2014. december 31., szerda

Év végi visszatekintés és újévi ígéretek

Mindig fontosnak tartottam, hogy a múlt egyes szakaszait méltóképpen zárjam le, engedjem el. Vonatkozik ez minden évre, amit magam mögött tudhatok. Mi értelme annak, ha az ember hátra se néz? A saját múltját, cselekedeteit tagadja meg, ahelyett, hogy összegezné az átélteket és igyekezne tanulni azokból.
A 2014-es év a blogom életében nagyon sikeres  volt és ezért minden egyes olvasómnak hálás vagyok. Sokat fejlődtem én is, mint blogíró, de aminek nagyon örültem, hogy a nap mint nap növekvő olvasószám mellett  kialakult egy kisebb közösség is a Superwomanatwork körül.
Hálás vagyok azért is, hogy a blognak köszönhetően sok tehetséges, ügyes embert ismerhettem meg és ezután sokakat én mutathattam be újabb tehetséges, érdekes embereknek. Beindult a körforgás, a pozitív, alkotó és teremtő energia.
Ebben az évben Krisztinának köszönhetően írott és rádióriport  formájában is bemutkozhattam egy tágabb  közönségnek, majd meghívást nyertem a Mert nőnek lenni jó rendezvényére is, mint előadó. Rengeteg pozitív visszajelzést és energiát kaptam ezek után. Az, amit éreztem,  újra csak a hála. Őszinte hála.
Decemberben végül én adhattam vissza egy kicsit mindabból, amit kaptam tőletek,  ettől a közösségtől. A Kreatív Karácsony az én köszönetem volt az egész éves támogatásotokért.

Örülök, hogy jó ügyek mellé, mögé is odaállhattam, mert segíteni mindig nagy öröm volt és lesz is a jövőben.
Ebben az évben is bemutattam nektek néhány ügyes, tehetséges nőt, ezt a fajta tehetségtámogatást a következő évben is folytatni szeretném.

Boldogan tekinthetek vissza erre az évre. Bízom abban, hogy jövőre is hasonlóan sikeres esztendőt tudhatok magam mögött. 

Nyilvános ígéreteket illik betartani, ezért megígérem, hogy a 2015-ös évben  lesz Kreatív Tavasz és Húsvétváró, majd Kreatív Karácsony is. 
Igyekszem néhány kézműves  workshop szervezésében is segíteni, hogy velem együtt új dolgokat tanuljatok ti is, majd pedig beszámolok a tanultakról.  
Igyekezni fogok takarékosság és családi pénzügyek, családi  költségvetés  témában is többet írni, hiszen ezt a témát valahogy mindig kihagytam annak ellenére, hogy otthon vagyok benne és sok hasznos tippet tudnék adni azoknak, akik rendszert szeretnének vinni a családi pénzügyeikbe. 
Az elmúlt hónapokban háttérbe szorult az olvasás is, pedig rendszeresen kértek tőlem tippeket olvasnivalóval kapcsolatban és a könyvekről írt beszámolóim mindig nagyon sikeresek voltak. 
Szeretném folytatni ismerkedésemet a gyógynövényekkel is, ezzel kapcsolatban is szervezek számotokra érdekes programokat a jövő évben.
Jaj, politikusnak kellett volna állnom, mert még két oldalnyit tudnék ígérni így előre, ezért inkább abbahagyom és igyekezni fogok azokat a dolgokat megvalósítani, amelyeket itt most leírtam.
Bízom benne, hogy a jövő évben is velem tartotok, olvasni fogtok és megtiszteltek azzal, hogy leírjátok, elmondjátok a véleményeteket a felvetett témákkal kapcsolatban.

Sikerekben, egészségben, szeretetben gazdag 2015-ös évet kívánok mindenkinek ♥







6 megjegyzés:

  1. Újabb jó dolgok, amikért érdemes várni az új évet!
    Én személy szerint talán a gazdálkodási tippeket várom legjobban.
    Boldog új esztendőt kívánunk nektek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekezni fogok hasznos tippeket adni. BUEK nektek is ♥

      Törlés
  2. Boldog új évet! Én is várom a folytatást!<3

    VálaszTörlés
  3. Jó volt olvasni a sikereidet, gratulálok és együtt örülök!
    Boldog új évet nektek is, lányaidnak is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Apró sikerek, de az enyémek ♥
      BUEK neked és a családodnak is!

      Törlés