2015. június 28., vasárnap

Levendulás citromos sorbet

Mikor megígértem magamnak, hogy ezen a nyáron készítek levendulás citromos sorbet-et, nem is gondoltam, hogy ez ilyen hamar beteljesül. 
Történt ugyanis, hogy egyik éjjel háromnegyed egykor kinyíltak a szemeim és az volt az első gondolatom, hogy ez a tökéletes időpont a sorbet gyártásához. Tudom, nem normális reakció. Nem, nem kezeltetem magam.

Arányokat nem írtam, így ez egy kábé-típusú recept lesz. Egy edénybe vizet tettem, ehhez hozzáadatam másfél citrom kifacsart levét és lereszelt héját. A szörpöt a levendulás porcukrommal édesítettem, majd kb negyed óráig forraltam. A szörpnek szép levendulaszíne lett. 
A cél az volt, hogy a sorbet kellően édes és savanyú legyen egyszerre. Igazi, intenzív ízű. 
Hagytam kicsit kihűlni, majd egy edénybe raktam és bekerült a fagyasztóba. 
Ezek után nyugodtan mehettem volna aludni, de ugye az nem is én lennék, így még elolvastam 150 oldalt egy könyvből :-)





Kora reggel átkevertem a sorbetet, hogy minél több levegő kerüljön belé. Ezt a műveletet még kb háromszor ismételtem meg. 
Az eredménnyel nagyon elégedett vagyok. Amúgy, ha kritikus lennék magammal szemben, azt is mondhatnám, jé de finom jégkását készítettem. Na de a sorbet jobban hangzik, ugye???

A nyáron biztosan többször is el fogom készíteni, szerintem a vendégeinknek is ízleni fog.

2015. június 26., péntek

Gondolatok az ÉN - BOLDOGSÁGRÓL ♥

"  Boldog vagyok, mert a gyerekeim, ....
   Boldog vagyok, mert a férjem, ...
   Boldog vagyok, mert a családom, ... "

Ezerszer hallottam így kezdődő mondatokat, ha családos nővel beszélgettem. Azt a mondtatot viszont, hogy boldog vagyok, mert mindezek mellett a saját létezésem, életem, utam is rendben van és boldoggá tesz, nem. Ezt csak én szoktam hangoztatni, kitűnve, kilógva a sorból, de nem bánom, valahogy küldetésemmé vált az én-boldogság meg az én-idő fogalmak csattogtatása.

Ahhoz, hogy az ember boldog legyen, megtalálja az én-boldogságot, azt az érzést, amikor lebontva minden egyes szerepréteget, az ott maradt igazi ÉN is boldog, kell egy fajta önzés. Magához a boldogsághoz is kell önzés, hiszen azt akarom, ahhoz ragaszkodom, azt szeretném, arra vágyom,  ami nekem jó, ami engem boldoggá tesz, mindentől, de főleg mindenkitől függetlenül. Keresem azt apróságokban, vagy saját magam kibontakoztatásában, munkában, szabadidőben, ... mindenben. 
Azt gondolom, hogy az a boldogság, amit a párunktól, gyerekünktől, barátainktól kapunk, vagy melyet munkahelyi, egyéb sikereink révén megélünk, már csak ráadás, amelyekért hálásnak kell lennünk, viszont pusztán rájuk hagyatkozni, teljes körű kiszolgáltatottság. 
Kitehetem magam, az egyetlen életem annak a kockázatnak, hogy a boldogságomat csak másoktól teszem függővé? Szabad hagynom, hogy statisztává váljak a saját életemben? 

" Nekem nincs is életem!
Mindent megtettem a családomért, főztem, mostam, takarítottam, gondoskodtam róluk, mégis hálátlanok semmibe veszik!
Mindig úgy neveltem a gyerekeimet, hogy .... aztán itt van, ezt kaptam vissza!
Feláldoztam a munkámat, a saját életemet azért, hogy nekik mindenük  meglegyen, mindig itt legyek, tudjak velük tanulni, foglalkozásokra, különórákra járni! "

Kemény szavak, de ha egy dühös, csalódott, boldogtalan anyával, nővel találkozom, ezek a szavak elhangzanak. 
" Hálátlanok, semmibe veszik, úgy neveltem és ezt kapom vissza, feláldoztam, minden meglegyen, mindig itt legyek. "

Sem jogom, sem feladatom az ítélkezés, igazából csak sajnálni tudom, ha valaki így éli meg az életét, vagy ezeket a szavakat használja, visszatekintve az addigi életére, vagy még rosszabb esetben, összegezve azt annak  vége felé. 
Merthogy minden egyes döntés a sajátja volt, ő döntött úgy, hogy "feláldoz", ott lesz, mindent megad, úgy nevel.  
Talán az a legijesztőbb az ilyesfajta életösszegzés végén, mikor valakit arculcsap a felismerés: nem is éltem, magammal nem is foglalkoztam, mindig az utolsó voltam a sorban, a saját soromban.

Nem szeretném ezt az érzést megélni. És bár bennem is dúl ezernyi harc, mi lenne a jobb, mi lenne ha, nem lenne-e jobb, minden egyes kis döntést abban a tudatban hozok meg, hogy azért én vagyok a felelős. Nem mondhatom egyszer a gyerekeimnek azt, hogy anyátok lemondott  egy ilyen vagy olyan   szakmai lehetőségről, mert még kicsik voltatok, utána pedig ilyet már nem kapott. Nem! Ez nem korrekt. Ha lemondtam, lemondok, az az én döntésem, az én felelősségem és kivetíteni azt más életére, nem tisztességes. Hálásnak kell lenniük ezért a döntésemért? Az ÉN DÖNTÉSEMÉRT? Osztozni velem a FELELŐSSÉGEN, vagy közösen VEZEKELNI, MEGBÁNNI, esetleg érezni, hogy MIATTUK nem tartok ott, ahol tarthatnák? 
A döntés csakis az enyém. A felelősség ugyanúgy. 

Ma reggel négy órakor boldogan készítettem az ebédemet a munkába. Mellettem már ott gőzölgött az erős espresso, a kertben énekeltek a pacsirtáink. Elpakoltam Eszter tízóraiát a rettenetes Monster High-os táskájába, amit úgy szeret. Közben azon mosolyogtam, mennyire fogja ezt utálni pár év múlva. Kipp-kopp, már kopogtat a kamaszkor, ezt a táskát még el is fogja tüzelni. Az orromat megcsapta a két napja vásárolt (igen, magamnak vettem ) frézia illata. 
Holnap elviszem a lányokat és Juditot a Jurta napokra. S ha az idő engedi, kimegyünk együtt gyógynövényeket gyűjteni. 
Ezernyi boldogság és mind az enyém. Gazdag vagyok.

A gazdagságot nem adhatom tovább, de azt a példát, életszemléletet, ahogy élek, törekszem az ezernyi mini, de saját boldogságomra, azt igen. Ez lesz a lányaim legértékesebb hagyatéka.



2015. június 24., szerda

Ugye már ti is érleltek???

Ugye már ti is érleltek? Hogy mit? Természetesen levendulás porcukrot!!!
 Megszáradt a kisebbik tihanyi levendulacsokrom, így annak virágait lemorzsoltam és bekevertem a porcukorba.
Nagyjából két hétig szoktam érlelni a cukrot az első felhasználásig, ennyi idő alatt már átveszi a kellemes levendulaízt. A doboz tartalmát néhányszor át szoktam keverni, mivel a tárolóedény - esetemben egy fém dobozka aljára került cukor jóval erősebb, mint a felső réteg.





Ha pedig elkészült, sülhet a levendulás keksz, vagy a levendulás piskóta. Én mindkettőt imádom. 
Ha eljön az igazi nyár, én pedig az éves szabadságomat töltve unatkozni (ha-ha-ha) fogok, talán egy adag levendulás citromos szorbettel is megpróbálkozom. 
Ti mi mindenre használjátok fel a levendulát a konyhában???




2015. június 21., vasárnap

35

Az én életemben a szülinapi diótorta az, amire örökké  lehet vágyakozni. 
Talán majd egyszer az is meglesz, ez a nap is  nélküle kellett, hogy kerek legyen.

Az én 15 percem ( öröm, ha ennyi is megadatik, mikor az ember két kisgyerekkel kirándul egyedül):
Levendulás citromos és levendulás étcsokis fagyi, gluténmentes változatban, gluténmentes tölcsérben. Leültem, megettem. Eszter aktív társam minden jóban és kalandban, Nonó pedig úgy támogatott, hogy elaludt a babakocsiban ez időre.  Köszönöm. 





