2013. május 10., péntek

Gyerekek, birkák és más magvas gondolatok

Ezerszer lerágott, átbeszélt, megvitatott téma már a gyerekkori kegyetlenség, kiközösítés, bandázás, mégis újra és újra aktualitást nyer, ha a gyerekünk is részese vagy áldozata ezeknek.
Ovis korba lépve a gyerkőc először lesz részese egy új közösség kialakulásának. Minden közösségben vannak hangosan és csendesebbek, bandavezér, követők, bólogatók, utánzók, lázadók, különcök és kiközösítettek is. Egy ovis közösség aszerint is változik, melyik gyerek hogyan fejlődik. Van, aki hamarább komolyodik, ezáltal kicsit kiszorul a csapatból, más pont ezt az állapotot használja ki arra, hogy vezető pozícióhoz jusson az adott csoportban.
Mindig harcoltam a kiközösítés és a gúnyolódás, megszégyenítés ellen. Ma sem tűröm meg ezeket, legyen szó gyerekekről, vagy felnőttekről. Számomra a másság nem ok a perifériára kerüléshez, minden fajta másságot, különbséget el tudok fogadni és tisztelni is. Alapból azt gondolom, csak úgy várhatom el a világtól, hogy elfogadjon, ha én is ezt teszem vele.
A történelem már ezerszer igazolta, hogy sokszor azok az emberek vittek véghez nagy dolgokat, alkottak maradandót, akik csodabogarak, flúgosok, különcök, magánzók voltak a többiek szemében. Tiszteletben kell hát tartani az ő saját világukat, figyelve persze mindeközben arra is, hogy mindezt megőrizve, de rendezett, békés kapcsolatban álljanak a környezetükkel is.
Ez a fene nagy, kerek elvem napi száz alkalommal bukik meg valószínűleg az 5-6 éves ovis gyerekeink világában, ahol a sok kis formálódó, helyét és önmagát kereső kisember, bizony kegyetlen, vagy akár bántó it tud lenni. Odacsap testileg, vagy lelkileg. Bánt és megbántják.
Mit lehet tenni velük? Mit teszel, ha a gyerekedet kiközösítik? Vagy - ha a te gyereked gúnyol, közösít ki másokat?
Nagyon nehéz úgy hatni egy gyerekre, alakuló, képlékeny, de akkor is önálló személyiségre, hogy nem vagy aktív résztvevője az ő napi mikroközösségének ( értsd osztály, csoport ). Hiszen spontán módon reagál ő is, vívja a maga harcait, keresi a helyét. Hol ide csapódik, hol oda. Hol bántják, hol megbánt másokat.
Azt hiszem, felismerve bármifajta szélsőséges, negatív viselkedést, mindenképpen helyes vágányra kell terelni a gyereket, elmagyarázva neki azt, amiben hibázott. Mi lesz az eredménye? Sajnos azt gondolom, rövid távon semmi. Attól, hogy én megszidom a  gyerekemet, amiért csúfolódik és elmagyarázom neki, miért nem szabad így viselkedni, ő másnap, vagy harmadnap még ugyanúgy fog viselkedni.
Az egyedüli dolog, amiben hinni tudok , hogy az, amit te nap mint nap hallasz, mindamellett látsz is, egy idő után beléd ivódik.
Nagymamám annak idején, a maga nem egész 150 centijével, az ablakpárkányt alig felérve minden nap utánunk szólt, hogy figyeljünk oda az iskolában, mert a tanulás a legfontosabb, amit megtanultunk, azt senki nem veszi el tőlünk. Meghallgattam egy nap, két nap, egy éven át, 12 éven át. Végül ez lett a legfontosabb cél, legnagyobb érték az életemben. Egyszer, tízszer hallani egy dolog volt. A jobbon be, a balon ki. De tizenévig, minden nap és egy olyan embertől, akit én okosnak, példaképemnek tekintettem, már eredményes volt.
Azt hiszem, hosszú távon csak ez a módszer lehet eredményes ebben a kérdésben is. Elmondani a gyerekemnek minden nap, hogy elfogadónak kell lenni. Elmagyarázni, hogy miért. Megértetni vele, hogy ő önmagában, mások majmolása nélkül is, vagy gúnyolódásuk ellenére is egy igazi egyéniség. Legyen tisztában saját értékeivel, annak fontosságával, hogy csak olyan dolgokat szajkózunk, amikben hiszünk. A gyengének segítünk,  az erőstől, okostól tanulunk.
Túl nagy elvárások egy ovistól? Nem hiszem. Minden a megfelelő nyelvezet kérdése. Minden korban meg tudom ismételni ezeket a számomra fontos dolgokat, más és más szinten, a gyerek korától, érettségétől függően. Hangsúlyozom - nem kis felnőttekkel, hanem gyerekekkel beszélünk. Nem várhatunk el tőlük felnőttes viselkedést, de az erős alapokat, amelyekre majd az idő teltével építkezhetünk, most kell leraknunk.

Az én gyerekem néha majom, néha kis okoska, néha barika módjára béget mások példájára, jó hangosan persze,néha meg pont őt követi a csorda. Van, hogy nagyon büszke vagyok rá, van, hogy vissza kell törnöm a szarvait. Szégyenleni ilyenkor sem fogom, mert öt éves, mégcsak cseperedik ez az emberpalánta. Amit viszont mindig fontosnak fogok tartani az az, hogy kapjon tőlem visszaigazolást az egyes helyzetekben, tudatosítsa, mi a helyes és a helytelen, mert ezek a  visszajelzések fogják kijelölni számára a helyes útirányt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése