2015. augusztus 26., szerda

Kihívás - kérem ezt a négy napot!!!

Egy kihívást hoztam ma  nektek, amelynek a "Kérem ezt a négy napot !"  nevet adtam és nagyon szeretném, ha minél többen csatlakoznátok hozzá.

Hogy mit is jelent ez?
 Végiggondoltam az elmúlt nyolc hónapot és megpróbáltam minden hónapból egy olyan napot megnevezni, amely csak az enyém volt és csak rólam szólt. Nem gyerekes program, nem családi, hanem saját.
Szerintetek sikerült?
Sajnos nem. Pedig aki ismer, vagy rendszeresen olvassa a blogomat, az  tudja, hogy igyekszem tudatosan védeni az én-időmet és mindig szem előtt tartani, hogy csak úgy működhet kerek egészként az életem, annak minden egyes szerepével és feladatával, ha mindennek a magja, az alapja, én, mint ember rendben és jól vagyok.

Na de most matematikázzunk egy kicsit, mielőtt bármiféle új célokat tűznénk ki magunk elé. Lássuk számokban, ezt az évet:  237 nap van mögöttünk az évből. Ebből olyan sok lett volna nyolc napot csak magunkért élni, csak magunknak adni???

Valahogy a barátnő, feleség, háziasszony, majd anya szerepek elérkeztével megszűnik az életünkben a saját idő fogalma. Beledobjuk az egész  létünk, minden évünk 365 napját és azok minden egyes óráját a nagy közösbe. Ha bárkinek bármi kell, tessék,szolgálja ki magát,  vegyen el belőle, - belőlünk!  Jut is,  marad is talán. Jut, ... de tényleg marad is? A saját statisztikám nem ezt mutatja, s elhihetitek, hogy a környezetemben élő nők sem dicsekedhetnek sokkal kedvezőbb adatokkal.



Annak az apropója sem véletlen, hogy ezt a kihívást mostanra időzítettem. Talán még soha sem éreztem ennyire, hogy több időt kell csak magamra fordítanom. Lemerültek egy kicsit az elemek, az pedig az életfilozófiámmal teljes mértékben ellenkezik, hogy csak a túlélésre játszak. Nem akarok kibírni, kihúzni, túlélni, átvészelni egyetlen napot sem! Ahhoz túl értékes ez az élet, ilyen módon eltékozolni azt   egyszerűen nem szabad!

Jöjjön hát akkor maga a kihívás:

A maival együtt 128 napunk, picivel több, mint 4 hónap van hátra ebből az évből. Csatlakozzatok hozzám és válasszatok   ki négy olyan napot, - minden hónapban egyet, amely csakis a tiétek lesz! Na de  itt még nem végeztünk, ez önmagában még nem  lenne egy  kihívás! Most jelöljetek ki mind a négy napra  egy- egy konkrét programot, célt és kötelezzétek el   magatokat, hogy meg is fogjátok  azokat valósítani. Kérlek titeket, ne vegyétek félvállról ezt a kihívást! Ne gondoljatok arra, hogy ezek is majd üres ígéretek lesznek. Tiszteljétek magatokat annyira, hogy a saját magatoknak tett fogadalomaitokat  szent dologként kezelitek. Én a saját magamnak és a gyerekeimnek tett ígéreteimet mindig betartom. Ezek szentek, sérthetetlenek. Ugye ti is így gondoljátok ezt???
Elindultunk hát onnét, hogy a kihívás értelmében kijelölünk magunknak négy napot. Ezeket tessék a hónap végéig bekeretezni a naptáraitokban, bejelölni a telefonjaitokban vagy határidőnaplójaitokban.
Augusztusztus végéig konkretizáljátok a szeptemberi én-napotok programját, majd szeptember közepéig a többit is. Hogy nehéz előre tervezni? Igen, de  lehetetlen is? Ugye, hogy nem!???! Újra emlékeztetnélek titeket arra, mielőtt bármilyen kifogást keresnétek: összesen 4 napot szeretnénk kisajátítani a SAJÁT életünk elkövetkezendő 128 napjából. Akkora önzőség ez? Ha valaki erre azt válaszolja, hogy igen, akkor azzal ne törődjetek! Sokkal önzőbb ezek szerint, mint amilyennek ő  lát minket. Másrészt pedig, írtam már egyszer: a boldogsághoz kell egyfajta önzés. Akarni kell, ragaszkodni hozzá és soha el nem engedni!


Elő tehát a naptárakkal, a színes tollakkal, az álmokkal! A bátrakat arra kérem, osszák meg velem, velünk mire is kérik azt a bizonyos négy napot saját maguktól! Inspiráljuk egymást, adjunk ötleteket azoknak, akik félve kezdenek bele ebbe a programba és még csak most tanulják azt, hogyan rendelkezhetnek a saját idejükkel!

Az én négy napomban  már biztosan lesz egy Ákos koncert. Vagy  kettő? 
Mert nőnek lenni jó is lesz, mert az jár , az alap. Remélem, ott sokatokkal találkozom majd személyesen is.  
Még mindig maradt legalább egy napom. Nem kell félni, biztosan ki  fogom használni azt is! Tegyetek így ti is!!! Kérjétek ti is a négy saját, én-idős napotokat!!!

(képek forrása )

2015. augusztus 19., szerda

Citromos tonhalkrém

Ma egy nagyon gyors és finom tonhalkrémreceptet hoztam nektek. Tonhalkrémből  készítettem már majonézes és vajas változatot is. Ez a mostani egy vajas alapú, igazán különlegessé és frissé pedig a felhasznált citrom leve, de elsősorban lereszelt héja teszi.

