2014. március 19., szerda

Névnapi gyros



A vasárnapi ebédre szánt disznóhúsból hirtelen felindulásból elraktam nagyjából 400 grammnyit azzal a céllal, hogy névnapi gyros fog belőle készülni József napra, a férjemnek.
A húst már felkockázva fagyasztottam le. Tegnapra kiolvasztottam és készen kapható gyros fűszerkeverékkel, kevés olívaolajjal, pici borssal bekeverve a hűtőbe tettem egy napra. Ma ezt sütöttem ki.

Pita helyett wrap volt otthon, négy darabos csomagolásban, a Lidlben vásároltam. A wrapokat átsütöttem  forró palacsintasütőben.

Két uborkát lereszeltem /na jó, férjem reszelte le / apróra, majd egy tejföllel, valamint tzatziki fűszerkeverékkel összekevertem - a tzatziki egy órára a hűtőbe került.
Vásároltam még a gyroshoz két darab paradicsomot, valamint a tegnap használt ruccolából is került belé egy maroknyi.



Nagyjából ennyiből hoztam ki az ételt:
- a hús kb 1,50 euró
- uborka akciósan a Lidlből, 0,33 euró / darab, tehát 0,66 euró
- tejföl 0,45 euró
- ruccola kb 0,10 euró
- wrap akciósan a Lidlből 1,50ért
- paradicsom 0,60 euró
- fűszerek kb 0,20 euró
Összesen: 5 euróból hoztuk ki a négy, gazdagon megpakolt gyrost, ami szerintem teljesen korrekt összeg. Persze fogyott még pici olaj és áram is, de ezeket nem tudom kiszámolni pontosan.




 Jelentem, a  házi gyros nagyon ízlett az ünnepeltnek, viszont megjegyezte, hogy többet is be bírt volna tolni a gyomrába.

Kis ( 193 cm ) éhenkórász!  Na, ... majd legközelebb!!!

2 megjegyzés:

  1. Kedves webmester,

    Észrevettük, hogy nagyon finom receptek találhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 130 000 összegyűjtött recept közül. Az oldalon szintén található egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a receptek elejét, melyeket a felhasználók ezután könnyen megtalálják a keresőnk segítségével. Ám a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra, tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalálhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde
    info@osszesrecept.hu

    VálaszTörlés
  2. Én is pont a napokban terveztem gyros-t készíteni. Köszönöm az ötleteket hozzá! :)

    VálaszTörlés