2015. február 28., szombat

Jelmezbál 2015

Az idei az első iskolai jelmezbálunk. A meghívó szerint a saját készítésű jelmezek előnyt élveznek a pontozásnál, így hát mi is megszültük pár hete a saját koncepciónkat:

Eszter SZIVÁRVÁNYOS ÉGBOLT lesz:-)



A ruhát én terveztem, anyukám varrta meg. A  két oldalán, hátulján, valamint a nap fejdísz hátulján lógó filc felhőket Eszterrel készítettük. A szoknyarészen lógóakat cérnára fűztem, majd egy gumiból készített övszerűségre varrtam a füzéreket. Ez a gumiöv a kék szalag alá került, amelyet övként kötöttem meg.



 A szivárványt 5 réteg színes keménypapírból vágtam ki és rétegesen ragasztottam. A szivárvány elé egy felhő is került. A fejdísz, maga a napocska, szintén papírból készült.





Eszter kezében egy fakanálra ragasztott filc felhő volt, a felhő előtt egy madár. 

Nagyon élveztük az egész készülődést, majd a jelmezbált is. Eszter igazán jól  azonosult a jelmezével, csak úgy tündökölt. 





Ezt pedig a zsűri is díjazta. Nagy örömére, ezt a szépséges farsangi tortát kapta.




Annyit még szeretnék megjegyezni, hogy a díjazottakon kívül  további 5-10 jelmezt simán tudtam volna jutalmazni, annyira jól sikerültek. A szülők igazán kitettek magukért az idén.


Az elsősök:




S hogy mik leszünk jövőre??? Úgy sem árulom el, de aki ismer, sejtheti, hogy a fejemben már a jövő évi jelmez is megszületett. Naaaaaaaaaaaaaaaaagyon jól lesz!!!


2015. február 27., péntek

EL CAMINO

Vasárnap délután, elcsenve pár órányi időt saját magamra (igen, szoktam ilyen csinálni, nem, nem vagyok ettől kevésbé jó anya, igen, mindenkinek kijár ennyi és igen, a gyerekek is mindig kibírják ) autóba ültem és ellátogattam Pozsonyeperjesre, ahol a helyi kulúrházban egy igazi teadélután várt rám és az egybegyűltekre. 
A községben  hagyománya lett az elmúlt években a teázós, beszélgetős rendezvényeknek. A kultúrház nagyterme most is megtelt, a gyertyafény, a finom gyümölcstea illata gyorsan a hatásuk alá kerítették az érkezőket, akik ezúttal Oriskó Erzsébet El Camino zarándokútjain szerzett élményeire voltak kíváncsiak.



Erzsike eddig két alkalommal járta végig a Szent Jakab  zarándokutat gyalogosan. Először egy barátnőjével kettesben  a hagyományos Camino Frances útvonalát követve,  másodszor pedig, ha jól emlékszem a Camino Mozarabe ( a leghosszabb spanyolországi szakasz ) úton jutott el Santiago de Compostela városába, a végcélig. 



Nem szeretnék magáról a zarándokútról, annak útvonalairól, történetéről írni. Megtették azt már sokan, tapasztaltak, zarándokok, akik érdemlegesen tudnak róla mesélni, mint ahogy az Erzsike is megtette. Rengeteg tematikus blog, utinapló, könyv jelent meg a Szent Jakab zarándokútról, - ezeket mindenki könnyen megtalálja és ajánlani is tudom őket, mert azokat olvasva az ember tényleg vágyakozni kezd arra, hogy maga is bejárja az utat.



Mindenki más okból kezdi meg a maga Caminoját.  Számomra mindamellett, hogy a saját képességeimet kellene legyőznöm, bizonyítani  magamnak újra, hogy nincs lehetetlen, úgyszintén fontos és vágyott maga a lelki út, a terhek lerakása, elengedése. 
Sokan vélekednek úgy, hogy a zarándoklat most újra divat. Menő, ha valaki azt mondhatja, végigjárta az utat, eljutott Santiagoba és bizonyára van jónéhány divatzarándok is, de jogunk van bárkit is így megbélyegezni, aki végigjárta azt?  Mindenki zarándok, nem lehetek "zarándokabb" a másiknál  azért, mert őszintébbnek érzem a saját okaimat az út megtételére. 