Hozzávalók:

2 tonhalkonzerv - lecsepegtetve
100 - 120 gramm vaj
1 bio citrom
bors




A lecsepegtetett tonhalat kikevertem a vajjal, citromlevet, sót és borsot adtam hozzá. Az egész citrom héját lereszeltem és a krémhez adtam. Pontosan emiatt vásároltam bio citromot, hiszen ebben a receptben  a citrom héjának van kulcsszerepe. Ne spróroljunk vele, a citrom íze igazán üdévé teszi a tonhalkrémet.

Én pirítóssal tálaltam, gyorsan elfogyott. A hétvégén újabb adag készül majd belőle.
 Próbáljátok ki ti is, biztosan ízleni fog!

2015. augusztus 18., kedd

Gyógynövény és aromaterápia tanfolyamon jártam

Vasárnap részt vettem a TALIN által első ízben szervezett Gyógynövény és aromaterápia  tanfolyamán. Kíváncsian vártam, mi mindent tanulok a gyógynövényekről és azok mindennapos felhasználási módjairól, egy kicsit más aspektusból. Merthogy az én életemben a gyógynövények ezidáig is aktívan jelen voltak, teák, egyszerűbb főzetek, gyógyszirupok, szörpök formájában. Itt viszont az volt a cél, hogy azok hatóanyagait  felhasználva külsőleg, - olajok, krémek, gélek formájában is értékesíteni tudjuk.


Kis csapatunkat Both Timi vezette be ebbe az új világba. Indításként  közelebbről is megismerkedhettünk a kiválasztot gyógynövényekkel. Tanultunk azok hatóanyagairól és felhasználási területeiről. Alkalmunk nyílt összehasonlítani több térségből, országból származó növény illatát is és tényleg meglepő volt, mennyire más egy angol, vagy akár egy francia termesztésű növény. Az éghajlat, a termesztési mód mind befolyásolják magát  a végterméket. 


Lehet szebben indítani, mint levendulával? Perszehogy nem! Számomra a kedvenc továbbra is a francia. A többit kánforosnak találtam és kevésbé kellemesnek, nyugtatónak.



Megismerhettük és részben ki is próbálhattuk, milyen módszerekkel lehet a növény hatóanyagait hasznosítani, kinyerni.
Ezek egy részét otthoni körülmények között is meg tudjuk valósítani és az így kinyert kincseket felhasználhatjuk a tanfolyamon elsajátított készítmények előállításához is.



Észre sem vettük és az elméletetből már a gyakorlatba léptünk át, magunk is hasonló kivonatokat készítve:


Rózsapárlat készítés. Kipróbáltuk levendulával is. 
A technika és a folyamat nagyon egyszerű, bárki el tudja készíteni otthoni körülmények között is:


Összecsapott a hideg és a melegfront az edényben. A villámok és a mennydörgés elmaradtak, eső helyett pedig illatos párlatot kaptunk.



A délután már a munkafüzetünkben is megtalálható készítmények elkészítésével telt. Új fogalmat nyert számomra a tiszta kéz, edény fogalma, merthogy itt tényleg mindent fertőtlenítünk és az alapanyagokhoz sem nyúlunk kézzel. A hozzávalókat grammnyi pontossággal mérjük ki.  Kicsit olyan fílingje van az egésznek, mint a molekuláris gasztronómiának. Egyébbként nagyon jó és látványos, engem mindig lenyűgözött, ahogy néhány alapanyagból  illatos, hatékony krémeket tudtunk készíteni.


Alakul a molekula :-D



Szerintem a mixereink is örültek, hogy az eddig oly egysíkú életüket ilyen formában dobtuk fel egy kicsit.



És kész is a finom, illatos körömvirág kenőcs!!!

Pontos felcímkézés, dátummal ellátva. Ez nagyon fontos.



A képeken látható egyszerű körömvirágbalzsamon kívül készült még egy alkoholos tartósítással készült változat is, egy görcs - és feszültségoldó olajkeverék, nyugtató, gyulladáscsökkentő krém bőrproblémákra, ekcémára, fejfájást enyhítő balzsam, valamint gél rovarcsípés enyhítésére.



Azt hiszem, hogy ez így első nekifutásra igazán szép eredmény. S hogy mennyit fogok belőle a saját életemben is használni? A felsoroltakkal bátran mernék próbálkozni. Az egyszerűbb, kevesebb komponensű  készítményeket biztos, hogy saját magam fogom ezután elkészíteni, míg a kicsit bonyolultabbakat hagyom olyanokra, akik ebben otthonosan mozognak és minden alapanyaggal rendelkeznek. Ami viszont fontos - tudom, mit miért javallott használni és ezeket most már tudatosan fogom keresni. 
A tanfolyamon felhasznált alapanyagok mindegyike megvásárolható egyébbként a Talin dunaszerdahelyi üzletében, vagy akár a webshopon keresztül is.
Ajánlom a tanfolyamon mindenkinek, akit érdekelnek a gyógynövények, aki nem feltétlenül gyógyszerrel, vegyileg előállított készítményekkel szeretne egy  egy tünetet, problémát kezelni. Az fontos, hogy az ember hinni tudjon ezekben a dolgokban. Ha pedig ez a hit párosul azzal a tudással, amelyet akár itt is elsajátíthattunk, akkor az elkészült készítmények biztosan hatásosak is lesznek. Én legalábbis hiszek benne.

Kövessétek a Talin Facebook oldalát, ahol mindig megtaláljátok az aktuális tanfolyamok időpontjait is.

Ez a bejegyzés saját tapasztalatokat foglal össze. Nem megrendelt, fizetett. Ahogy eddig is, ezután is szívesen ajánlom azokat a helyi kisvállalkozókat, vagy kézműveseket, akiket arra érdemesnak találok, mindenfajta kompenzáció vagy ellenszolgáltatás nélkül. 




2015. augusztus 15., szombat

Csúnya anya, neblogojjá!!!

Hangoztathatjuk, hogy 21. század, nemek közti egyenlőség, nyitottság, elfogadás, ha azt mondom, hogy  fáradt vagyok, mert:
- dolgozom
- otthon is dolgozom
- ott a két gyerek
-az egyikkel tanulni is kell (most nem, de ez  még rosszabb, mert elfoglaltságot kell neki találni )
- logisztikusként meg anyagbeszerzőként is sok a teendőm
- pénzügyminiszterkedem
...  meg még sorolhatnám ...

és akkor is:
-bordel van
- bordel van
- még egyszer bordel van
- hangzavar van ( nem a konyhagépektől )
- a gyerekek neveletlenek a környezet szerint, én ragaszkodom ahhoz, hogy  csak elevenek, meg még gyerekek
- a kert azért nem burjánzott el, mert félig kiégett
- barlangrajzosak a falak
... és már tényleg nem sorolom, ...

...

a reakció: 

AKKOR NE ÍRJÁÁÁ BLOGOT, LESZ IDŐD MINDENRE OTTHON!!!




Igen, lesz  időm még többet:
- dolgozni otthon
- havonta ablakot mosni
- minden nap főzni mindenki igénye szerint, ami végül úgyse lesz jó senkinek
- élre vasalni az alsógatyákat meg a hello kitty-s bugyikat
- fogkefével kisikálni a fugákat ( csináltam már egyszer a nyáron, fel is írtam a napját, hogy aztán egy éven belül tuti ne álljak neki  még egyszer ilyen sz... ságnak)
- henger alakban feltekerni a gyerekek téli harisnyáit ( igen, ezt is csináltam, mert helytakarékos)
- kisollóval lenyírni a füvet a szegély mellett.

Igen, lehetne nőhöz méltó életem, amelyben MINDENRE JUT IDŐ, nem???

Mert dolgozz, ha úgy gondolod, te akartál egyenlőséget! Az meg azt jelenti ebben a (még mindig férfi)világban, hogy minden addigi kötelezettséged mellé vállalhatsz  plussz nyolc órás melót, hogy aztán  panaszkodhass olyan szépeket, amilyeneket én ott feljebb. Na és persze hajnalban vagy késő este zoknit stoppolni is lehet blogírás vagy olvasás helyett.

Az élet szép, éljen az egyenlőség! 

Azt mondjátok, eltúlzom? Friss élmény, hogy az étteremben felhívták a figyelmünket ( a nők figyelmét), hogy ne rendeljünk mi és főleg ne a férfiak helyett. Nem nézik jó szemmel a férfi pincérek. Ja, hogy 5-6 nyelven is megérteti magát az ember és azért rendel külföldön?  Hát az ember rendeljen is ilyen esetben, de a nő, az  bizony ne!

( sokatok panaszát beleírtam ebbe a kitörésbe, de nem fogom azt mondani, hogy rólam nem szól. mert igenis szól!  az egészben pedig az a legdurvább, hogy ilyen megjegyzéseket az ember nőktől is kap!!!  így kell tovább erősíteni ezt az igazságos férfivilágot!  de tudjátok mit?  akkor is SUPERWOMENFOREVEEEEEEEER!!! mert mind azok vagytok, akik kimondjátok, ha nem tetszik valami. és ez nem jelenti azt, hogy te, én, mi ne szeretnénk az életünket, a gyerekeinket, a férjünket, munkahelyünket, de emberi léptékű életet kell élni. megállni, ha fáradtak vagyunk, nem csinálni semmit sem, ha úgy van, mert ezt a családanyákon kívül mindenki megteszi és megteheti. olvasni, nevetni, szórakozni, barátnőkkel pletyizni, vagy kávézni, sétálni egyet, sportolni, tanulni, bármit ... embernek maradni és  emberi példát mutatni az utánunk következőknek. )

Lomizott tárgyaim az elmúlt hónapokból

Hoztam nektek pár képet azokról a tárgyakról, amelyek az utóbbi hónapokban kerültek hozzám.

Ezt a vázát a győri ócskapiacon vásároltam 300 forintért.
Ő a kedvencem, a helyét is megtalálta már a házban és igazi dísze lett a konyhaablaknak. 
Egyébbként elég magas, 25-30 centiméter.


A formája mellett a kopott, de még így is szép mintája fogott meg igazán.


Szomorú hattyú 200 forintért. Még nálunk is csak keresi a helyét.


Ez a darab kicsit drágább volt. 2000 forint. Krisztály és réz.


A legújabb. Ilyen levesestálat keresek nagyjából egy éve. Ezen a héten került elő a munkahelyem raktárából, ahol jónéhány tíz éve szolgált utoljára, azóta pedig becsomagolva várakozott. 
Hát, most hazaérkezett, mi igazán szeretni fogjuk.


Szoktatok ti is ócskapiacon vásárolni, lomizni, vagy interneten használt, régi tárgyakat vásárolni? 
Ha igen, mi volt a legutóbbi zsákmányotok?

2015. augusztus 13., csütörtök

MONTENEGRO TOUR - II.

