2014. szeptember 1., hétfő

Gének kontra nevelés - újabb gondolatok az örökbefogadásról

Nemrég beszélgettem egy ismerősömmel. Azt mondta, mennyire becsül, hogy "szigorúan" nevelem az örökbefogadott gyerekeimet. Nagyon jól teszem, mert így kevesebb esélye van annak, hogy  a "gének" győznek a nevelés és a példa felett.
Ugye tudjátok, mit jelent  a WTF rövidítés? Hát akkor ezt írom ide, mert azért a magyar formája cifrább lenne:

WTF???

Nem tudom,  más hogy van az ilyen dolgokkal, de nekem a napi gyereknevelés során eszembe sem jut, hogy az én gyerekeim genetikailag máshogy vannak összerakva, mint én. Kis genetikai zsákbamacskák!  Vagy ti szoktatok agyalni azon, hogy á, de szuper, hogy génazonosak vagyunk így, "allecuzammen"!?! Szerintem nem valószínű. 
15 éves korom óta volt tény az életemben, hogy egyszer  örökbefogadó szülő leszek. Nekem ez annyira természetes dolog volt, mint másnak  az, hogy gyereket szeretne szülni. 
Az, ahogy megérkeztek az életembe, megintcsak magától érthetődő és várt érzés volt. Innent˜ől fogva az, hogy nincs közöttünk biológiai kapcsolat, nem volt napi téma vagy gondolat. Mellékes dolognak számít, számított.
Az ember fontos kapcsolatainak nagy része nem biológiai kapcsolat. Olyan embereket szeretünk meg, zárunk a szívünkbe, engedünk közel magunkhoz az életünk során, akik genetikailag idegenek. Mégis - barátok, szerelmek, társak, család, közösség, csapat leszünk.  A szülővé válás sem gének kérdése. Vágy, akarat, elhatározás, szeretet kérdése. Találkoznak emberek, akiknek találkozniuk kellett és családdá válnak. Szülő-gyerek, testvér kapcsolat alakul ki közöttük. A családdá válásnak megvannak a nélkülözhetetlen alapjai - szeretet, mindenek felett, abból is a feltétel nélküli. Közös értékek - ezeket igyekszünk példával és neveléssel  megmutatni, átadni és tiszteletben tartatni. Szigorúan, vagy kevésbé, hangosan ( én hangosan ) vagy suttogva, ... mindenki a maga elvei és módszerei szerint  nevel. Számomra ami fontos, hogy mindazzal, amit elvárok, kérek, követelek, én is azonosulni tudjak. Nem lehetek kivétel a szabályok alól. Példaként kell szolgálnom a gyerekeim számára olyan dolgokban, amelyeket én is elvárok tőlük. 
A gyereknevelés olyan, mint egy hosszú séta.  Kézen fogva mész a gyerekeiddel a világban, mutatod, tanítod, mi micsoda, mi miért ilyen és elmeséled, te ezeket a dolgokat hogy éled meg, milyen velük a kapcsolatod, hogy látod őket. Azonosulniuk mindezzel nem kell, de fontos, hogy értsék, hogyan látod és éled meg mindezt. Látniuk a világot úgyis a saját szemeiken keresztül kell. 
Szigorú vagyok - e? Azt hiszem, igen. Következetes? Igyekszem. Hibázom? Hát persze!  Lehetne jobban is? Biztosan. Hallkabban is, tudom, tudom. 
A  nevelésem célja nem egyfajta háború a gének ellen. Egyáltalán - mi ellen kellene harcolnom? Milyen jogon? Ki mondhatja azt, hogy ő jobb génanyag, mint bárki más? Nemesebb, több.  Ez soha fel se merült bennem. Mindannyian mások vagyunk.  Miért is kellene egyformának lennünk? És mi a valódi azonosság vagy hasonlóság? Az egyformán kék szemek, barna haj, testalkat, hang? Ezekkel mi sem szolgálhatunk.  Hasonló viszont a hanglejtés, a testtartás, mimika, grimasz, tekintet, mert ezeket a gyerek lemásolja. Ha hiszitek, ha nem, ezeken is csak nevetek. 
Egy dologban szeretnék mindenen felülkerekedni: abban, hogy a gyerekeim is önazonosak, magukhoz és elveikhez hűek legyenek.  Genetika ide, vagy oda, ezt mindenképpen szeretném jó példával  átadni nekik.



6 megjegyzés:

  1. Ezt döbbenetesen jól írtad le! Legszívesebben kinyomtatnám és osztogatnám, olyan jó lenne, ha minden szülő olvasná...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Csak azt írtam le, amiben hiszek. Van, aki azt mondja, majd tíz év múlva is lássam így. De nem ugyenez vonatkozik a vér szerinti gyerekre is? A másik dolog - úgy álljak a nevelésükhöz, hogy várjam, mikor tör ki belőlük a rossz??? Ha a rosszat várjuk, az is érkezik. De ez nem lenne korrekt velük és magammal szemben sem. Marad ez, a mostani nézőpontom, amit valaki talán önámításként értékel.

      Törlés
    2. Van egy kedves ismerősöm, aki még pici babaként fogadott örökbe egy kislányt. Sokat vigyáztam rá pici korában, és mindig mosolyogtam az embereken, akik mikor babakocsiban sétáltattam, mindig fontosnak tartották megjegyezni, mennyire hasonlít az anyukájára, azaz rám. Mert úgy érezték, valamit mondani kell, vagy nem is tudom...
      Ismerek családokat, akiknél a legjobb szülői szándék, a legtürelmesebb, következetes nevelés, a szeretet, a minden ellenére is "félre mentek" gyerekek.
      Nincs garancia. Sem itt, sem ott. De úgy gondolom, hogy a legfontosabb a szeretet, a világos, számukra is érthető szabályok, határok, a mindig követhető és állandó értékrend. Amihez mindig visszatérhet.
      Szerencsések a gyerekeid. :-)

      Törlés
  2. Hát, az ismerősöd :( :( Amit írtál azért <3

    VálaszTörlés
  3. A vér szerinti leszármazottaknál is lutri hogy mi van a génekben, hiszen több generációra visszamenőleg teljességgel kinyomozhatatlan, hogy ki kitől származik, mert a dokumentáció és a valóság nem feltétlenül azonos :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt arra célzott az illető, hogy nem tudhatom, milyen tulajdonságokkal vannak felvértezve ellenem.

      Törlés