 Véleményem szerint a mai ember  életéből egyértelműen hiányzik az, ami annyi ezer éven át része volt: A gyaloglás, a vándor lét. Menni, napokig, hetekig. Visznek a lábak előre, közben jár az agy. El tudtok képzelni jobb módot a befelé nézéshez, a belső monológokhoz, mint egy hosszú, gyalogos utat? Manapság már  párszáz méteres távolság esetén is autóba pattanunk, fél perc alatt megérkezünk. Felgyorsulva élünk. Elfelejettünk járni, menni, gyalogolni, ... vándorolni. Pedig hányan mondták már, hogy sok esetben az út fontosabb, mint maga a cél!?! Mi mégis csak célokban gondolkodunk. Eljutni A-ból B-be. A cél a megérkezés. Majd ugyanígy tovább. Kimaradtak az életünkből az igazi utak, amelyek nem csak a lábakat erősítik, hanem a lelket is.


Erzsike beszámolóját rengeteg, az út során készített fotó színesítette, melyek közül az én személyes kedvencem a Fisterrában készült naplemente volt a tenger felett. Ez a falu mintegy kilencven kilóméterre található Santiago városától, sok vándor folytatja idáig az útját, majd a magas sziklás tengerpartra megérkezve, zarándokszokás szerint elégeti a felszerelésének egy darabját.  
Fisterra, latinul Finisterre, azaz a szárazföld vége hajdanán a világ végét jelentette. A sziklákhoz kiérve a vándor előtt már csak a végtelen víztömeg van, semmi más. 
Hosszú évek óta az egyik legnagyobb vágyam a Szent Jakab út megtétele. Szerény ember lévén és persze ismerve saját képességeimet, első próbálkozásra az út utolsó száz kilóméterével is beérném.  Bármennyire is furcsa, számomra az igazi uticél talán nem is a Santiagoba való megérkezés lenne, hanem az előbb említett világvége. Megérkezni oda, ahonnét már nincs tovább. Oda, ahol már tényleg meg kell állni, hiába van túrabakancs, hiába lenne még erő, vágy ... itt a vándor számára véget ér az út. Az agy már lenyugodott, nem kattog feleslegesen, a lélek megtisztult és bár talán lenne még a lábakban erő a folytatásra, itt, a világ végén be kell ismerni, hogy vannak nálunk nagyobb erők és hatalmak, itt eddig érhetett, tarthatott  ez a történet. Ezt az érzést szeretném egyszer átélni, ott a világ végén ülve. Azt, hogy nem keresek egy újabb alternatívát, nem agyalok, nincs mi lenne ha, merre lehetne, hogyan lehetne másképp, nem irányíthatok mindent, nem az én döntésemet múlik
... 
 egyszerűen csak megadás van, lenyugvás és béke.
Ez lenne az én igazi Caminóm.



Köszönet Erzsikének, amiért még közelebb hozta számomra is mindezt!

2015. február 24., kedd

Anyuci kávézgat

Ha  egy gyereknek az elsős (szlovák ) tankönyvből kellene megtudnia, mi az anyukája napi elfoglaltsága  otthon, az ott olvasottak alapján rávágná: 

KÁVÉZIK!!!

Ez ugyanis négy oldalnyi leckében kétszer  szerepel: anya egyszer kávét darál ( nyilván, hogy legyen miből kávét főzni ), utána  meg otthon kávézik a mondóka szerint. Azért még jó, hogy a mosogatás említésénél nem árulták el, hogy a kávéspoharat mossuk el, na meg  a sütis tányért, mert egy kis nasi is dukált a kávé mellé anyucinak.
  Ezek után próbáljátok nekik beadni, hogy házimunkát végeztek! Hiszi a pici! Annyi, ... lebuktunk!!!