Ott hagytam abba, hogy a spliti autólerobbanás után kijelentettem: Kész, elég, ennyi volt a rosszból, katasztrófából, balesetből, mi nyaralni jöttünk. Ha pedig én felhergelem magam ( ebben az esetben és úgy általában a jóra, a pozitívra ), akkor ahhoz foggal körömmel ragaszkodom, nem engedek belőle. Nos, ezt most is így képzeltem el, na de ....

Reggeli után kipihenve folytattuk utunkat Splitből Budvába. Ploceig az autópályán, majd onnét a Jadranská Magistrála úton haladva, Dubrovnik érintésével. 

Ilyen szép helyeken jártunk:




Aki ismerős erre, azt tudja, hogy Horvátországból itt át kell lépni Bosznia Hercegovinába, ahol is egy nagyjából 15-20 kilóméteres tengerparti úton haladva, Neum üdülővárosát érintve lépünk vissza újra Horvátországba.

DOBRO DOŠLI - üdvözlet Boszniából:


Azért itt se lehet rossz, ugye???



Kukk -  tükrös selfie :-)



A Bosnyák - Horvát határon átjutni hosszabb ideig tartott, mint "átszelni " az országot. Éljen a bürökrácia!!!

Várakozás - itt:



És akkor tovább Horvátországon át, átlagban ötvennel, elérve Dubrovnikot:





Ötödször láttam így madártávlatból. 
Remélem, egyszer majd eljutok a városba is (repülővel, nem autóval ).

Kanyar kanyart követett, a táj leírhatatlanul szép volt, - emiatt talán az idő is gyorsabban repült. Horvátország után végre elértük a mi szeretett Montenegrónk határát. Vagyis láttuk, messziről. Merthogy itt is sok volt a bürökrata. Nem húztam fel magam, az ember csak olyan dolgok miatt idegeskedjen, amelyeket módjában áll befolyásolni. Meg hát fő a változatosság, annyi mozgókép után végre állóképben is részünk van, nem???

Amikor átértünk Montenegróba, úgy éreztem, hazajöttünk.
Herceg Novi városa fogadja elsőként az autóval utazókat. Mindig nyüzsgő, turistákkal és élettel teli. 
Első meglátás: itt mindenhol ugyanannyiba kerül az üzemanyag és olcsóbb, mint eddig bárhol az út során. Még jó, hogy teli a tankunk :-)

Nagyjából tíz kilómétert autótóztunk Herceg Noviból a kompkikötőig. Előre örültem, - milyen jó élmény lesz ez a gyerekeknek. Ök meg úgy gondolták, csukott szemhéjakkal élvezik az utat.

A Kamenari - Lepetane kompra elég sokan várakoztak, de a sor gyorsan haladt, hisz öt komphajó közlekedett egyszerre az öblöt átívelő  (komppal tíz perces ) szakaszon.



Az utazás egyébbként 4,50 euróba kerül személyautó  esetében és segítségével egy negyven kilóméteres, lassú szakaszt lehet megspórolni. Kilenc éve már említették, hogy épül majd ide egy híd. Nos, ez valahogy máig sem készült el. Az ok állítólag nagyon egyszerű: az állam úgy gondolta, egy ingyenes híd, amelynek építésére komoly milliókat kell előteremteni, nem a legjobb biznis. Legyen inkább 5 komp, amelyek eurómilliókat termelnek ki. Találékonyak ezek a montenegróiak!!!

Szokásom, hogy a kompon kiszállok a kocsiból, így gyönyörködöm a tájban és élvezem az utat.
A kompunk telis tele volt kocsikkal és nagyon gyorsan haladt. Mivel már közeledtünk a parthoz, visszaszálltam az autóba, s ahogy magam elé néztem, láttam, hogy az addig a komp elejében álló legénység életét mentve menekül hátra.
Ezután pedig egy nagy csattanás következett  és a kompunk teljes segességgel belecsapódott a kikötő betonfalába.

(folyt. köv.)



2015. augusztus 10., hétfő

MONTENEGRO TOUR - I.


Kilenc és nyolc éve jártunk Montenegróban a férjemmel. Már akkor beleszerettünk ebbe a különc kis országba és megfogadtuk, hogy egyszer majd a gyerekeinkkel együtt is visszatérünk ide.

A nagy visszatérés ideje most nyáron érkezett el. Öt éve nem jártunk a tengernél, így a családi nyaralást most mindenképpen tengerhez közel képzeltük el. Maga az illúzió, hogy majd elrepülünk valahová, egy megfizethető helyre, nem sokáig maradt meg. Elég volt néhány ajánlatot lekérnünk ahhoz, hogy tudjuk, jön a „bé forgatókönyv“, azaz autóval utazunk. A busz nem is jöhetett számításba, mert ha arra gondoltam, lelki szemeim előtt megjelent, ahogy Noémi a maga három évével eltéríti azt, vagy kikészíti a sofőrt, az pedig kiugrik a buszból menet közben a horvát autópálya kellős közepén. Az autós utazás  viszont rögtön leszűkítette  a célországok körét is Olaszországra és Horvátországra.



Olaszországba szívesen mentem volna, Horvátországba kevésbé. Tudom, hogy rengeteg ember imádja, én nem tartozom közéjük. Olaszországtól az tartott távol, hogy tudtam, félpanziós ellátás mellett négyen elég sokat fogunk költeni az ebédekre, üdítőre, miegymásra. Ráadásul az én gluténmentes étkezésemet nagyon nehezen kivitelezhetőnek véltem  egy olyan országban, ahol az összes finom étel lisztből készül.

