2013. november 8., péntek

Dédapám kosara

A szüleim kamrájában járva találtam ezt a régi, kissé eldeformálódott,  szakadt kosarat. Koszosan, meggyötörten. Rögtön beleszerettem és elraboltam. Áldásukat adták rá, majd anyukám megjegyezte, hogy a dédi mennyi ilyet készített annak idején. Igen, a kosár  dédapám keze munkája, akit mindig nagyon csodáltam békessége, csendessége miatt. Pipázott némán, mi meg csak néztük. Amíg élt dédanyám, a hangját szinte nem is hallottam. Tett -vett, pipázott. Aztán meghalt  a dédmama, aki enyhén szólva is sokat beszélt és dédapám hangja megerősödött. Leült beszélgetni velünk és olyan szavakat használt, amelyeket nem is értettünk. Még  az alfelére is azt mondta, hogy " szemérmetes felem ", mikor egyszer elesett és megütötte magát.  Így, az emlékét erősítve és őrizve , ez a kosár, amely az ő keze munkája,  számomra felbecsülhetetlen értéket képvisel. 




Bár most bevontam az őszi, kültéri dekorációba, elárulhatom nektek, hogy  új szerep vár rá. Fehérre festve, kedvenc magazinjaim fognak benne pihenni az újonnan készülő hálószobánk olvasósarkában.  Szeretni fogom, nagyon. 

2 megjegyzés:

  1. Nekem is van hasonló, olyan szépek tudnak lenni az ilyen régi, apró dolgok!

    VálaszTörlés
  2. Ilyen kincsek nálunk is vannak! :) Milyen festékkel fested be?

    VálaszTörlés