2015. február 22., vasárnap

Nem kell a kultúrához...

Nem kell a kultúrához feltétlenül Nemzeti Színház, Opera, kisestélyi.
 Akarat kell, összefogás, igény, egy igazi közösség,  ... és lesz teltház, standing ovation, vagy igazi klubhangulat.
Mindegyikben volt részem az elmúlt két napban. Tegnap a nyárasdi kultúrházban teltházas premierelőadás ... a telt házat értsétek annyira szó szerint, hogy már csak a mennyezeten maradt szabad hely. Állva tapsolt a publikum. Számomra nézőként is  könnyekig megható volt.

Aztán ma, a pozsonyeperjesi kultúrházban igazi teadélutános hangulatban, gyertyafényben, gőzölgő gyümölcsteát kortyolgatva hallgattunk egy igazi El Camino-s élménybeszámolót. Olyan embertől, aki egy közülünk. Néztük a képeit, hallgattuk a megélt emlékeit ... valahogy még közelebb hozta nekem ezt a vágyott utazást.

Nem kellett Nemzeti Színház, Opera, kisestélyi. Elég volt az akarat, az összefogás, az igény, egy igazi közösség, ... és tényleg volt teltház, standing ovation, igazi klubhangulat és tényleg volt kultúra is.

Best of Eszter - a forró puding esete

Eszter nyálcsorgatva nézi a tűzforró pudingot.
Figyelmeztetjük, hogy amíg ilyen forró, nem szabad belőle ennie.
Térül-fordul, egyszer csak azt mondja:
- Az enyém már nem forró! Lehűtöttem!
-Hogyan? - kérdjük meglepve.
- Felöntöttem hideg vízzel!

....

Pííííp, .... no comment :-D

Könyvajánló - Húszezer éjszaka

Kicsit visszafogtam a könyvajánlásaim tempójából, merthogy több is volt az elmúlt időszakban.
 Most mégis hoztam nektek egyet, - talán kedvet kaptok a történet elolvasásához.
D. Tóth Kriszta Húszezer éjszaka című könyvét olvastam pár héttel ezelőtt. 
Rendhagyó módon most bemásolnám nektek a könyv hivatalos ajánlóját, mert jól összefoglalja a történet alapgondolatát. 

Húszezer éjszaka az több mint 54 év. Egy egész élet, amit ugyanazzal az emberrel kéne hűségben leélnünk. De képes-e erre ma egy negyvenes, érzelmekre és intimitásra szomjazó nő, aki a mindennapi rutinba, a látszatvilágba és saját kínzó vágyaiba beletörik? Mit dönt, amikor váratlanul elérkezik hozzá a mindent alapjaiban megrengető szenvedély, és felcsillan egy intenzív, új élet reménye? Érvényesek-e még az előző generációk tanításai az örök hűségről és a jóságról? Hány nap a világ? Lehet-e egy együtt leélt élet húszezer éjszakás kaland?"




Rossz szokásomhoz híven elolvastam pár kritikát a könyvről a moly.hu oldalán. Valahogy mindig úgy alakul, hogy az ott olvasott véleményekkel én nem értek egyet. Most is így volt. A könyv kapott hideget, meleget, de főleg az előbbit. Merthogy ez egy Szex és New York adaptáció, abból is egy kimondottan szerencsétlen közegbe emelés.  A könyv főszereplője és barátnői, akárcsak a hódító, mind a felsőbb rétegekből jöttek, budai villákban élnek, menő klubokban buliznak. 
Sok olvasó számára pont ez a közeg volt bicskanyitogató, szürreális, vagy provokáló. Kérdem én, - miért?  Az egy könyv legnagyobb hibája, hogy az átlagtól eltérő életet élők mindennapjain keresztül mutat be egy olyan érzést, élethelyzetet,  amellyel bármelyik hasonló korú nő, de akár férfi is  megküzdhet? Ha ez a gond, akkor (elnézést a szépirodalmi hasonlatért ) Jókait vagy Mikszáthot se olvasnak a morgolódók, hiszen az ő  hőseik is gyakran nemesek, arisztokraták, gazdag kereskedők.  Szerintem egy ilyen kritérium alapján nem lehet egy könyvről ítélkezni. 
Mi hát a történet fő vonala?
Mindannyiunk életében elérkezik egy olyan pont, pillanat, amikor elgondolkodunk azon, ilyen életre vágytuk-e? 
Úgy élek, ahogy szerettem volna? Azt csinálom, amire vágytam? Sikerült megélnem az álmaimat?  Boldoggá tettek?  Ez az az ember, aki mellett meg kell  öregednem?  Tudhatom, hogy tényleg ez volt- e számomra megírva? A saját életemet élem? 
Ezek mind mind komoly és nehéz kérdések, képesek az embert magába fordítani, legyűrni, összezavarni. Rengeteg újrakezdési kísérletet látunk, hallunk, amikor egy ember mindent felrúgva igyekszik új életet kezdeni, bebizonyítani magának azt, hogy másfajta életre is képes, még mindig nem késő megvalósítani mindazt, amit eddig valahogy nem sikerült. 
Úgy érzi, észrevétlenül elmúlt az élete fele, vagy annál is több és bepánikol, igyekszik behozni mindazt, amiről úgy érzi, lemaradt. Mondjon bárki bármit, igenis valós probléma ez és bármelyikünkre várhat ... talán néhányan már túl is vagytok rajta.

Ha az ajánlásomat kellene adnom ehhez a könyvhöz, akkor megtenném azt. 
A húszezer éjszaka nem egy szépirodalmi örökzöld. A nyelvezete számomra sok esetben idegen, leginkább  túlzó és az én véleményem szerint  ez volt a könyv legnagyobb gyengéje.  A történet és annak végkifejlete  elgondolkodtató, a szereplők érzései és reakciói szerintem nem eltúlzottak vagy irreálisak .  Egyébbként is: ki mondhatja meg, milyen a normális reakció egy ilyen nehéz élethelyzetben? 
A  könyv gyorsan és könnyen olvasható, leginkább a nyári olvasmányok kategóriájába sorolnám. 
Mindent egybevetve, nekem tetszett.

Olvassátok el ti is a könyvet, kíváncsi vagyok a  ti véleményetekre is!




2015. február 21., szombat

Kishölgyeknek, stílusosan - táskák a sashe.sk kínálatából

Van olyan nő a világon, aki nem szereti a táskákat? Szerintem nincs. Én igazi rajongójuk vagyok, ez a szerelem és lelkesedés pedig érthető módon fokozatosan átragadt a család összes mininőjére is.

Eszter a maga hét évével már kimondottan szereti a táskákat. Nem igazán rajongok az üzletláncokban kapható darabokért, ezért szívesen lapozom vele együtt a www.sashe.sk kínálatát, ahol mindig találunk valami nekünk tetsző, egyedi kiegészítőt.

A nagylánynak egyébbként már van innét táskája, most pedig egy újabb darabot keresünk. 
Elvégre egy iskolás már igazi társasági életet él, -  színházba, moziba, szülinapi bulikra jár, az ilyen eseményekhez meg aztán tényleg dukál egy valódi "ütős darab".

Mutatok nektek néhányat azok közül, amelyek nekünk tetszenek. A sashe.sk oldal fiatal kézművesek alkotásait kínálja. A teljes táskaajánlatot ITT  találjátok. Csemegézzetek ti is, vásárlásotokkal támogassátok az ügyeskezű, fiatal alkotókat!

Csajosak:













Ezt én is tudnám szeretni: 



Ez meg egyszerűen cuki:




Igazi nyári hangulat: 




Romantikus ízirájdereknek: 




És a végére az én abszolút kedvencem:



Nálam ez a zöld kutyusos az abszolút befutó. Szép, igényes kidolgozású, szeretnivaló  és gyereknek készült. Mert azt azért ne felejtsük el, hogy az a pipiskedő, minket utánzó mininő az oldalunkon még gyerek, nem pedig kis felnőtt.

Nektek melyik tetszik a legjobban?