Maradt tehát Horvátország. Kértünk ajánlatokat, nekem egy sem tetszett, vagy csak a távolabbi részekről, akkor pedig azt mondtam, ha odáig elutazunk, akkor már Montenegróba is mehetünk. Erről sokat nem kellett vitázni, örömmel tettük le a voksunkat Montenegro mellett, ahol kb 30%-kal volt olcsóbb egy félpanziós, egy hetes nyaralás négyünknek, mint a hasonló, horvátországi szállodákban. Pedig az igényeink nem voltak nagyok, ezt ki szeretném hangsúlyozni.




Budva városát választottuk, ott pedig a Villa Tropico nevű családi szállodát ( úgy tudom, nem hotel ), ahol kilenc éve már  laktunk.  Egyszerű kis szállásról van szó, Budva belvárosában.  Tíz percnyi sétával elérhető minden fontos helyszín a városban, beleértve a tengerpartot, a jachtkikötőt és a történelmi óvárost is.


 

Na de térjünk  vissza még egy kicsit az előkészületekhez és a tervezéshez.

Útvonal tekintetében több variáció is számításba jött, végül maradtunk a drágább, de biztonságosabb horvát autópályán vezető mellett. Ez az útvonal nagyjából 1100 kilóméteres. Boszniát én fújtam le. Lehet, hogy eltúlzom, de nem éreztem biztonságosnak átszelni az országot. Autópálya  csak néhány szakaszon van kiépítve. Érdeklődtünk az ottani Szlovák Nagykövetségen is. A nagykövet ajánlotta a utat ( kétszáz kilóméterrel rövidebb is  lett volna, mint a horvát útvonal ), de nekem elég volt a levelét végigolvasnom ahhoz, hogy lássam magunkat hegyi utakon eltévedni, rossz felé térni, szerpentineken küzdeni az őrülten, szabályokat be nem tartva közlekedő helyiekkel. Maradt tehát a Horvátországon átvezető, fizető autópályás útvonal.



A hosszú út előtti legnagyobb, de számomra legfontosabb beruházás egy két képernyős DVD lejátszó beszerzése volt, melyhez pakoltam rengeteg mesét, gyerekfilmet. Ennek a szerkentyűnek hála a gyerekek gond nélkül átvészelték a hosszú utat.

Más extra dolgot nem vásároltunk, innivalót is csak az útra, hiszen Montenegróban az üdítő olcsóbb, mint nálunk. Bezzeg Horvátországban annak is jól megkérték az árát. Volt, hogy már nagyon vágytunk egy egy hideg üdítőre. A fél literes palack ára minden esetben 1,50-2,00 euró körül volt. Csak szemléltetésképpen –Motenegróban a fél literes Coca Cola, Fanta és társai az üzletben 60 centbe, a forgalmas belvárosi helyeken 1 euróba kerültek.


 

Az utunkat reggel öt óra után kezdtük meg péntek reggel. Komárom után az M1-esre térve, onnét az M0 rávezetésével az M7-esen szeltük végig Magyarországot  Letenye irányába. Gond nélkül tudtunk haladni, az utakon nem volt sok autó. Némileg meglepődtem, mikor a határátkelőnél ténylegesen ellenőrizték az okmányokat. Elszoktam ettől az elmúlt évek során, mikor Győrbe is úgy járunk át, mint egy átlagos városba, nem pedig úgy, mint külföldre.   A horvátországi autópályákon is hasonlóan kedvezőek voltak az útviszonyok. Se dugó, se baleset nem nehezítette az utunkat, a belépőkapuknál pár percnél nem álltunk továbbb sehol sem,  így délután fél négy körül meg is érkeztünk Split városába. Itt foglaltunk le egy belvárosi lakást egy apartmanházban azzal a céllal, hogy kicsit megpihenve másnap reggel innét folytassuk utunkat Montenegróba.



Ezt az egy éjszakás szállást a booking. com oldalán találtunk, 60 euróba került. A környék lakó és bevásárlóövezet volt, biztonságos és mindennel felszerelt, ahogyan a lakás is. A tulajdonos nagyon kedves és figyelmes volt. Hideg üdítő várt ránk  a hűtőben, a gyerekeket (na meg engem) pedig egy tálcányi gyümölcskaramell is. A nap hátralévő részében megnéztük a kikötőt és a történelmi belvárost. Természetesen a Hajduk Split focistadion sem maradhatott ki, ide gyalogosan jutottunk el a belvárosból.  A lakás tulajdonosának a tanácsára, autóval indultunk neki a városnak azzal, hogy a kikötőhöz közel leparkolunk. Nem kevés bolyongás  és segítségkérés után sikerült végül leparkolnunk egy olyan helyen, ahonnét nagyjából tíz perc alatt elértük gyalogosan a kikötőt és megláthattuk végre A TENGERT.

A városban viszonylag nehéz volt közlekedni, kevés helyen találtunk olyan megjelölést, útbaigazítást, amelyek segítettek volna. Szerencsére az általam kipécézett horvátok mind nagyon jol beszéltek angolul, így mindig tudtak is segíteni nekünk, ha elakadtunk.

