2013. június 24., hétfő

Ki nem vagy te? Ki nem vagyok én?

Farkas Lívia Ennél zöldebb nem lesz című könyvét is olvasom mostanság. Eléggé az elején tartok még, talán a könyv 20%-án rágtam át magam. Ki nem vagy te? Ez a címe az egyik fejezetnek, amely elgondolkodtatott és  aktualitását tekintve eléggé foglalkoztat is mostanában. Röviden összefoglalva, - minden emberről, így rólad is el lehet mondani pár tényt, állítást, amelyek lehetnek a neved, foglalkozásod, státuszod, fizetésed, végzettséged, stb. Ezek azok a dolgok, amelyek az emberek eszébe jutnak veled kapcsolatban.Például Kovács Verának hívnak. Magas, vékony alkat vagy, sötét színű a hajad. Tanár családból származol, te egy marketinges cégnél dolgozol kisfőnökként. Biztosan jól keresel. Pasid nincs, mert  valamiért nem tudod levetkőzni a pedagógus neveltetést, tanító néniként beszélsz mindenkivel, amit bizony sokan nem szeretnek. Ilyenek és ehhez hasonlóak lehetnek azok, amelyeket veled kapcsolatban mások megemlítenek.



Mindezek mögött / mellett ott van a kép, ahogy te látod magad. És bizony lehet a két kép között nagyon nagy a különbség.
Kérdés, hogy tudod kezelni a képet, amelyet mások festenek rólad. Bánt-e az, ahogy "bedobozolnak", rád húznak bizonyos vélt vagy feltételezett tulajdonságokat?
Ki nem vagyok? Ki nem akarok lenni? Kinek, minek nem akarok látszani? Érdekel a látszat?
Nehéz kérdések ezek. Én bizonyos, néhány, valahány állítás, tény, tulajdonság összessége vagyok.
De vajon így, egységes képként, egy egészként lát engem mindenki, bárki, valaki?
Nem lehet, hogy kiragad a felsorolt jellemzőim közül egyet, amely valamiért megfogja és az alapján alkot rólam véleményt?
Tudja rólam például, hogy szeretem a szép, nagy, drágább táskákat. Ha ez alapján akar megítélni, azt mondja, nekem a látszat a lényeg. Sznob vagyok, látszatember, márkamániás, felszínes?
Ez vagyok én egyetlen kiragadott információ alapján.
És több vagyok valójában? Nyilván, vagy bízom benne, hogy igen. Kérdés, kíváncsi-e erre. Kíváncsi -e, hogy a nagy táska ezernyi dolgot rejt, amelyre egy anyának, dolgozó, utazó nőnek szüksége van és amelyek minden darabja tovább élesítené a képet rólam. Mindig van a fene nagy szatyromban  könyv, mert szeretek olvasni. Nyelvlecke, mert tanulok. Gyakran lapul benne fényképezőgép, mert szeretem azon keresztül látni a világot, szeretem elkapni a pillanatokat, amelyekben érzések vannak.  Ha ezeket a dolgokat tudná rólam és a táskámról, bizonyára másmilyen kép rajzolódna ki rólam a szemében.
Nem tudjuk befolyásolni, kíváncsi -e a világ egynél több dologra velünk kapcsolatban. Türelmes-e, hajlandó-e  egészként látni minket, nem csak egy állításon, tulajdonságon keresztül.
A másik oldalon pedig ott vagyunk mi, akiket olykor  bánt, zavar, feldühít, elgondolkodtat, megbánt az, ha valaki nagyon másként lát minket. Olyannak, amilyenek nem vagyunk.
Lehet tenni ellene? Nagyon nem. Vagy lepereg, vagy szíven szúr. Azt gondolom, görcsösen, cirkuszi majomként a porondon hangosan  sorolva azt, hogy jaj, én értékes vagyok,  ... és én szeretem ezt, de azért mert, ...vagy  én nem azért tettem ezt, mert ilyen vagyok,... vagy azért, mert hiszek abban hogy,....  Körbe- körbe, magyarázva és magyarázkodva, védekezve. Van ennek értelme?
Nem sok. Kinek bizonygassam, hogy talán,-  lehet, értékes, több, összetettebb, másabb, bármilyenebb ember vagyok??? Több, mondjuk egy csillivilli márkás táskánál?!?
Nem fogom. Lássa meg ezt az, aki tovább tud látni  egyetlen állításon, tulajdonságon velem kapcsolatban.




5 megjegyzés:

  1. Még magunkat sem ismerjük teljesen, hogy ismerhetne bennünket bárki más? Tovább bonyolítja a dolgot, hogy folyamatosan változunk :)

    Akit méltónak tartasz arra, hogy megmutasd neki magad, az úgyis megismer, aki pedig nincs benne a körben, annak a véleménye sem számít.

    Szerintem az embereket a prekoncepcióik csak még izgalmasabbá teszik. Jó játék lubickolni bennük engem szórakoztat, hogy mindenkinek más lehetek, és csak magamnak kell önmagamat adni lennem.

    Egyáltalán meg lehet-e, meg kell-e, meg érdemes-e húzni a határt a szerepeink és önmagunk között? Talán a szerepeink is mi vagyunk.

    A tárgyaink csak kellékek a szerepeinkhez.

    VálaszTörlés
  2. A folyamatos változás is mi magunk vagyunk. Lehet több arcunk, oldalunk anélkül is, hogy szerepeket játszanánk.

    VálaszTörlés
  3. Néha nehéz munka definiálni hogy mi "a szerep" és mi "az egyik oldalunk".

    Szerep lehet egy munkakör, egy családi állapot amikben bizonyos viselkedési normáknak muszáj megfelelni, de ez nem jelenti azt, hogy színészkedni is kell. Hiszen a szereppel tudunk azonosulni, a szerepen keresztül meg tudjuk mutatni különféle oldalainkat. Hosszabb időn keresztül, pl. egy házasságban akár az összeset.

    Az "oldalaink" is mi vagyunk, a személyiségünk zugai (szenvedélyeink, érzelmeink, hangulataink) és agytekervényeink (érdeklődési köreink, motivációink, prioritásaink)egyvelege.

    Szerintem mindenkinek van egy ösztönös és egy tudatos lénye. Az hogy kinél melyik határozza meg jobban a viselkedését lehet neveltetés vagy vérmérséklet kérdése.

    Az viszont biztos, hogy amint nem egyedül vagyunk, máris "moderáljuk magunkat" mert dolgozik bennünk a megfelelni akarás. Emiatt nehéz igazán megismerni egymást. Ráadásul sokan azzal is beérik ha csak annyira tudják megismerni a másikat, hogy befolyásolni tudják. S magukból is csak annyit mutatnak amennyi ahhoz szükséges, hogy hitelessé tegyék magukat szerepeikben.

    Nagyon jó témát fogtál meg :)

    De mi inspirálta ezt a remek posztot? Mert az elején még úgy tűnt mintha a könyv amit olvasol, de folyamatosan megtelt érzelmekkel és a végére úgy tűnt mintha megbántott volna valaki?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azzal, hogy egyes szám első személyben írtam, szerettem volna közvetlenebbé tenni a témát és a gondolatsort. Nem az én esteleges sértettségem ihlette. A könyv említett részét azt hiszem, pont jókor olvastam, mert foglalkoztattak az elmúlt időben hasonló gondolatok.

      Törlés
    2. Jó könyv lehet, fel is jegyeztem az írót és a címet, köszi a tippet :)

      Törlés