2015. február 15., vasárnap

Hála

Számomra az elmúlt év egyik legszebb dícsérete az volt, mikor valaki  azt mondta:
  engem hallgatva a HÁLA  szó jut az eszébe, szerinte én egy hálás ember vagyok.

És bár nem állíthatom magamról, hogy nem vagyok néha /  időnként /van hogy gyakrabban elégedetlen,  mégis alapvetően én tényleg egy hálás ember vagyok. Olyan, aki a megélt, nem könnyű helyzeteket is megtanulta pozitív hozzáállással szemlélni és megélni.
Volt már, hogy megkaptam, harmincegynéhány évesen nem kell az észt osztogatni, meg nekem egyébbként is könnyű: szerencsés vagyok, egyetemet végeztem, jó munkám van, házam, két gyerekem, ... mindenem megvan. De tényleg így van ez? Nem könnyebb néha csak egy pillanatképet nézni ahelyett, hogy a dolgokat saját, háromdimenziós valóságukban látnánk meg? Nem könnyebb aszerint ítélni és bezzegelni? 
Mert ha a látszat a lényeg, akkor minden fent leírt dologra azt kell válaszolnom, hogy igen, ez így van. Én egy szerencsés ember vagyok, nekem könnyű.
Aztán ha a kezébe adom az ítélkezőnek a 3D-s szemüveget, akkor talán a mélységeket is megláthatja rajta keresztül, többek között mindazt, hogy gyógyult rákbeteg vagyok, életem végéig szedek gyógyszereket, nehéz munka mellett tanultam végi az egyetemet, a lányokat örökbefogadtuk, ennek a folyamatnak minden nehézségét kétszer is megélve, a munkám minden napos kihívás,  a házam pedig az enyém, ez igaz, ahogy az arra felvett hitel is. Mégis, ha a háromdés film után újra megkérdezik, milyen ez az élet, én csak el tudom ismételni mindazt, amit rávág az, aki első látásra ítélte meg: szép és könnyű. Én igazán szerencsés ember vagyok. 
Szerencsés vagyok, hogy megtanultam  hálával kezelni minden megélt nehézséget. Rák? Élek. Gyógyszer? Hálás, hogy egy kapszula segíteni tud az életminőségem megtartásában, sokan ezt nem mondhatják el magukról. Egyetem a munka mellett? Milyen szerencsés vagyok, amiért én a gyakorlatban is megélhettem két hétvégi tanítás között mindazt, amiről a száraz tananyag szólt! Nehéz munka? Kihívás, fejlődés. Örökbefogadás? Én gyereket akartam, ők anyukát, egymást kerestük és megtaláltuk! Sorolhatnám a példákat a végtelenségig. 
Hálás vagyok a sorsnak, amiért hálával tudok tekinteni mindarra, amit eddig megélhettem.






Aztán persze ott vannak a szürke hétköznapok, messze a nagy hálaelméletektől,  amikor dolgozni kell, aztán éjjel felsír lázasan az egyik gyerek, a következő nap  hívnak, hogy a másikért is menjünk, mert hányik, beteg .... na ilyenkor nem könnyű a jót látni, de ha az ember megtanul hálásan élni, gondolkodni, ez sem lehetetlen. Én még ezekben a napokban is hálát adtam, amiért legalább minden másnapra volt segítségem és  amiért  én is tudtam velük lenni és erőt adni nekik. 

Nem állítom, hogy máshogy nem lehet élni, vagy hogy minden ember minden percében hálás lehet mindazért, amit kapott a sorstól. Ez nem igaz. Nem is célom efajta hitet terjeszteni. Az én életemben viszont működik és jobbá teszi azt. És valahol ez a lényeg, .... nem? 

Bár...

