2015. március 28., szombat

Búcsuzóul

Olyantól venni végső búcsút, akinek még lenne mondanivalód, akinek még lenne helye az övéi közt, lehetetlen.
 Hiába a tények, hiába a tudat, a gyászjelentés,  sem az emlékek, sem az érzések nem engedik, hogy az anyaföld mindenestül betakarja, elfedje. Pihenne, de te nem engeded. Aludna, te mégis ébresztenéd. Ő már nyugodt, a te világod pedig  úgy tombol, akár a viharos tenger.

Ahogy látod a koporsó felé hulló fehér rózsaszálat, eszedbe jut, hogy minden csak ennyi, egy mozdulat, egy pillanat, egy repülés. Lehet ellene küzdeni, el lehet fogadni, - ahogy van kezdet, úgy az is biztos, hogy egyszer eljön a vég is.

Nem hiszem, hogy létezne  ideális  pillanat a búcsúra.  Olyan, amikor az ember minden dolgát lezárva tud elmenni, s nem marad utána elvarratlan szál. Törekedni erre, úgy vélem, - felesleges. 
Ha kell mégis egy cél, kell küldetés, akkor legyen talán annyi, hogy merjük és tudjuk megélni az életet úgy, ahogy jön. 
Nem halogatva, nem megbúvva, nem háborogva. Szenvedéllyel, szeretettel, hálával.
  Úgy. mintha ez lenne az első pillanat, az egyetlen, vagy az utolsó.




Nem mondhatnám, hogy igazi hívő vagyok, ha lehet a hitet egyáltalán minősíteni. Mégis vigaszt jelentenek  számomra azok a gondolatok, melyek szerint ahogy mi emberek , úgy a Jóisten is azokat szeretné maga mellett tudni, akik jók és akikre méltán lehet  büszke. Ha ez így van, akkor most az egyik legjobb gyermeke előtt tárta ki karjait.

Nyugodj békében  ♥♥♥







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése