2013. augusztus 11., vasárnap

Az én -boldogságról

Olvastam pár napja egy bejegyzést arról, kinek a boldogsága is a legfontosabb az ember életében. A szerző nyíltan felvállalta, hogy a sajátja, mert akkor abból mindenkinek jut, az mindenkire kihat.
Nagy igazság ez, csak valahogy úgy lettünk nevelve, hogy ezt így nem illik kimondani. Leírni meg, hogy még nyoma is legyen az önzőségünknek, kétszer akkora bűn.
Pedig gondoljuk végig - egy fáradt, megfáradt, megkeseredett, kiégett ember tud még adni? Tud adni annyit, amennyit adhatna? Vegetál. Úgy él, hogy túlél. Jaj, csak még ezt a napot, hetet éljem túl! Úgy működik, mint egy lélek, szív, érzések nélküli robot. Hogyan tudna helyt állni így, mint anya? Igen, tud. Pelenkáz, etet, altat. Ellát. De az anya pont attól anya, hogy magából és a lelkéből is ad. Adhat, ha elveszítette azt?
Ugyanez a felállás érvényes a munkára, de párkapcsolatra, barátságra is.
Boldognak kell lenni! Legyen a saját boldogságunk a legfontosabb! Merjünk érezni, -  ha fáj, fájjon, ha feszít, ordítsunk, ha kétszeresére dagad a szív a boldogságtól, adjunk belőle egy maroknyit másnak is!
Boldognak lenni tudatosság és spontaneitás fügvénye egyszerre. El kell határozni,hogy igen is, az leszek! Felismerem, mi kell hozzá, elhárítom az okokat, amelyek akadályoznak benne és elérem. Ha tudom, hogy a boldogtalanságom oka az, hogy ki vagyok fáradva, kell szólnom a társamnak, családomnak, barátomnak, hogy szükségem van egy kis időre, segítsenek! Merni kell segítséget kérni ahhoz, hogy fel tudjunk töltődni. Lehet, hogy csak aludni szeretnénk egyet. Egy igazit, mélyet, előtte megmerülni egy kád forró vízben, inni egy teát és aludni. Lehet, hogy ennyi kell csak, mert erre a kevésre nem jut idő a héten. Vagy rumli van  a lakásban és úgy érzed, megfojt, elmerülsz benne, lehúz, ha nem szűnik meg. Ha a család nem tud segíteni, vagy a kisgyerekek csak bonyolítják a helyzetet, küld el őket a pároddal, merj szólni a testvérednek, anyukádnak, barátnődnek, hogy jöjjön át, segítsen neked egy kicsit, mert ez már túltesz rajtad és kell a támogatás. Lehet, hogy elég lesz, ha van kivel beszélgetni közben, főz neked egy kávét. Azt fogod érezni, van, aki megerősít, támogat és utána újra helyreállnak a dolgok.  Ha nincs ilyen segítség, de módodban áll valamennyit áldozni rá, kérj hivatásos segítséget! Annyi diák, fiatal, vagy nyugdíjas segít házi munkákban kevés pénzért.  A lényeg, hogy hárítsd el azt, ami beárnyékolja az örömödet és a boldogságodat!
Annyi apró boldogságbonbon van a tányéron! Sétálni, futni, biciklizni egyet - egyedül, vagy társsal. Olvasni, egy filmet megnézni, - utóbbit akár otthon is, egy tál popcorn és a kedvenc üdítőd kíséretében a számítógéped előtt. Privát mozi! Kell ennél jobb? Megjutalmazni magad egy aprósággal, egy ruhával, kézműves termékkel, a kedvenc csokiddal! Virágot venni csak úgy, mert tetszik!
Említettem a spontaneitás fontosságát is a boldogság megtalálásában és felismerésében. Pont a felismerésben van a legnagyobb szerepe. Kora reggel mész autóval, busszal, vonattal a munkába? Dühösen, mert neked mindig korán kell kelned? Nézz ki az ablakon és éld át a napkeltét! Banálisan hangzik? Nem az! Nézd a Napot, ahogy erőre kap! Légy részese a fényén, melegén keresztül! Kell, lehet nagyobb öröm, mint a világ egyik legszebb, legnagyobb csodájának a szemtanúja, részese lenni?  Kapd el a pillanatot és zárd az emlékezetedre egész napra! Rohansz a munkába, szürkeség vár odabenn. Minden hivatalos, minden kimért. Te is az vagy, ahogy közeledsz. Kellene valami, amitől jobb lehet a nap? Mit szólnál egy fahéjas capuccinohoz? Ugorj be érte, kérd elvitelre és a gőzölgő, illatos itallal a kezedben kezd el ezt a napot!





Tudod mi az a boldogságfotózás? Erről egyszer majd bővebben is írok, de a lényege ez: Ha bárhol, bármit látsz, ami megragadott, tetszett, elgondolkodtatott, lenyűgözött, fotózd le! Elég hozzá egy telefon. Őrizd meg magadnak ilyen formában a spontán boldogság pillanatait. Milyen jó lesz ezeket a képeket átnézni a telefonodban, miközben a hat órási vonaton ülsz reggel, munkába menet.
A "Mert megérdemlem" reklámszlogen kerüljön szótáradba!
Megérdemeled a boldogságot! Keresni kell a boldogságot! Akarni kell a boldogságot, utána már szétosztani is van mit és ez egy olyan dolog, amely nem aprózódik el! Ha tudsz adni, van miből és adsz, a sajátod még nagyobb lesz általa. Akkor meg? Mond ki: A saját boldogságom a legfontosabb az életemben!

2 megjegyzés:

  1. Én most fáradt vagyok nagyon...
    Nincs segítség, és nincs rá keret a segítségre, de megpróbálom kihozni abból a jót, ami van!:-))) Hogy boldogság lesz belőle????? Nem tudom....

    VálaszTörlés