2015. február 15., vasárnap

Hála

Számomra az elmúlt év egyik legszebb dícsérete az volt, mikor valaki  azt mondta:
  engem hallgatva a HÁLA  szó jut az eszébe, szerinte én egy hálás ember vagyok.

És bár nem állíthatom magamról, hogy nem vagyok néha /  időnként /van hogy gyakrabban elégedetlen,  mégis alapvetően én tényleg egy hálás ember vagyok. Olyan, aki a megélt, nem könnyű helyzeteket is megtanulta pozitív hozzáállással szemlélni és megélni.
Volt már, hogy megkaptam, harmincegynéhány évesen nem kell az észt osztogatni, meg nekem egyébbként is könnyű: szerencsés vagyok, egyetemet végeztem, jó munkám van, házam, két gyerekem, ... mindenem megvan. De tényleg így van ez? Nem könnyebb néha csak egy pillanatképet nézni ahelyett, hogy a dolgokat saját, háromdimenziós valóságukban látnánk meg? Nem könnyebb aszerint ítélni és bezzegelni? 
Mert ha a látszat a lényeg, akkor minden fent leírt dologra azt kell válaszolnom, hogy igen, ez így van. Én egy szerencsés ember vagyok, nekem könnyű.
Aztán ha a kezébe adom az ítélkezőnek a 3D-s szemüveget, akkor talán a mélységeket is megláthatja rajta keresztül, többek között mindazt, hogy gyógyult rákbeteg vagyok, életem végéig szedek gyógyszereket, nehéz munka mellett tanultam végi az egyetemet, a lányokat örökbefogadtuk, ennek a folyamatnak minden nehézségét kétszer is megélve, a munkám minden napos kihívás,  a házam pedig az enyém, ez igaz, ahogy az arra felvett hitel is. Mégis, ha a háromdés film után újra megkérdezik, milyen ez az élet, én csak el tudom ismételni mindazt, amit rávág az, aki első látásra ítélte meg: szép és könnyű. Én igazán szerencsés ember vagyok. 
Szerencsés vagyok, hogy megtanultam  hálával kezelni minden megélt nehézséget. Rák? Élek. Gyógyszer? Hálás, hogy egy kapszula segíteni tud az életminőségem megtartásában, sokan ezt nem mondhatják el magukról. Egyetem a munka mellett? Milyen szerencsés vagyok, amiért én a gyakorlatban is megélhettem két hétvégi tanítás között mindazt, amiről a száraz tananyag szólt! Nehéz munka? Kihívás, fejlődés. Örökbefogadás? Én gyereket akartam, ők anyukát, egymást kerestük és megtaláltuk! Sorolhatnám a példákat a végtelenségig. 
Hálás vagyok a sorsnak, amiért hálával tudok tekinteni mindarra, amit eddig megélhettem.






Aztán persze ott vannak a szürke hétköznapok, messze a nagy hálaelméletektől,  amikor dolgozni kell, aztán éjjel felsír lázasan az egyik gyerek, a következő nap  hívnak, hogy a másikért is menjünk, mert hányik, beteg .... na ilyenkor nem könnyű a jót látni, de ha az ember megtanul hálásan élni, gondolkodni, ez sem lehetetlen. Én még ezekben a napokban is hálát adtam, amiért legalább minden másnapra volt segítségem és  amiért  én is tudtam velük lenni és erőt adni nekik. 

Nem állítom, hogy máshogy nem lehet élni, vagy hogy minden ember minden percében hálás lehet mindazért, amit kapott a sorstól. Ez nem igaz. Nem is célom efajta hitet terjeszteni. Az én életemben viszont működik és jobbá teszi azt. És valahol ez a lényeg, .... nem? 

8 megjegyzés:

  1. Igen, így gondolom én is... Minden szituációnak van fény- és árnyoldala: attól függ, melyiken tartózkodunk szívesebben...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt én is így gondolom. Én a fényt jobban szeretem :-)

      Törlés
  2. Jó volt olvasni. Én is ilyen vagyok, csak figyelnem kell, hogy ne sodorjanak el a hétköznapok.
    köszönjük, jó ezen elgondolkodni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is elsodornak a hétköznapok, rendszeresen. Mégis tudom, van mihez visszatérnem. Csak így érdemes gondolkodnom, ez az életszemlélet visz előre.

      Törlés
  3. ♥ És megint szívemből szóltál. Bár egészen más az életünk, a mindennapjaink, mégis. És igen, nekem is könnyű. Mert tudok örülni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is. Apróságoknak is. Mindennek. És nem igaz, hogy ez nem tanulható meg. Mindenki tud dolgozni saját magán és a hála érzetén.

      Törlés