2014. március 21., péntek

A festészet, mint időkapszula - beszélgetés Váradi Marietával

Egy képet megfesteni technika, ügyesség, kitartás, akarat, gyakorlat kérdése. Ha az a bizonyos kép viszont tovább él a szemeink előtt,  azt már művészetnek nevezzük.
Váradi Marietát látásból mindig is ismertem, merthogy mindketten nyárasdiak vagyunk. Tudtam, hogy virágkötőként dolgozik, egy ideje pedig a párjával  Prágában él. Nemrég viszont felfigyeltem a képeire is.

Hogy mi lett a történet folytatása? Olvassátok el!

Mióta foglalkozol festészettel?
Rajzolással, festészettel már gyerekkorom óta foglalkozom. Először ceruzával készítettem kisebb képeket. Már akkor is próbálkoztam portrékészítéssel, mivel számomra a legnagyobb kihívás mindig is az emberi tekintet, a szemek minél hitelesebb ábrázolása volt. Gyerekként minden egyes szempárt titokzatosnak, egyedinek tartottam. Valósággal elbűvöltek.

Tanultál valakitől festeni?
Rajzkörre, képzőművészeti táborokba jártam. A festészetet mai napig is tanulom. Minden kép megfestése egy tanulási folyamat is egyben. Kellő alázattal mindenből lehet tanulni.



Támogatott, támogat a családod az alkotásban? 
A szüleim mindig is támogattak. A legnagyobb kritikusom az apukám volt. Mára ő kiegészült a párommal. Gyakran pont az ő kritikának vélt megjegyzéseik segítettek abban, hogy a végeredménnyel magam is igazán elégedett lehessek.  Képzeld el, hogy egy kép befejezése után lerakod az ecsetet, fáradt vagy és akkor kedvesen beszólnak neked, hogy „ De hisz ez az ablak ferde! Figyelj az arányokra! Túl kicsi, vagy nagy a szem!  Ez az alak túl sötét lett!„. A fáradtság akkor hirtelen átcsap egyfajta dühbe,  néha ingerültségbe, de ezt az energiát okosan felhasználva ki tudom javítani a hibákat  és így végül a kritika nem bánt, hanem épít.



Apukáddal kapcsolatban két személyes élményem is van, mindkettő a nekem festett képek átvételekor történt. Az egyiket, ha megengeded, felidézném. Mikor az első képért mentünk a lányommal, akkor apukád  izgatottan megkérdezte, szeretnénk-e megnézni a képet. Láttam rajta, mennyire kíváncsi a reakciónkra, ezért (is) igent mondtam. A kép csodálatos volt, de a legnagyobb élményt mégis az jelentette, hogy láthattam, milyen mérhetetlenül büszke rád az apukád. Az ember büszke a gyerekére, de sokszorozódik ez az érzés benne, ha mások elismerésével is szembesül.
Ilyenek az apukák. Ezért is fontos nekem az ő támogatása. Az egyik kedvenc képem is őt ábrázolja otthon, az udvarunkban található kis tavunknál. A pillanatot, ahogy ott ténykedett, egy fotóval örökítettem meg, majd ez alapján készült el ez a kép.



Van kedvenc színed?
Virágkötő vagyok, így virágokban is gondolkodom. Ímádom a hortenzia színeit – a fehéret, a lilát és a kéket. Lakberendezésben a fehér a kedvencem, míg öltözetben a színes dolgokat részesítem előnyben.

Jelenleg Prágában élsz a pároddal. Rengeteg művész imádja ezt a várost. Mennyire hat rát inspirálóan ez a közeg?
Szeretem Prágát. Gyönyörű és romantikus város, ezért úgy érzem, nagyon jó hatással van a képeimre. Az ihlet itt hamarabb megtalál. Egy számomra nagyon kedves képem is Prágához kötődik. Legelső látogatásomkor a Staromákon, azaz a Staromestské námestí-n hallottam meg egy, a fülemnek és lelkemnek egyaránt kedves muzsikát. Egy idősebb bácsi szaxofonon játszott, körülötte  rengeteg ember hallgatta elbűvölve a muzsikáját. Olyan energiákat mozgatott meg, amelyek szó szerint odavonzották az embereket. Hatalmas élmény volt. Akkor, azt a pillanatot sikerült lefotóznunk, később ebből készült a festmény. Ez közel hét éve történt. A kedvenc zenészem a mai napig is ott zenél, nap mint nap nyújt a zenéjével pár percnyi örömöt és boldogságot az arra járóknak.



