2014. február 27., csütörtök

Kókuszos torta

Egy titkos projektet mutatok meg nektek, a Facebookon meg sem osztom még, mert az ünnepelt megláthatja.
Ezt a kókuszos tortát készítettem a férjem mai szülinapjára.
Fehér tortát fotózni, ráadásul viszonylag világos közegben nem túl könnyű feladat.
A kép olyan, amilyen, de el kell hinnetek, nagyon finom lett a krém.
250 gramm vajat kikevertem porcukorral, kevés vaníliával és kb 100 gramm kókuszreszelékkel.
Készítettem egy Dr. Oetkeres vaníliás krémalapot - sűrűre főzött vaníliás pudinggal is kiváltható, majd miután ez kihűlt, öszekevertem a vajas krémmel.
A torta tésztája a decemberben sütött mascarpone-s torta piskótaalapja, két tojásból, 140 gramm cukorból, 175 gramm lisztből, 75 ml tejből, 75 ml olajból és fél zacsi sütőporból. Ezt 45 percig sütöttem 160 fokon.
A tortalapot kettévágtam, megkentem lekvárral, a másik felét a belső oldaláról a krémmel, majd ezt ráborítottam az alsóra.
A tortát a maradék krémmel vontam be, majd kókuszreszelékkel megszórtam és fehér csokis mazsolákkal díszítettem. Eszter reklamált, hogy miért csak egy gyertyát kapott az apa.
Hát, szerintem  egynek is örülni fog. Boldog 35. szülinapot kívánunk!!!


Es így nézett ki a premieren: 

2014. február 26., szerda

Best of Eszter

"Anya, ha én nagy leszek, el fogok menni egyedül a termálfürdőbe. Beleülök a jó forró vízbe, nyugalom lesz és csend. Mert tudod, otthon lesz a Lacika meg a négy vagy öt gyerekek, Lacika is mindig csak beszél, meg beszél, jó lesz egy kis csend. Egyedül megyek. "

2014. február 25., kedd

Hova, merre tovább???

Volt a napokban egy elgondolkodtató beszélgetésem azzal kapcsolatban, meddig kell  elvhűnek maradni. Hányszor kell a porba zuhanni, mert én csakazért is  és nem engedek, nem adom alább, nem leszek olyan, mint ti, mert nekem  elveim vannak, hiszek bennük, erre neveltek, így inkább elmegyek?

HOVA? HÁNYSZOR?

Hány alkalommal tudok emelt fővel távozni, nem meghasonulva, lerázva magamról a világ mocskát? Mennyire tör meg, ha az ajtón kilépve egyedül maradok? Sötét van, nem látom az irányt, az újabb ajtót,  de azt gondolom, nem baj, ez az én sötétségem legalább. Jobb idekint, mint veletek odabenn az álarcos bálban, ahol mindenki mosolygó maszk mögé bújva vicsorog.
Hány titkos ajtó nyílik, nyílhat még a gonosz boszorkány  elvarázsolt kastélyában? Nem jártam már mindegyikben? És ha igen? Hova, merre tovább?

HOVA?  ...  MERRE TOVÁBB? 

Tegyek fel egy csillogó velencei maszkot, úgysem látják ki vagyok, nem tudják, hogy én vagyok ebben a bálban a Hamupipőke? Elég, ha én tudom? Nekik megvan a látszat, hisz álarcom van, csillogok, mosolygok, mint ők, miközben szédülten lejtjük az újabb keringőt?
Szédül már mindenki, nekem éjfélt üt az óra, levetem a maskarát, mezítláb futok haza az én világomba, ahol újra saját magam lehetek.
Hányszor lesz ez így? Hányadik bálon csábulok el és maradok reggelig? Felkel a nap, világos van. Tükrök mindenütt és bennük magamat látom az álarcban. Ez is én vagyok?

...

 EZ IS ÉN VAGYOK.









2014. február 24., hétfő

Ilyen egyszerű ...