Bár itt ritkán írok mostanság, a blog Facebook oldalán továbbra is igyekszem életjelt adni magamról. Megosztom, mit olvasok, továbbá a tervezett rendezvényeimről  is olvashattok folyamatosan. Jelenleg kettőt tudok már konkrétan megemlíteni  - két hét múlva találkozunk az első csoporttal a Superwoman Klub és a Clear & Simple közös, kreatív bútorfestő workshopján. Ezen kívül folyamatosan jelentkeznek a hölgyek a júniusra, Tihanyba tervezett kirándulásunkra is.
Egy kis türelmet kérek tőletek, múljanak al a betegségek, tűnjön el a lázcsillapító és a fülcsepp a napi menünkből, utána újra itt leszek, - ígérem ♥.

2015. február 6., péntek

Most én kérek tőletek ... a Superwoman Klub 2015-ös tervei

Több, mint három éve vezetem a Superwomanatworkot, amelyet mindig is úgy jellemeztem, hogy ez egy életmód blog multifunkciós nőknek, anyáknak, kellő öniróniával fűszerezve.
Ez idő alatt igyekeztem számtalan témát érinteni. Olyanokat, amelyek a mi életünk részei, engem, minket is foglalkoztatnak. A blog mellett kialakult egy közösség is. Két alkamommal találkoztunk már és bízom benne, hogy lesz még folytatás.
 
Az év végi értékelésben és a 2015-ös év tervezésében kitértem azokra a dolgokra, amelyekkel kiemelten szeretnék foglalkozni ebben az évben. Itt most jöjjenek azok, amelyekhez rátok is szükség lenne:
 
Kreatív tanfolyamok és workshopok:   a FB csoport már tudja,  hogy a Clear & Simple alkotójával, Judittal közösen meghirdetett kreatív bútorfestő tanfolyamunk egy nap alatt betelt. Ebben az évben szeretnénk még további kreatív délutánokat, tanfolyamokat is szervezni, természetesen igény szerint.  Ezekről folyamatosan foglak titeket értesíteni. A tanfolyamok Nyárasdon kerülnek megrendezésre.
 
Tavasszal szeretnénk gyógynövénytúrákat szervezni, már most rengeteg érdeklődő jelentkezett. Reményeim szerint tavasszal, nyáron és ősszel is indítunk egy -egy túrát a Csallóközben.
 
A múlt évben nyertem egy két személyes utat a Tihanyi Levendulafesztiválra. Ildivel ketten csodás napot töltöttünk ott és még akkor elhatároztuk, hogy kellő érdeklődés esetén összehozunk egy kisbusznyi csapatot és közösen, jó hangulatban  ellátogatunk Tihanyba, valamint megállunk a levendulamezőknél is egy igazi levendulaszüretre. Az egy napos kirándulásra  Nyárasdról indulnánk, igény esetén több megállóhelyen is csatlakozni lehetne hozzánk.
 
Régi vágyam és tervem, hogy a Superwoman Klub keretén belül havonta egyszer tartsunk egy beszélgetős, csajos estet, délutánt. Szeretném, ha kicsit közelebb kerülnének egymáshoz az emberek. Kevés hasonló lehetőség van egy községben, de szeretnék egy minőségi alternatívát nyújtani a kikapcsolódásra azoknak, akiknek jól esik egy tartalmas beszélgetés egy pohár tea és egy szelet süti társaságában. Hogy mi mindenről beszélgethetnénk? Saját magunkról, a gyerekekről, nyaralási, kézműves tippeket adnánk egymásnak. Beszélhetnénk könyvekről, a pozitív gondolkodásról, az élet nagy és kevésbé fontos dolgairól. Mindenről, amiről jól esik, vagy kell beszélni. Lehet, hogy néhányan a szájukat húzzák erre az ötletre. Bennem az elmúlt hetek csak még jobban megerősítették azt, hogy a legtöbb embernek nincs kivel beszélgetnie. A legtöbb ember befelé fordul, takargatja, beburkolja azt, ami bántja, ami fáj neki ahelyett, hogy kimondaná. Pedig néha csak ennyi kellene. A kimondott fájdalom már olyan, mint egy gyógyírrel gondosan bekenegetett seb. Az már maga a gyógyulás kezdete.
 
