2015. március 21., szombat

Hát akkor legyek feminista! - gondolatok az egyenlőségről

Ahányszor lefeministáztak eddigi életemben (ez viszonylag gyakori dolognak számít esetemben), mindig azt válaszoltam, hogy én nem vagyok feminista, egyenlőségpárti vagyok.
Abban hiszek, hogy minden ember egyforma kell hogy legyen, akár egy párkapcsolaton belül, vagy épp egy munkahelyen, a politikában, közéletben, bárhol.
Egy kapcsolatot két egyenlő ember alkot.  A jó munkának, tehetségnek, képességeknek, akaratnak nincs neme.  Azok vagy vannak, vagy nincsenek. Akiben megvannak, kapjon lehetőséget. Elvégre már a 21. században élünk!
Aztán jön a nagy büdös valóság, ezernyi hétköznapi történet akár az én életemből, vagy olyanokéból, akiket ismerek és azt kell hogy mondjam, -  na igen, még csak a 21. században élünk!
Mert minden rózsaszín  egyenlőségelmélet igazából  csupán  egy jól átgondolt stratégia. Időt kell nyerni, lenyugtatni a falkát ( értsd - a világot, a nőket ), beetetni, ha így tetszik. Addig sem ugatnak. Mert azt azért úgy nyíltan mégsem illik kimondani, hogy igen, mindenki egyenlő, de természetesen vannak egyenlőbbek is.  Elnézést, ha ez most így első olvasatra túlságosan primitíven, bután hangzik, de a valóság ennél még sokkal kiábrándítóbb.
Vegyünk például egy olyan esetet, amikor a nő tanult, jó képességű, gyakorlattal rendelkezik és mondjuk úgy mellékesen: gyereke is van. És dolgozik,  - pörög a mókuskerék a munkában, pörög a második műszak alatt otthon is. Igyekszik helyt állni, oldani, ha gond  vagy feladat van a munkában, ha probléma  van odahaza. Úgy érzi, mindent megtesz, mégis  kevés, mert a szakmai életében sem következik be semmi, ami a férfi kollégákéban valahogy természetesen alakul. Aztán kiderül, hogy férfinak mondott felettese megkérte a személyzetis kollégát, ne terheljék már ezt a szerencsétlen nőt továbbképzésekkel, projetekkel, ajánlatokkal. Van ennek ezek nélkül is elég gondja, hiszen gyereke van!!! Mint tudjuk,  a gyerekek nagy része a szeplőtelen fogantatásnak köszönhetően születik meg, kerül egy családba, lesz az ANYJA GONDJA! Mert 21. század ide vagy oda, a gyereket a munkáltatók csak GOND-nak szokták becézni. És azt is tudjuk, hogy a gyereknek csak ANYJA van, ha GOND van. Apja nincs. Vagy netán hallottatok már olyan esetről, hogy egy férfit azért nem akartak felvenni  egy munkahelyre, mert mondjuk két kisgyereke van??? Ugyehogy nem!?! Az ellenkezőjére persze mindenki tud azonnal egy példát felhozni a környezetéből.
Olyat is, - személyiségi jogok ide vagy oda, természetesen csak egy nőtől kérdeznek meg, hogy mikorra tervez gyereket, esetleg terhes -e már, mert mint azt megtudták, nemrég ment férjhez, az meg ugye automatikusan azt jelenti, hogy a GOND névre hallgató gyerek előbb vagy utóbb, de fel fog bukkanni, a nőnemű alkalmazott pedig egy időre elvonul babázni, utána meg átsorolódik a fogyatékkal élők közé!!!
Ilyennek lát minket a még mindig férfiak által vezetett társadalom. 
Egyenlőségesdit  akarunk játszani? Legyen!  Annak illúzióját, hogy ilyet lehet, ez létezik, van abszolút egyenlőség, meghagyják nekünk. Emlékeztek a Supermárió nevű videójátékra? Na ezt a miénket Supermáriának hívják és ilyen sajátosságai van: az egyik, hogy a főhős sose juthat el a célba, a másik, hogy az akadálypálya sokkal nehezebb, mint a férfi játékosé, a harmadik, hogy Supermáriának nem szuperképességei vannak, hanem szuper terhei. Így megy, küzd, de igazából célba sosem érhet.
Büszkén mondhatom, hogy sok okos, ügyes fiatal nő van a környezetemben.  Jónéhányan közülük az elmúlt időszakban próbáltak újra munkába állni, ki egy, ki két, GONDnak becézett gyerekkel. 
Mindnyájan megerősítették, hogy az állásinterjúk nagyrészt hasonló kérdésekből álltak: Látom, van gyereke. Mi lesz, ha megbetegszik? ( itt kell azt mondani, hogy három év alatt annyira kiképeztem, hogy egyedül ellesz betegen is otthon, beadja magának a gyógyszereket és még lázat is mér ). Van kire hagynia? Már jár oviba? Túlvan már a minden bacit elkapok és lebetegszem tőle időszakon? Iskolás??? Elsős? Az elsős gyerekkel még sokat kell foglalkozni, tanulni kell vele!
Hát jelentem, minden gyerekkel sokat kell foglalkozni. 
Mindenki arról számolt be, hogy a megbeszélések alatt úgy érezte, azt akarják kimondatni vele, hogy az ő élete mindenfajta kiskorúakkal kapcsolatos nyűgtől, gondtól mentes lehet. 
Jól van ez így?  Kimondatni a valótlant, aztán a lelkiismeretfurdalásos alkalmazott orra alá dörgölni azt évekig. Persze a férfiaktól ilyeneket senki sem kérdez.
Ez ám az egyenlőség!