Néha elég, ha a képek beszélnek...



...Vagy csak elgondolkodtatnak....


... Mint mondjuk ez: Nem minden út visz  el valahová.
Van, amikor egyszerűen vissza kell fordulni.


Elhagyni azt, ami már nem a mi részünk...


... És befogadni minden újat, jót és szépet, mégha meglepő is az időzítés.

Ilyen egyszerű és mégis ilyen bonyolult.

2014. február 21., péntek

S.O.S. pite

S.O.S. kajákról szerintem lassan egy tanulmányt tudnék írni, - ha emlékeznék  a rögtönzéseim mindegyikére.
A mai édességünk is ezt a kategóriát gazdagítja. 

Röviden az előzményekről és az S.O.S. állapotról: 
Pités kedvünk támadt (leginkább nekem), de itt a két hyperaktív, nem volt igazán nagy terem az önmegvalósításra, sem az almapucolásra, reszelésre, a tészta kinyújtására.  Maradt a kreativitás. 



Pite tésztát összedobni nem művészet. Ezerféle képpen lehet, én is készítettem egy adagot 250 gramm vajból, amelyhez lisztet, cukrot, sütőport és kb 75-100 ml tejfölt adtam. 
Az elkészült tészta kb felét szétnyomkodtam egy sütőformában. A tésztát megkentem áfonyalekvárral. Erre került egy üveg házi alma-körtepüré, anyumtól. A maradék tésztával nagyjából befedtem a töltelékréteget. 45 perc sütés következett 160 fokon, de nagyjából 35 perc után kivettem a pitét és csokis mogyorókrémhalmokat pakoltam rá. Vissza a sütőbe 10 percre és kész.
 Ennyi. Ez a süti is a ronda és finom és nehezen fotózható kategóriába tartozik, de szerencsére S.O.S. is :-)
Próbáljátok ki, akár más variációkban is. Nekem ez a változat azért ízlik nagyon, mert a savanykás áfonya, az édes alma és körte, valamint a csokis ízek nagyon jók együtt.

2014. február 20., csütörtök

Kell egy kis tavasz

Nincs bennem semmilyen kényszeres télűzés, de pár napja inkább már tavaszt érzek a levegőben és a saját hangulatomban is.
Ha kora reggel kinyitom az ablakot, már madáréneket hallgathatok. Még ha kicsit hűvös is a reggel, ez a szép kezdet kicsábítja az embert az udvarra, a friss levegőn pedig  még jobban esik elkortyolni a reggeli kávét.
Néhány télies (nem karácsonyi) dekorációt még meghagytam a házban. Ezeket most sorra pakolom el, mert zavarni kezdtek. Helyükre fokozatosan tavaszt idéző darabok kerülnek.

És a virágok!!! ♥♥♥
 Na igen, az ember lánya legszívesebben mindent virágba borítana a nagy tavaszvárásban. Én is egyre gyakrabban csábulok el a virágüzletekben.

Tegnap egy csokor rózsaszín tulipán varázsolt el. Haza is jött velem azonnal. A nagyobbik üveg vázám, amely mindig az adott évszak hangulatában díszeleg, most a tulipánoknak adott helyet. Ilyen szépségeknek nem kell nagy díszítés - a váza középső részét  egyszerűen  körbetekertem egy hosszú fehér organza szalaggal.
Ugye milyen szép?  Kell egy kis tavasz ♥





2014. február 16., vasárnap

Szlovákiai uticéljaink


Régen írtam utazásos bejegyzést. Most szeretnék nektek megmutatni néhány szlovákiai kastélyt és műemléket, amelyeket a következő időszakban szeretnénk meglátogatni a családdal.

Mivel a kisebbikünk  még viszonylag apró, fontos feltétel, hogy ne legyenek túl távoliak az egyes uticélok. Azok, amelyeket most megmutatok, nagyjából maximum két órányi távolságra vannak tőlünk.