Most már büszkén elmondhatom, hogy van tőled két képem is és hamarosan készül  a harmadik.  Mindkettőt hosszasan szoktam bámulni. Ami számomra nagy élmény, hogy őket nézve bennem még tovább él az ott megörökített pillanat. A levendulás, búzamezős képen hallom a tájat, ahogy azt is, ahogy a mezőn sétáló lány ruhája  átsuhan a búzamezőn. A másik képen, a résnyire nyitva hagyott ajtóra nézve úgy érzem, hogy odabenn zajlik az élet, emberek beszélgetnek az udvarra nyíló konyhában. Szinte várom, hogy valaki kijöjjön és elmenjen az ajtó elé támasztott kerékpárral. Mennyire tartod fontosnak, hogy a képeidben legyen ilyenfajta élet, dinamika, energia?
Nagyon fontosnak tartom, hogy a képnek legyen ilyesfajta utóélete.  Akkor „működik“, ha érzéseket vált  ki azokból, akik ránéznek. Fontosnak találom azt is, hogy a sok szín között az egyik árnyalat az én lelkem lenyomata legyen. Az a szeretet, energia, amit én adok hozzá. Azt hiszem, ezt nevezném úgy, hogy a lelkem egy darabja. Nagyon jól megfogalmaztad, mit érzel a képekre tekintve. Nagy örömmel tölt el, hogy ez az energia, vagy varázslat  nálad is működik.




Tájképek mellett sok portrét is láttam a munkáid között. Mit szeretsz jobban festeni?
Embereket ábrázolni talán kicsivel jobban szeretek, talán mert ott a már említett és annyira szeretett szemeket, a tekintetet is lefesthetem. A klasszikus értelemben vett portréim azért állnak közel hozzám, mert ott a modell arca, tekintete rengeteg mindent elmesél. Néha egy arc egy egész életről tud regélni. Apró ráncokhoz történetek, emlékek, fontos pillanatok, egy életút kötődnek.



Beszéltünk már a dinamikáról, amely sok portrédon is jelen van. Nem arcábrázolások, sok esetben egy mozdulatot örökítenek meg.
Az egész élet nagyon múlandó. Az idő rohan, szinte megállíthatatlan. A mozgást megörökítő képeim egyfajta időkapszulákként működnek. Megragadják, megörökítik a pillanatot. A mozdulatot, amely pár perc múlva már teljesen máshogy nézhet ki.





Végezetül áruld el nekünk, van –e álomhelyszíned? Olyan táj, amelyet szívesen lefestenél?
Említettük az előbb  a levendulás tájat. Azt hiszem, Provance a levendulával, a  szűk utcácskáival, színes házaival, a  parkokban sakkozó vagy petangot játszó idős urakkal pont az  a hely, amelyet nagyon tudnék szeretni.

Egy újabb taggal bővült a Superwomanatwork klubunk. Bízom benne, hogy ezúttal is sikerült egy olyan fiatal és tehetséges művészt bemutatnom nektek, akit érdemes lesz figyelemmel kísérnünk a jövőben is. 
Marieta alkotásait megtalálhatjátok itt, a Facebookon, vagy a sashe oldalán is.













2 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy megosztottad Marietta alkotásait, gyönyörű színvilága van, nagyon tetszik mindegyik, nehéz lenne választani közülük. Adri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem sikerült, két képet is készített nekem megrendelésre. örülök, ha sok emberhez eljut a munkássága.

      Törlés