Split belvárosa egyébbként tényleg nagyon szép, bár viszonylag drága. Egy séta, fagyi és némi vacsi azért belefért  a keretbe. Sötétedett, amikor visszaindultunk a parkolóhoz.  Rossz előérzettel, egy tizenhárom kilós gyerekkel a nyakamban szinte futottam az autónkig. Már majdnem fel is lélegeztem, hogy megvan, egyben van, megtaláltunk, mikor is az autó nem indult be. Valaki ( nem én, de úrinő nem vádolja meg ilyennel a férjét nyilvánosan), szóval MI, bekapcsolva hagytuk a kocsi lámpáit, azok pedig lemerítették az aksit  :-D

Fantasztikus folytatása volt ez annak, hogy két héttel a nyaralás előtt belémtolattak, előző este pedig lerobbant a férjem kocsija. Fogalmazzunk úgy, hogy nem kevés indulat és érzelem tört fel belőlem abban a pillanatban. Végül szerencsésen megúsztunk az incidenst, négy segítőkész horvátnak, na meg a közös angolnak  köszönhetően.

Akkor, ott, abban a pillanatban azt mondtam, elég a balesetekből, a veszélyből, az adrenalinból. Nem is sejtettem, hogy másnap reggel újabb adagot kapunk belőle.

 (a képek Split városában készültek )

Folyt. Köv.

2015. augusztus 8., szombat

Könyvajánló - NEM HARAP A SPENÓT

Olvasás tekintetében aktív hónap van mögöttem, három könyvet sikerült elolvasnom július folyamán. Ezek közül szeretném elsőként ajánlani a Nem harap a spenót, - Gyereknevelés francia módra című könyvet. A  szerző,  Pamela Druckerman amerikai újságíró, aki angol (szintén újságíró ) férjével Franciaország fővárosában, Párizsban alapít családot. Itt születik meg, majd  nevelkedik a család mindhárom gyereke.

Pamela még a családtervezés előtt felfigyel arra, mennyire másképpen viselkednek a francia gyerekek, mint angol vagy amerikai társaik. 
Szüleikkel türelmesen végigülik a vacsorát akár otthon, vendégségben, vagy étteremben is. Minden fogást jóízűen falatoznak, legyen az az étkezést indító saláta, vagy az azt lezáró brie sajt.
 Nem szólnak bele a felnőttek beszélgetésébe. Pár hónapos koruk után végigalusszák az éjszakát, nem kelnek fel enni, tejet vagy vizet inni. Nem válogatnak, kívánják a változatos étkezést. Pici koruktól arra vannak nevelve, hogy a nap során négy étkezés van, ekkor lehet enni. Nincs közte, előtte, helyette nasi, egy kis puding, egy kis muffin.
A gyerekek elfogadják a szabályokat és azok szerint élnek.




Hogy mik is a francia gyereknevelés alapelvei? Elsősorban az úgynevezett keret. Ez azt jelenti, hogy a gyerek számára ki van jelölve egy szabálykeret, amelyhez a szülő mindig, minden körülmények között ragaszkodik. 
Ezt a keretet leggyakrabban  a már említett szigorúan betartott napi négy étkezés, napi rutinok betartása, jólneveltség - mindig udvariasan köszönni, valamint egymás kölcsönös tisztelete alkotják.  A franciák úgy gondolják, csakis kölcsönös tiszteletre alapulhat a szülő - gyerek kapcsolat. Tisztelem a gyerekemet, de neki is tisztelnie kell engem. Szeretem, nevelem, gondoskodom róla, de neki is el  kell fogadnia, hogy anyának és apának is van saját élete, érdeklődési köre, hobbija, igénye. Gyakran használják a felnőtt idő fogalmát. A gyerekekkel kiskoruk óta igyekeznek megértetni, hogy erre is szüksége van apának és anyának.

Egymás kölcsönös tisztelete a mindennapi komunikációban is megnyilvánul. Én végighallgatom a gyerekemet, de neki is végig kell hallgatnia engem. Ha én beszélek valakivel, neki ki kell várnia, míg befejezzük azt és utána beszélhet. Nem vágunk egymás szavába, tiszteljük egymás mondanivalóját és véleményét.

 Az  egyedül alvás egyike az első céloknak, amelyet a szülők el szeretnének érni, ha pici babájuk van. Ennek alapja lényegében a nálunk is ismert, sokak szerint drasztikus módszer, mellyel akár három nap alatt is rá lehet szoktatni a gyereket arra, hogy egyedül aludjon el. Én ezt annak idején kipróbáltam, három nap alatt szoktattam rá Noémit arra, hogy egy szigorúan betartott rutin mellett, ugyanazon mondatok, alvóállatka segítségével pár perc alatt egyedül elaludjon.

 A franciák a már említett egymás idejének tisztelete miatt is ragaszkodnak a korai egyedül és külön alváshoz. Azt mondják, minden szeretet mellett, a szülő nem élheti a gyerek életét, vagy működhet annak bioritmusa szerint. Pont az ellenkező állapot elérése a cél és mivel a gyerekek nagy része a három hónapos szülési szabadság után bölcsödébe kerül, számukra is az a jó, ha már normális szabályokat követve alszanak és étkeznek. A gyerek nagyobb korában  a szülők még mindig ragaszkodnak az alvás szabályához, de  a szigorú kereteken belül engedékenyek. Megengedik például a gyereknek, hogy ha még nem álmos, játszhat, olvashat a szobájában, az ágyban, de az alvásidő elérkeztével el kell vonulnia.

Biztosan sokan gondoljátok azt, mennyire személytelen és érzéketlen ez a keretrendszer, én viszont az gondolom, a szabályok lefektetése és betartása a gyerek és a szülő érdekeit is szolgálja. A gyereknek szüksége van szabályokra, sokkal jobban tud "működni", ha tudja, ettől eddig lehet, a határok közt viszont szabadságot kap, dönthet saját akarata szerint.