1. Budmerice 
A kastélyt a 19. században építte a Pálffy család. Van magyar neve is, méghozzá Gidrafa. Egy gyönyörű angolkert is tartozik hozzá, érdemes egy jó kis sétára.
Gidrafa a Pezinoki járásban, Pezinok és Nagyszombat között, a Kiskárpátok alján terül el. 
Sajnos a kastély nem látogatható, jelenleg a Szlovák költők otthona foglal benne helyet. 










2. Oponice - Chateau Appony

Az apponyi kastély állítólag az egyik legszebben felújított szlovákiai műemlék. A nyitrai kerületben, Nagytapolcsánytól 14 kilóméterre található. A község más történelmi nevezetességgel is büszkélkedhet, ugyanis Kr. előtt 3-5000-ből találtak itt újkőkori leleteket, de aki más látnivalóra is vágyik, a községhez tartozó  várromot is meglátogathatja.  
A kastély a 16. században épült, a reneszánsz stílusjegyeit hordozza magán. Jelenleg kastélyszállóként működik, melyben helyett kapott a kastély híres és jelentős könyvtárja is.










3. Hronský Beňadik -   kolostor

A garamszentbenedeki benedek rendi kolostor  Újbánya - Nová Baňa közelében található.  A települést 1075-ben II. Géza király alapíttatta.  Legrégebbi épülete a román stílusú bazilika, melyre  a ma is itt található gótikus stílusú Szent Egídia bazilikát építették.  
A török elleni védekezés során a kolostort várfalakkal erősítették meg. 
A műemlék a nyilvánosság számára látogatható.






Ezek lennének az idei szlovákiai uticéljaink.  Ti merre szeretnétek eljutni ebben az évben?

Úgy szép az összkép

Ha valaki nem hisz magában, az kishitű. Ha hisz, akkor beképzelt. 
Ha szemlehajtva és szűkszavúan leltározza saját képességeit, erényeit, akkor szerény. Ha tisztában van saját magával, adottásgaival, lehetőségeivel, akkor nagy az egója.

Ami nagyon érdekes, hogy egy ilyen pozitív megnyilvánulás után az addig halkszavú, szerény emberek némelyike  igazi vérfarkassá válva támad, fejét követelve annak, akinek pozitív vagy erős az énképe. 

Merthogy ilyet nem szabad! Nem illik! Állj vissza a sorba és hajtsd le a fejed! Úgy szép az összkép, ha semmi sem töri meg az egységet.  Csend van, fejek lehajtva, egy szempár sem csillog, most már én sem érzem magam kevesebbnek ( szarabbnak ) másoknál.







2014. február 13., csütörtök

Front van - avagy ERROR a gyerekgépezetben‏

Tegnap  letudtuk az iskolai felkészítő negyedik tanóráját a tízből. A letudtuk szót szándékosan használtam, de valójában  a gyerek flúgosborz volt, szórakozott, vihogott, bolondokat beszélt és még elégedett is volt magával.
 Én meg igyekeztem „lájgtosan“ szemlélni az össznépi bolondulást, mert hát mi mást is tehettem volna??? Az hamar feltűnt, hogy a gyereknél  az adás-vétel  funkciók kissé meghibásodtak.
 Robotpilóta üzemmódba kapcsolt , – értsd:
Adás: jelöld meg a háromszögeket pl kék színnel.
Vétel: színezd ki, alaposan, mert te úgy szereted és úgy szoktad.
Valóság: így aztán be nem fejezed a feladatot kisanyám.

