2013. augusztus 16., péntek

Hullócsillag

Tizennégy évvel ezelőtt tábortűz mellett végigültem egy hullócsillagos éjszakát. Rengeteg hullócsillagot szerettem vona látni, számtalan mohó  kívánság várt a saját fénysugarára. A csillagok pedig csak hullottak. Egyik a másik után, harmincadik a huszonkilencedik után. Már nem is számoltam, szerintem akkorra  olyan hülyeségeket kívántam, mint hogy egy cukorral több legyen a kávémban, amit a kezemben tartottam /anélkül persze, hogy én tenném bele /.

Három napja csupán egy csillagot szerettem volna látni. Csak egyet. Megkaptam. Amikor megláttam, kirázott a hideg, hiszen csodát láthattam. Egyet kivántam, összehasonlítva a 14 évvel ezelőttiekkel, igazán szerényet.

Visszagondoltam arra a régi csillagzáporra és az jutott az eszembe, hogy én azt akkor mennyire elpazaroltam. Sok volt a csoda egyszerre. Ha csodát látsz, beleborzongsz, kiráz a hideg, és kivételesnek érzed magad, amiért ez veled történt. Azután a másodiknál már azt mondod, jaj micsoda hihetetlen dolog, újra megéltem! A harmadiknál már csak mosolyogsz, a negyediknél elkezd elaprózodni a dolog, majd kifakul. Annyi neki, szerte hullik, meghal, mint a fénylő csodás csillag.


Ugye mennyi mindennel van ez így a mindennapokban?

Nem állítom, hogy mindenki hasonlóan élte meg a gyerekkori dolgait, mint én, de mondok pár példát. Amikor kicsik voltunk, gyerekek, a szekrény leghátsó részében lógott szépen felakasztva az ünneplő ruha. A RUHA, így, nagy betűkkel. Szép volt és színes, pörgős, ünnepre való. Minden nap megcsodáltunk, egy volt belőle és tudtuk, ha felvehetjük, az igazi tündöklés lesz, valamilyen kivételes alkalomból.
Idővel egyre több ilyen ruha lógott a szekrényben, változunk, jobban élünk, felhalmozzuk a pillanatnyi csodákat, azután már a szekrényt sem akarjuk kinyitni. Minek? Semmi sincs benne, csak sok unalmas kacat. Mindezek után, megérte mohónak lenni? Kellett ennyi csillogás? Miért halmozzuk, habzsoljuk a csodát?

A vasárnapi fagyi is egy csoda volt. Kiváltság, ünnep. Egész héten lehetett gondolkodni rajta, milyen is lesz a DUPLA! Most is így éljük ezt meg?

Habzsolva élünk, eszünk, vásárolunk, kívánunk, szeretünk.
Az igazi kérdés - a végén, egyszer csak a csodákból lesz kevesebb, vagy belőlünk is???

6 megjegyzés:

  1. Le a hedonikus adaptációval! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A csatához csatadal is dukál :)

      http://www.youtube.com/watch?v=7XFD--YtDTM

      "Élvezd, amíg van még mit, mintha ez a perc lenne az utolsó,
      Nem attól haladsz előre, ha össze-vissza futkosol."
      Punnany Massif)

      Törlés
  2. Igen- a valamikori ember tudta a különbséget az ünnep és a hétköznap között...
    Nem tiszteljük meg magunkat , sajnos sokszor ezzel a dologgal...és hosszasan lehet erről írni.
    Köszönöm:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ezernyi példát lehetne felsorolni, de felesleges. Magába nézve mindenki tudja, miből mi lett...

      Törlés