Magamtól magamnak:


Visszaszámlálás 35 - péntek

Bécsben, hármunk húsz éves barátságát ünnepelve.
Kávé és süti a Hotel Sacherben, nagy séták, nagy beszélgetések, még nagyobb nevetések,  Mozart golyó, parkokban ücsörgés, grillebéd, Starbucks.
Ráébredni a Dómban, hogy lényegében nincs mit papírra vetnünk, amiért kérnénk egy imát.  Annyink van, amennyivel boldogan tudunk élni, többet kérni pedig azért, hogy jobb vagy  több legyen, tékozlás és hálátlanság. 






2015. június 17., szerda

Visszaszámlálás 35 - szerda

Borús idő, borús hírekkel.

Napsütötte Toszkána, napérlelte eperrel.

Csakhogy meglegyen az egyensúly ♥



Visszaszámlálás 35 - kedd

Reggel fél ötkor leszedtem minden jót, amit a kert adott.  Menta, citromfű, levendula, hárs. 
Ezt a sok jót adtam én tovább sok szeretettel mindazoknak, akik elfogadtak egy pohárka, behűtött házi limonádét.
Adni is jó ♥


2015. június 15., hétfő

Visszaszámlás 35 - hétfő


Csak hogy az irodában is jól érezze magát az ember:


Na meg otthon is:


(mother ´s coffee: este, koffeinmentes. a marcipán gluténmentes )

Visszaszámlálás 35 - vasárnap



Balaton ♥




Visszaszámlálás 35 - szombat


 Egy szál liliom ♥

Visszaszámlálás ... 35

Szombaton beáll a korom. Hogyan értem ezt? Aki ismer, sejtheti: június 20.-tól én most már örök 35 éves leszek. Ez el van döntve, pereghetnek a napok, az évek, a korom többé nem változik.
- Hány éves vagy? - kérdezik majd tőlem tíz év múlva. 
- 35 múltam. És nem így lesz???


Szombattól minden napom még szebb, mint egyébbként. Hogy mi(k)től? Lessetek be ide hozzám és meglátjátok! S bár most csak egy hét szépségeit fogom dokumentálni, én tényleg úgy élek, hogy minden egyes napom egy igazi ajándék legyen. Hogy miért? Mert másképpen nem lehet, nem érdemes.

2015. június 6., szombat

Képes beszámoló a 3. Kreatív bútorfestő workshopról

Ma került megrendezésre Nyárasdon a 3. Kreatív bútorfestő workshopunk a Clear and Simple és a Superwomanatwork közös szervezésében.
Köszönet mindenkinek, aki  velünk tartott. Bíztunk benne, hogy ti is ugyanolyan jól éreztétek magatokat, mint mi. Az értékeléseitek elolvasása után megerősítettetek minket abban, hogy ez így is volt. Külön köszönet azért, hogy a véleményeitek leírásával segítetek nekünk, hogy egyre jobb és tartalmasabb tanfolyamokat kínálhassunk nektek.

A mai foglalkozásra nagyon készültünk, néhány újítással bővítettük ki az eddig megszokott programunkat. Bővült az elméleti rész, melyet igyekeztünk egy szemléltető és aktív bevezető festéssel színesíteni. Pontosan ezért kaptátok a próbaleceket, melyeken kipróbálhattátok az Annie Sloan festékeket, megismerkedhettetek azok tulajdonságaival és néhány festési technikával is. Ebben a részben szeretnénk, ha a jövőben már a waxolást és a polírozást is kipróbálnátok, de akár a stencil használatával is megismerkednétek.
A gyakorlati részhez érve már ti leptetek meg minket, hiszen nagyon egyedi bútordarabok készültek a nap folyamán.  S hogy milyen technikákkal dolgoztunk? Készült bútordarab sima festéssel, visszacsiszolással, száraz ecset technikával, de még henger segítségével is. Az Annie Sloan stencileknek is nagy volt a sikerük, őket használva még különlegesebbek lettek  az alkotásaink.
A hangulat ma is nagyon oldott volt, de amit fontosnak tartuk megemlíteni: KREATÍV, ALKOTÓ ENERGIÁKKAL TELI.  Ez az, amit az otthoni festések alkalmával nem érezhetünk, itt viszont egymást inspirálva, segítve, támogatva tudjuk kiélni kreatív energiáinkat és túlszárnyalni talán még saját magunkat is.
Reméljük, hogy mindazok, akik ma megismerkedhettek az Annie Sloan festékekkel és a bemutatott technikákkal, a következő alkalommal is velünk tartanak majd. 
Mindazoknak pedig, akik még nem próbálták ki a bútorfestést, íme néhány kép a mai napról. Bízunk benne, hogy legközelebb már velük is találkozhatunk.