Rászóltam, röhögős grimasz. Még egyszer, - reakció ugyanaz. Van értelme?  Néha nincs.
 Így tudtuk le a letudni valót. Konstatáltam a végére, mikor a gyerek megdícsérte saját magát, hogy ezzel az értékeléssel azért nem értek teljesen egyet, de hát értelmetlen volt. Tudjátok, a már említett adás-vétel probléma.
 Lehetne az ember dühös, mérges. Az is, ha őszinték vagyunk, mert magyaráz, kér, ismétel, tanít, okít, még jó példát is igyekszik mutatni.  Másrészt viszont nézzünk mélyen magunkba: Mi egyforma jól teljesítünk minden nap?  Mindig a legjobb arcunkat mutatjuk és a legjobb eredményt produkáljuk? Ugye hogy nem. Én legalább is. Azt a flúgosborzságot a gyerek eltanulta valakitől és vagyok olyan őszinte, hogy bevalljam, -  tőlem.
Ennyit  erről. Hiba bejelentve, javítani csak az idő tud rajta, na meg pár beszélgetés.
 Ha meg ezek sem segítenek, akkor még mindig ráfoghatjuk az egészet a frontra.

2014. február 10., hétfő

Iskolai felkészítő

Három hete kezdtük az oviban az iskolai felkészítőt. 
Röviden a programról: tíz héten keresztül, heti egy alkalommal, 45 perces foglalkozáson veszünk részt a gyerekekkel együtt. A gyerekek feladatokat kapnak - némelyeket a táblánál állva oldanak meg, a többit pedig a helyükön - ezek fejlesztő feladatok.
Fontos hangsúlyt kap az is, hogy a válaszaik ne egy szavasak legyenek, hanem kerek mondatok.

A szülő szerepe a foglalkozáson lényegében passzív - legfontosabb hozadéka az, hogy meg tudjuk figyelni a gyereket, hogyan teljesít egyénileg, csoportban, mennyire jó, gyors a feladatmegoldó képessége, mennyire aktív, hogyan tud koncentrálni a kapott feladatokra.

Nekem tetszik ez a forma, abból a szempontból, hogy  sokat megtudtam a lányomról. A foglalkozást követő héten gyakran átbeszéljük, miben volt ügyes és miben lehetne még ügyesebb.Negatív kritikát nem kapott tőlem. Igyekszem mindent inkább jó tanácsként megfogalmazni.  Hasonló feladatokat oldunk meg otthon is, mint a felkészítőn. Játékosan, egyszerűen, nem kell nehéz dolgokra gondolni. Nagyon szereti őket, sosem elég belőlük.

Íme két egyszerű példa:


Vízszintes vonalvezetés. Ugyanezt elkészítettük bekevert ábrákkal is, ami ugye a srég  - átlós vonalvezetésre is jó feladat. A karácsonyi pecsétjeimet hívtam segítségül a feladatlaphoz.



Dominó kockák felhasználásával számfelismerés valamint a kevesebb, több, egyenlő gyakorlása. Ez volt az e heti feladat.

Aminek örülök, hogy a jobb és bal kezeket  is sikerült megtanulni, felismerni, eddig nem nagyon ment. Most sokszor játszunk olyan játékokat, amelyek lényege a jobb vagy a bal kéz felismerése, irány mutatása.


Egyenlőre nagy a lelkesedés. Csak tartson is ki az iskoláig, meg az azt követő kb 18 évben :-)


2014. február 8., szombat

Még keresem a választ...

Pár napja azon jár az agyam, hogyan lehet barátok nélkül élni?  Hogyan lehet évtizedes kapcsolatokat kitörölni az életünkből úgy, hogy ne hiányozzanak? Miért elég "csak" a család?  Hogyan mondhatjuk azt, hogy nincs rájuk időnk, se energiánk, mert nekünk már családunk van???

Kérdem ezeket úgy, hogy fontosnak tartom a családomat, a szüleimet, testvéreimet, férjemet, gyerekeimet, de nekem nagyon fontosak a barátaim is. Ugyanannyira? .... Másképp!

Hogy miért?
 - mert pillérek, megtámasztanak
- mert villámhárítók
- tükröt tartanak elém
- felvidítanak
- elgondolkodtatnak
- másképp szeretnek
- másképp őszinték
- máshogy látnak
- más miatt fontosak
- más a múltunk
- más érzéseket váltanak ki belőlem.

Mindezek a dolgok pedig KÖLCSÖNÖSEK.
Oda-vissza érvényesek.