Az étkezés is egy tökéletes példa a francia gondolkodásra. Sokszor olvashatjuk, hogy a franciák nem híznak. Ennek egyik titka az, hogy rendszeresen és változatosan étkeznek. Mindenből esznek, mértékkel. Erre a gyerekeket már a hozzátáplálás időszakában tudatosan nevelik és vallják, hogy a változatos étkezés, az ízek ismerete és szeretete a gyerek érdekét is szolgálja, hiszen így az ő ízlésvilága is gazdagabb lesz. A fő étkezések közt nincs nasi, éhesvagyokanyaakarokvalamitennimoooooooooooooooost! Ha a gyerek éhes, még jobban várja az  étkezést. Akkor viszont megeszi azt, amit kap, hiszen tudja, a következő alkalomig ki kell bírnia.

Ahogy írtam, szigorúan kijelölt az alap szabálykeret. Azon belül viszont szabadságot biztosítanak a gyereknek. Teret arra, hogy kibontakozzon, fejlődjön a saját személyisége. Nem gyakorolnak nyomást a gyerekre, nem terhelik le ezer különórával, nem versengnek abban, kinek a gyereke okosabb, szebb, ügyesebb a másikénál. 


Azt vallják, a gyerek legyen gyerek. Szokja a szabályokat, éljen azok szerint, de mindig annak a kornak megfelelően, amelyben éppen van. Nem cél meggyorsítani a fejlődést, átugorni bizonyos életszakaszokat. Mindennek eljön a maga ideje.

Az úszásoktatással lehet ezt legjobban szemléltetni. Állami finanszírozás mellett a gyerekeknek joguk van heti egyszer uszodába járni a szüleikkel. 
Pamela, mint egy tipikus amerikai, már a második órán szóvá tette az oktatónak, mikor kezdi gyermekét úszásra tanítani. A tanár viszont visszakérdezett tőle: miért gondolja azt, hogy az egy éves gyereknek már kell tudnia úszni? Ennek a programnak az a célja, hogy a gyerek megszeresse a vizet, pozitív kapcsolata legyen vele, s mikor 6-10 éves korára úszni kezd tanulni, biztonságérzettel tehesse azt, hiszen addigra jól fogja érezni magát abban a közegben.

Teljesen ellentétet képez a franciával az amerikai, angolszász nevelési stílus. Teret adni, hagyni kibontakozni, véleményt nyilvánítani, nem visszafogni. Fejleszteni, gyorsítani, felülmúlni, lepipálni, önbizalmat, önképet tunningolni.
Meg kell hagyni, ez a nevelési módszer magabiztos, ezer dolgot tapasztalt gyerekeket produkál. De nézzünk egy kicsit a dolgok mögé is. Versengés, tipikusan amerikai szokás. Az én gyerekem szupergyerek, terhelem, különóra minden nap, tudatosan készítem az életre, a sportra, a leendő hivatására, stb. Mikor is? Amikor simán gyereknek kellene lennie. Amikor játszhatna, lehetne gondtalan, kereshetné a saját útját.
Önbizalom - mennyire valós? Figyeljétek meg, már nálunk is szokás lett: húz a gyerek egy piros csíkot a papírra és agyondícsérjük. Merthogy kell a pozitív megerősítés. Igen, kell. De minden esetben és ami a legfontosabb, mekkora mértékben? Nem csak hamis légvárakat épít??? Egy amerikai hogy reagál a piros vonalra? Ez a gyerek egy  Picasso!  Zseni! Ez egy tájkép, nem is csak egy piros csík. A francia azt mondaná a gyerekének, amit a papíron lát. Megdícsérheti, hogy igen, csak így tovább, folytasd, de nem fogja eltúlzottan és hamisan dícsérni, maszírozni a gyerek egóját akkor, mikor az alaptalan.

Sok  esetben nem korlátozzuk, szabályozzuk a gyerekeket, mert az majd visszafogja, megtöri, gátlások alakulnak ki benne, egész felnőtt élete során pszichoanalízisre kell majd járnia, mert azok a gonosz, szigorú szülei nem hagytak neki teret! Pedig pont ez a célja a francia nevelési stílusnak: kijelölni a keretet, az alapszabályokat, de azokon belül szabadságot adni.


S hogy melyik stílushoz tartozom én, mint szülő?
Kezdőként szerintem tipikusan amerikai stílusban neveltem Esztert. Önbizalom és pozitív megerősítés tunning, szakkörök, fejlesztés..... Aztán minden megváltozott. Két gyerek után és persze az évek múlásával az ember rájön, hogy nem olyan fontos minden, mint ahogy azt addig gondolta és hogy a világ, na meg a gyerek, úgy is tudnak működni, ha  a szülő nem irányítja minden egyes cselekedetüket.   Kezdtem egy idő után úgy érezni, hogy a saját elképzeléseimet nyomom rá egy kisgyerekre, akinek viszont saját magának kell megtalálnia az útját és kialakítani az életét. Terelhetem, segíthetem, de nem választhatok neki életutat egyrészt, másrészt - neki se kell még. Még kicsi. Próbálkoznia kell,  ízlelnie, megélnie, keresnie, mi is érdekli, rájönnie, mihez van tehetsége. De ezeket is csak módjával, fokozatosan, hiszen ő most elsősorban gyerek. Igaz, hogy már kötelezettségekkel, hiszen iskolás, de akkor is gyereknek kell maradnia.
Nem mondom az, hogy én is csak terelek, korrigálok, vigyázok. Van, hogy odacsapok az asztalra, megszabok, parancsolok valamit. Vannak dolgok, amikhez kompromisszumok nélkül ragaszkodom. Szerintem szigorú vagyok, de nem elnyomó.  
Arról, hogy éli  meg  az én elvárásaimat és szabályaimat, rendszeresen beszélünk. Hogy van -e ennek érezhető eredménye? Mondjuk inkább azt, hogy remélem, egyszer lesz.