Ha már így megemlítettük azokat a bizonyos kiskorúakat,- vannak helyzetek, amikor a kisember nem viselkedik a legszebben. Mit szoktak rá ilyenkor mondani? Nem nevelte meg rendesen az anyja!

Ha bemész egy házba és ott éppen abban a pillanatban nem ideális a rend, milyen neművé válik hirtelen a rendetlenség? Nőneművé. Pedig láttam én már nem egy családot, ahol a szerencsétlen asszony 24 órában is rakodhatott volna, az sem látszott volna meg, mert a férje és a gyerekei állandóan szétdobáltak mindent. Erre is mi a reakció? Miért nem nevelte meg őket rendesen??? De kérdem én: kell egy másik felnőtt embert nevelni? Lehet rajta finomítani, ha neki kényelmes az, hogy hanyagul szétdobál mindent, nem rak maga után rendet?   Azt meg ugye nem kell mondanom, hogy ha a gyerek látja, hogy az egyik szülő mindent otthagy  maga után, nem kell pakolnia, akkor valahogy ezt a példát vonzóbbnak fogja találni, mint a házi rabszolga anyjáét. 

Hányszor éltem már meg azt, hogy kisgyerekes családhoz érkezve a nő elkezd magyarázkodni, hogy miért nem makulátlan a rend, miért van összefirkálva a fal, kihasítva a kárpit, vagy bármi? Igen, ezek előfordulhatnak minden kisgyerekes családban, ismerjük. És bevallom, én is hajlamos vagyok erre, pedig felesleges. Azt viszont milyen gyakran élitek meg, hogy a férfi kezd el mindezek miatt magyarázkodni?  Úgy lettünk bekódolva, hogy ez a mi sarunk. Jól van ez így?

Ezernyi példát sorolhatnék, nem teszem. A lényeg, hogy bár minden megemlített  ügy, helyzet számomra az egyenlőtlenséget példázza, a világ mégsem azt gondolja  ezeket olvasva, hogy egyenlőségpárti vagyok, hane azt, hogy feminista. Én viszont többé már nem mentegetőzöm, nem korrigálom a fogalmakat. Ha így jobb, akkor legyek feminista! A lényegen semmit sem változtat. Nem vagyunk egyenlőek és fáj, ha ezt az ember olyanok példáján látja, akiket  igazán szeret. 
Természetesen vannak kivételek is. Mind munakhelyek, mind családok tekintetében léteznek jó példák. De nem az lenne a normális, hogy a rossz példából legyen kevesebb és a jóból több???
Azt hiszem, van még hova fejlődnünk .... ha hagyják. 


1 megjegyzés:

  1. Egyetértünk. A Gumiszoba szélsőségesebb posztjait olvasva azt gondolom nem vagyok feminista, a te posztodat olvasva azt gondolom az vagyok :) Én is egyenlőségpárti vagyok és amúgy meg kupi van a lakásban, mert priorizálok hisz végesek a képességeim, lehetőségeim, de ami a rendelkezésemre áll azt maximálisan kihasználom!

    VálaszTörlés