Hogy nem hiányozhatnak másnak ezek a dolgok? Olyannak, akinek ugyanolyan fontosak voltak???

Még keresem a választ...

2014. február 7., péntek

Vissza a varázslóiskolába

Mikor gyerek voltam, szerettem és vártam a hétfői ebédet.  Kiváncsi voltam, mit sikerül  elénk varázsolni a vasárnapról megmaradt húslevesből és köretből.

Mama és anyu mindig olyan ügyesen gazdálkodtak  a levesben főtt hússal, hogy abból még hétfőn is jót tudtunk ebédelni, vacsorázni. Hétfőn a levesben már csak tészta volt.
De a főétel!!! Szétcsipedték, vagy felvágták a főtt húst, hozzákeverték a rizshez, hozzáadták kockára vágva a főtt répát és máris kész volt a varázslat! Ha több hús volt a levesben, akkor azt felszeletelték, krumplit adtak hozzá és paradicsomszószt készítettek mellé.
Nagyon szerettük ezeket az improvizatív hétfői ételeket, máig szeretettel emlékszem vissza rájuk.


Eltelt azóta sok sok  év. Néha úgy érzem, nagyon messze vagyok attól a varázserőtől, amellyel az előttem lévő két generáció asszonyai  rendelkeztek  a családunkban. Vagy mégsem???
Merthogy ennek a képességnek bennem kell lennie. Kijártam a varázslóiskolát. Láttam, éreztem, mivel hogyan gazdálkodtak, hogyan hoztak ki kevésből sokat, változatosat. Ebben nőttem fel. 
Mégis... a magam útját is végig kellett járnom ahhoz, hogy ehhez az egészhez vissza akarjak és tudjak találni.




Igen, ez most a cél. Az elődeim egyszerű és mégis csodálatos bölcsességével varázsolni nap mint nap a konyhában úgy, hogy egyszer majd az én gyerekeim is ezt a tudást akarják tovább vinni.
Sokat gondolkodom mostanság azon, mi minden került gyerekkoromban az asztalunkra. Felsorolni is nehéz lenne, olyan változatosságban volt részünk. Nem ettünk húst hússal, sem drága finomságokat. Édességet is kivételes alkalmakkor kaptunk, de kinek is hiányzott, mikor ezernyi finomságot sütöttek nekünk otthon. Apropó,  - édesség. Egy zacskó cukrot kaptunk, azt osztottuk szét. És így is jó volt. Sőt!

Lepergetve magam előtt a mostani hétköznapokat, azt gondolom, a mamám csak a fejét csóválná ezt a fajta pazarlást látva.  Minek ennyi dolgot összevásárolni? Minek hagyni, hogy beszippantson minket is a fogyasztói társadalom? Olyanok vagyunk, mint a hörcsögök. Raktározunk, raktározunk, raktározunk. Mindenből legyen otthon bőven. De minek? Mindenből legyen annyi, amennyi kell, mondaná mama és igaza lenne.  A jó ételhez nem kell ezer alapanyag. 

A változatos étkezés egyszerű rendszeren alapul. Emlékeztek még rá? Nálunk ez valahogy így nézett ki: hétfőn a vasárnapi maradék, kedden tészta, szerdán valamilyen húsos étel, csütörtökön főzelék, péntekre már nem is emlékszem,  bár a péntek szerintem hagyományosan húsmentes volt inkább,  szombaton leves, kalács, lepény, vasárnap pedig  klasszikus. 

Ezekhez volt mindig alapanyag, egy táskányi bevásárlás maximum. Nem úgy, mint most. Egy hypersupermarket parkolójában mit látsz? Színültig megpakolt kocsicsomagtartók, néhol még a gyerekülésben nyomorgó gyerek kezébe is kerül valami, mert máshol már nincs hely. Normális ez?  Szerintem nem az, a nagymamám sem helyeselné, csak rosszallóan csóválná a fejét. 