 Ahogy gyerekeink fokozatosan tanulják azt, milyen is gyereknek, majd felnőttnek lenni, mi is csak tanuljuk azt, milyen szülőnek lenni. 
Nyolc év  és két gyerek ide vagy oda, nekem is ugyanúgy kell tanulnom, fejlődnöm, tapasztalnom,  ahogy neki. És ez így van jól, az élet része a folyamatos fejlődés, tanulás, tapasztalás. 

Szeretettel ajánlom a Nem harap a spentót című könyvet mindazoknak, akik szeretnek a gyereknevelés témájával  foglalkozni. A könyv könnyen olvasható, humoros, de tartalmas. Jól meg fog férni a Vekerdy  könyvek mellett a ti könyvtáratokban is. 

A könyvet a dunaszerdahelyi Panta Rhei üzletében találtam, keressétek ott ti is!


2015. augusztus 6., csütörtök

Töltött paradicsom II.

Készítettem már egy évvel ezelőtt is töltött paradicsomot, annak a receptjét ITT találjátok meg.   Mivel a szüleim kertjében újra nőnek az órási monster-paradicsomok, itt volt a tökéletes  alkalom, hogy egy másfajta töltelékkel megpakolva újra megsüssek pár darabot.

A töltelék alapját ezúttal főtt rizs adta. Finom, húsos szalonnát kipirítottam, ehhez adtam felvágott póréhanymát, kukoricát, sót, borsot, majd  összeforgattam a rizzsel. A töltelékbe került még feta jellegű, balkáni lágy sajt és sok petrezselyemzöld is. 



A kibelezett óriásparadicsomokat ezzel a keverékkel töltöttem meg, visszaraktam rájuk a kalapjaikat, majd  a tepsibe raktam őket. A paradicsomok alá került egy kis lé is, ez esetben paradicsomszószt ízesítettem sóval, borssal, cukorral - olyan ízhatást elérve, mint amilyet a töltött paprika készítésénél szoktam.



Ezt a levet öntöttem a paradicsomok alá, majd lefedve egy órát, fedő nélkül tíz percig sütöttem őket. Ez a fogás is a két napja említett vendégvárásra készült és nagyon örültem neki, hogy nem csak nekem, de Ildi barátnőmnek is ízlett. A maradékot a férjem végezte ki este, így egy falat se veszett kárba.
Szoktatok ti is töltött paradicsomot készíteni? Ha igen, milyen töltelékkel?

2015. augusztus 4., kedd

Vaníliás mascarponekrém vajkaramellás fügével

Ma vendégvárós napunk volt, amit én mindig nagyon szeretek és általában ilyenkor van ihletem is kísérletezni új ételekkel, ízekkel.
Így volt ez most is. A fügefánk gazdag terméssel örvendeztet meg minket, ezért szerettem volna a finom érett fügékből készíteni valami finomságot.

A desszert alapját ezúttal egy egyszerű mascarpone krém képezte, amelyhez két doboz mascaroponet, egy kevés porcukrot és alkoholban kioldott  madagaszkári bourbon vaníliaeszenciát habverővel habosra kevertem. A krémet beraktam pihenni és egy kicsit visszakeményedni a hűtőbe.



A fügéket megmostam, kettévágtam. Egy serpenyőbe cukrot öntöttem, majd hagytam, hogy a cukor megkaramelizálódjon. Mikor megolvadt, vajat adtam hozzá. Ebbe a vajkaramellába fektettem a félbevágott fügéket, majd kb tíz percig főztem őket.

Tálaláshoz javaslom a vajkaramellás fügét is visszahűteni, nehogy megolvassza a mascarponekrémet. 

Nagyon finom édesség, mindenkinek szeretettel ajánlom. Nekem igazi éttermi élmény volt. Próbáljátok ki ti is, ízlés szerint akár más gyümölcsökkel is.


Egy konzervdoboz új élete

Már régen nem hoztam nektek kézműves bejegyzést, ezt a mait is csak egy kis túlzással lehetne annak nevezni. 
Mint alapanyagot, nagyon szeretem a konzervdobozt. Ezzel a pár hónapja készült darabbal konkrét célom volt. Mindig gyökereztetek valamilyen virághajtást az ablakban. Szerettem volna ezért egy olyan dobozt készíteni, amelybe a kis üvegcsét bele tudom rakni és így szebb dísze lehet a sarjadó növénypalánta a konyhaablaknak.



A konzervdobozt Annie Sloan Old White festékkel kentem le. Mikor elkészült, itt ott visszacsiszoltam. Szalvétatechnikával egy margarétát vittem fel rá. Ezután egy kis arany patina következett, majd a legvégén a csipke.



Nem nagy munka, bárki el tudja készíteni. Számomra a legnagyobb örömöt mégis pont ezek az apróságok jelentik, mert rájuk pillantva mindig visszalassulok egy másodpercre és gyönyörködöm az élet picike szépségeiben.



 Mert jelen esetben is mi kellett ehhez? Egy kidobásra szánt konzervdoboz és az akarat, hogy abban meglássuk  a szépet. Legyen szép napotok!!!