Ahogy a címben írtam, most én kérek tőletek segítséget, választ, reakciót itt, vagy ahogy inkább szoktatok, a blog Facebook oldalán, vagy üzenetben.
Segítsetek nekem, - írjátok meg, érdekelnének-e titeket az alábbi kezdeményezések és ha igen, számíthatok-e rátok is! Mert a szervezés mindig nagy feladat. Esetemben is, munka és két kisgyerek mellett, mégis szívesen teszi az ember, ha tudja, hogy közösséget formálhat, építhet vele.
Ha lenne más ötletetek - olyan dolog, amelyet nem soroltam fel, de azt gondoljátok, érdemes lenne vele foglalkozni, örülni fogok, ha megosztjátok  azt velem.
Előre is köszönöm a bizalmatokat. ♥♥♥

2015. február 4., szerda

Kreatív újrahasznosítás - projekt indul!

Az a bizonyos kreatív vénám eléggé háttérbe, vagy inkább elszorult Karácsony óta.
Rengeteg díszt készítettünk az ádventi időszakban, majd ezt a szépséges, alkotással teli időszakot megkoronáztuk a Kreatív Karácsonnyal is, ahol újabb, még jobb ötleteket gyűjtöttem karácsonyi dekoráció témakörben.
Elteltek az ünnepek, minden visszaállt az eredeti kerékvágásba és azóta csend van.
Gyakran mondják, hogy  a január az év leghosszabb,  legszürkébb, legunalmasabb hónapja. Jelentem, ez is megvolt, letudtuk és viszonylag gyorsan. Az viszont tény, hogy ez idő alatt a lakberendezést leszámítva semmi más kreatív tevékenységgel sem foglalkoztam.
Lassan, nagyon l...........aaaaaaaaaaaaaaaaaasssaaaaaaaaaaaaaaaaaaan, közeleg a tavasz. Nem, még mindig nem érzem, hogy tavaszi díszeket kellene készítenem.
Na de akkor mit is???
Eszembe jutott viszont egy tavaszi projekt, amelyhez a segítségemet ígértem és ez most újra aktiválta bennem azt a bizonyos kreatív faktort. 
Tavasszal ugyanis újra papírgyűjtést szervez az alapiskola. Az első és másodikos tanulók ilyenkor is tanulnak, míg a nagyobbak aktívkodnak, papírt gyűjtenek. Néhány szülővel közösen ősszel azt ötlöttük ki, hogy a tavaszi  papírgyűjtés napján szervezünk a gyerkőcöknek egy igazi újrahasznosító  és környezetvédő napot. Lesznek vetélkedők és kreatív, újrahasznosító műhely is. Ez utóbbi alatt olyan jópofa dolgokat fogunk elkészíteni, mint a képen látható ügyességi játék.



A napfény illata nevű blogon találtam pár hasznos ötletet, ezeket biztosan megmutatom az anyukáknak és később a gyerekeknek is.
Ezt a bizonyos dobálós játékot is ott láttam először, majd számos hasonlót találtam még  a világhálón. 

 A mai nappal tehát elkezdődött az ötletgyűjtés és a tesztelés időszaka. Már alig várom, hogy sok sok hasznos, újrahasznosított tárgyat készítsünk Eszterrel, tavasszal pedig az iskolásokkal is.




Felkérlek ezennel titeket is: ha ráakadtok az interneten egy  érdekes újrahasznosítási ötletre, ne habozzatok, - küldjetek  nekem képet, vagy elérhetőséget a blog Facebook oldalára.
Előre is köszönöm a segítségeteket.
Remélem, hogy játékos, kreatív formában sikerülni fog az iskolásainkkal is megértetni, mennyire fontos  a környezetvédelem és az újrahasznosítás.♥♥♥

2015. február 1., vasárnap

GUCCI

Eszter elém áll, valamit rejteget a háta mögött:

-Anya, tudom, mennyire szereted a táskákat és mivel GUCCI-d még nincs, ezért most 
 .... 
tadááááám!!!

...

Most már van, ... egy igazi kézzel "varrott",  limitált szériás darabom.

♥♥♥