában kezdi átaludni az éjszakát. Vannak szobák, ahol alhatna. Nekem ez kicsit furcsa, nem értem. Ekkora gyerekek már alhatnának szerintem egyedül. Azért írom, mert hasonló korúak a gyerekeid. Lányaid. Érdekes a könyv, nekem az A francia nők...alapkönyvem,nos éppen a fogyókúránál, étkezésnél, a gondolkodásmódja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A francia nőket én is olvastam és szeretem. Meg a franciák stílusát úgy mindenestül. Egyébbként amíg nekem a kicsinál sikerült elérnem, hogy most már egyedül aludjon, a nagy még csak most "vált le". Szóval az egyiknél sikerült, a másiknál későn.

      Törlés
  3. A honlapomon van egy könyvismertetőféle. A francia anyaságról érdekes olvasmány. Ijesztő az, hogy évszázadokkal ezelőtt már szülés után szoptatós dajkákhoz adták a babákat és 4 éves korukig nem is látták őket viszont. Már ha megérték ezt a kort.http://anyacska.hu/anyasag.php?id=content_szereto
    Van egy másik írás is a magyar csecsemőgondozásról Szoptatás régen címmel egy 4 gyerekes anyuka diplomamunkájának a rövidített változata. A magyar anyák odaadóan gondosodtak a csecsemőikről, mégsem lett belőlük kis zsarnok. http://anyacska.hu/hagyomany.php?id=content_ha1
    A könyvem címe: A szeretet születése Luther Kiadó. Anyaságról, szoptatásról, családi kapcsolatokról írok benne. A fegyelmezés, a határok kijelölése nagyon fontos nekem is, hiszen 7 gyerekem van, de a csecsemőkor különleges időszak. Ilyenkor a kötődés megerősítése, az érzelmi biztonság megteremtése a feladat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El fogom olvasni. Igen, ismerem az említett történelmi hátteret, a szopatósdajkákat, a csecsemők elszakítását az anyáktól. Egyébbként végül pont ezek vezettek a mai bölcsődék kialakulásához, amelyek igen magas színvonalúak Franciaországban.

      Törlés
  4. Semmi sem pótolhatja az anyák személyre szóló szeretetmegnyilvánulását az első évben. A babákat 3 hónapos korban nem lenne szabad elszakítani az anyjuktól, mert az Egészségügyi Világszervezet szerint fél évig kizárólag kellene őket szoptatni. Utána is túl az egy éves koron fokozatos hozzátáplálással. El sem tudom képzelni, hogy hogyan képesek 3 hónaposan idegen kézbe adni a gyerekeiket hosszabb időre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyen közegben szocializálódtak maguk is, valószínűleg ezért is tartják ezt természetesnek.

      Törlés