Nos, fel van adva a lecke nekem is és minden varázslótanoncnak. Ideje elővenni egy füzetet, nyitni egy file-t a gépben és rendszerezni, hány varázslatot láttunk, kóstoltunk meg gyerekként szüleink, nagyszüleink varázskonyhájában. Mi volt ezekben a varázslatokban a legcsodálatosabb? Az, hogy egyszerűek voltak. 

Hiszem, hogy még nem késő. Ugye egyet értetek velem? Gyertek, tanuljunk ÚJRA együtt!

Ha kedvetek van, osszátok meg velem, velünk a régi családi ételeket, menüsorokat! Előre is köszönöm, köszönjük. 

Szóval, csiribí, csiribá.... és lesz terülj, terülj asztalkám.




2014. február 4., kedd

Tömeghisztéria, válság, járvány

Engedjetek meg nekem két példát arra, micsoda hatalma is van a tömeghisztériának.

Évekkel ezelőtt, mikor a gazdasági válság kirobbant, napról napra érezhető volt az, ahogy beissza magát az emberek tudatába. Találkozott két vállalkozó, az üdvözlés helyett az első kérdés ez volt: Ti már érzitek a gazdasági válságot? Így  döntötte maga alá ez a két szó az egész világot. Aki hallotta, beszélt róla, azt beszippantotta, azonosult vele. Nem csak gondolataiban, hanem tetteiben, majd eredményeiben is befolyásolta, lehúzta. 
Abban az időben egy kedves nagyvállalkozó ismerősöm a világ egy távoli, elzárt helyén kirándult. Ez az időszak pontosan egybeesett azokkal a hetekkel, amikor a csapból is a gazdasági válság folyott.Őt nem fertőzte meg a járvány. Hazajött tisztán, tünetmentesen és tette tovább a dolgát, sikeresen, akárcsak azelőtt. Ahogy mondta, semmiféle válságot nem érzett. Nem azonosult még vele. Aztán jöttek a barátok, üzletfelek és mindenki ezt kérdezte tőle: Na, ugye már te is érzed a gazdasági válságot? Így ment ez hetekig és az addig sikeres, vidám, tiszta ember megfertőzödött. Kiszürkült, pánikolt, félt, mindenben csak a rosszat és a veszélyt látta, - a válságot. Beszippantották őt is. Ezek után már természetesen a döntései és azok eredményei is ezt a negatívizmust és félelmet  tükrözték.
Én már akkor is azt mondtam, az igazi gazdasági válság amiatt alakult ki, hogy az emberek egymást fertőzték meg a gondolatával és ugye tudjuk, minden agyban dől el. Ha félelmekkel teli, negatívan látjuk a világot, a világ is így fog reagálni ránk. Ez az igazi válság.



Másik példa.
 Egy ismerősöm említette, hogy az ő ovijukban alig van gyerek. Merthogy járvány van, sorra mindenkit ledönt. Mondtam, hogy az én gyerekeim jól vannak. Aztán jött egy másik, ő is ezt mondta. Majd egy harmadik. Én addig a pillanatig nem is gondoltam arra, hogy az én gyerekeim megbetegedhetnek. Azóta meg csak erre gondolok.
 Így, a félelmein, a negatív gondolatain  keresztül  vonzza és engedi be az ember a rossz  dolgokat az életébe. Így működik a tömeghisztéria, ilyen könnyen ledönt minket a negatívitás. 

Ha megkérdezitek, miben hiszek a legjobban, akkor rögtön rávágom, hogy  a POZITÍV GONDOLKODÁS EREJÉBEN.
 Igyekszem szembemenni  mindazzal, amit  az előbb említettem. Bekapcsolom a vírusirtót a saját gépezetemben. 
Tegyétek ezt ti is! Éljétek  a saját életeteket tiszta és saját gondolatokkal, érzésekkel  ahelyett, hogy mások félelmeit hagyjátok átszivárogni a ti mindennapjaitokba is!