2015. április 19., vasárnap

3 x 8

Egy beszélgetés, - akkor, amikor már mindenkiben kevés az erő. Már nem színez, nem szépít.

- Van hobbid?
- Nincs.
- Szeretsz valamit csinálni?
- Aludni szeretek, mert attól újra lesz erőm mindent megcsinálni.
- Mi mindent?
- Dolgozni, főzni, tanulni a kisebbik gyerekkel, mindkettőnek megoldani, beteremteni  azt, amire szüksége van, otthon mindent megoldani. Takarítok, bevásárolok.
- Miért mindent egyedül?
- .... mert nekem úgysincs hobbim. Semmim. A férjemnek van.
- Na és hol vagy te ebben az egészben? 
- Sehol.
- Szerinted milyen példát mutatsz a gyerekeidnek?
- Azt, hogy ne legyen magukra idejük.

24 órás szívmonitor, mikor már annyi a tünet és se test, se lélek nem fogad szót. Keresik, mi a baj, pedig ő is tudja. Hiszen most is kimondta.

Nem hiszem, hogy így kell élni. 

Alkalmam volt egy neves cseh coach, mellette sikeres hokiedző előadását végighallgatni a napokban. Néhány mondata most is a fejemben kering.



3 x 8
Sok ember él így: 8 óra alvás, 8 óra egy olyan munkahelyen, amit utál, nem szeret, majd újabb nyolc óra szolgálatban.
Jól van ez így?
Persze megkapom nem egyszer, - nem lehet mindenki olyan szerencsés, hogy szereti a munkáját, az élete egyébb területein is boldog. A válaszom erre mégis az, hogy mindez nem csupán a szerencse kérdése. Az emberek nagy részében megvan a hajlam, hogy a szerencse szóval fellebbezze, felmentse  magát saját  önnön felelőssége alól. 
Kell, hogy legyen bennünk tudatosság, mernünk kell vállalni a felelősséget azért, ahogy élünk.
Vegyük például a munkát. Elhiszem, hogy nem mindenki munkája szól az önmegvalósításról. Van, akinek a munka csupán munka, nem ideális, nem álom. De lehet ilyen helyzetben máshogy látnunk saját helyzetünket? Igen, hogyne lehetne. A munka sem magától érthetődő dolog a mai világban.  Azért, hogy van, lehetünk hálásak is. Igen, hálásak és érezhetjük magunkat szerencsésnek, amiért általa tudjuk fizetni a számláinkat, tudunk ételt vásárolni magunknak, a családunknak, tudunk kirándulni, venni egy vágyott könyvet, bármit. Hogy ezek kis dolgok? Lehet. De attól még nem maguktól érthetődőek. Amire tudunk hálával tekinteni, azt máris szebbnek és jobbnak fogjuk látni, sokkal pozitívabban fogjuk megélni azt. 8 órát a 24-ből.

Hazamegyünk. Újabb nyolc óra. Ucu neki, takarítás, főzés, gyerek, még egy kis takarítás, még egy kis...  Mindig van még egy kis. És eltelt az újabb nyolc óra úgy, hogy abból nekünk semmi sem jutott. Mert ki engedhet meg magának hobbit? Kinek van ideje olvasni, húsz percet sétálni, fél órát sportolni. Kinek? 
Pedig kitől kellene engedély? Ki véleménye kellene, hogy számítson? Kin múlik mindez? Kinek kell éreznie, hogy ha nem jut magára  egy kis idő, akkor megfullad, mert már akkora a gombóc a torkában? Majd megtudják, ha megint elviszi a mentő, vagy felcsatolják  újra a szívmonitort???

Marad még nyolc óra. Bele kell zuhanni az alvásba, mert kell az erő, muszály újra erőre kapni, hogy ki lehessen bírni  a nyolc órát abban az útálat munkában és a másik nyolcat is. Mert ez jutott. 
Tényleg ez jutott?

Mindenkinek ugyanannyi jutott. 3 x 8 óra. Az első harmadra lehet hálával is tekinteni. A másik harmadra ugyanúgy, hiszen van család, vannak szeretteink, de beleférhetünk mi is, a mi énidőnk is abba a másik nyolc órába.
A harmadik nyolc óra pedig tényleg a pihenésé. Kell az erő. Nem a túléléshez, hanem a megéléshez.
3 x 8 nekem is, neked is 24 óra. Rajtad múlik, te  hogyan gazdálkodsz vele.



4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt olvasni, még jobb érteni és a legjobb, ha sikerül így élni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha már van igyekezet, talán kis tudatosság az arányok javísáta érdekében, akkor nincs gond. Ugye? ♥

      Törlés
  2. Közelíthetnénk efelé a mentalitás felé...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, bár sok ember számára idegen, hogy tudatosan szabályozzon bizonyos dolgokat az életében. attól számukra ez műnek, mesterségesnek hat. Pedig egy kis idő után beáll az rendszer, maguktól átrendeződnek a dolgok.

      Törlés