2013. április 11., csütörtök

Szubjektív

Mennyire szubjektív minden! Az az ember, akinek éveket adtál az életedből. vagy akivel felnőttél, koptattad az iskolapadot, akivel együtt  húztad a túlórákat, megosztottad a jó és a fájdalmas emlékeidet és ezen dolgok valamelyike miatt FONTOS volt az életedben, talán nem is emlékszik rád. Vagy ha igen, mondjuk egy mondat erejéig. Te meg úgy élsz le akár egy életet, de minimum évtizedeket, hogy azt hiszed, te is meghatározó személy voltál az ő életében. Aztán kiderül, hogy nem és hirtelen szürkének, árnyéknak, senkinek érzed magad. Feleslegesnek. Mert minden szubjektív ugyebár, joga van így látni téged. Vagy NEM LÁTNI téged.
 Neked meg nullának érezned magad ezután...

9 megjegyzés:

  1. Inkább úgy fogalmaznék, hogy valamiért együtt kell haladni az utunk egy szakaszán, aztán amikor már nincs szükségünk egymásra, akkor elválunk. Az pedig már az érzelmi intelligenciánkhoz tartozik hozzá, hogy ennek a közösen megtett útnak mekkora teret adunk a jelenlegi életünkben.
    Nekem is voltak ilyen élményeim. És biztosan tudom,hogy mindenki visszaemlékszik az életében fontos személyekre, az EQ-tól függ, hogy hogyan reagál a találkozásra. És eldöntheted, hogy kinek magasabb az EQ-ja. Ki hogyan szólítja meg a másikat, vagy reagálja le a másik "megismerését".
    Én ma már simán megszólítok még gyerekkori ismerősöket is, akik NEM LÁTNAK engem. Aztán már látni fognak, és ilyenkor jó érzés magamban, hogy magasabb az EQ-m. JEEEE!
    Soha ne érezd magadat nullának, mert azt vonzod majd be. Ne akarj nulla lenni! Inkább tegyél ellene TE, hogy ne kelljen ilyen gondolatokkal foglalkoznod. Nekem megéri így gondolkodni.
    Köszi, hogy előhoztad ezt a témát, szerintem mindenkinek vannak ilyen jellegű tapasztalatai.

    VálaszTörlés
  2. Facebook ismerőseim kapcsán gondolkodom el, hogy ha csak azok lennének bejelölve akikkel VALÓDI a kapcsolatom, akkor 10 db ismerősöm lenne.
    Iskolás barátokkal kapcsolatban annyi, hogy ha már nincsenek jelen életbeli közös emlékek, akkor az már nem kapcsolat. Régi dolgokat fel lehet idézgetni, ideig-óráig működik, de ha nincs most közös vonal, ha túl messze kerültünk lelkileg, akkor nem lesz folytatás.
    Sokan pedig zavarban vannak attól, hogy azt hiszem megvan a régi kapocs, és lazán, nyíltan barátkozási szándékkal felvenném a kapcsolatot.
    Volt pár visszapattanásom így, aztán rájöttem: aminek vége, annak annyi. Ha lett volna még létjogosultsága a kapcsolatnak, akkor megmaradt volna.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm az elgondolkodtató hozzászólást. Nagyon sok kapcsolat, házasság, barátság szakadt meg a környezetemben az utolsó hónapokban. Ez az élet rendje, mondhatnánk, viszont azt gondolom, nem mindegy, hogyan múlnak el az egyes kapcsolatok. Ha valaki a barátod hosszú évekig, majd egyszer csak kilép az életedből magyarázat nélkül,akkor bztosan másképpen értékelte a barátságotokat, mint te. Hány párkapcsolat fejeződk be úgy, hogy eltelik tíz, húsz év, két ember építi a közös életét, a családját, aztán az egyik azt mondja, én melletted soha sem voltam boldog. Te engem nem értesz meg. Te engem elnyomsz. Mindig utáltam benned, hogy.... És folytathatnánk. A másik ember pedg csak áll, nem érti, mi ez az egész. Hogy létezik az, hogy az az ember, akivel él, így látja őt. Meg lehet ezt élni jól, ha csak az egyik ember érezte azt, hogy ez nem jó? Szerintem nem.

    VálaszTörlés
  4. Én még a másik közösségi oldal volt, regisztráltam. Majd annyira megörültem egy régi osztálytársamnak, írok neki, örömködöm, jó barátnők voltunk. Majd csak vissza igazolt, hogy ismer, de ennyi. Én akkor nagyot csalódtam. Eszembe sem jut most sehova regisztrálni, aki nekem fontos, tartom a kapcsolatot, így nem képzelek bele többet...Barátsággal voltam már így, de rájöttem, ő másképp éli meg, mint én. De remélem párkapcsolatban soha nem fogom ezt megélni...

    VálaszTörlés
  5. A barátokat is el kell engedni, mert sokszor nem is barátságok voltak (legalábbis nem kölcsönösek), hanem alkalmi érdekkapcsolatok (osztálytársak, munkatársak), amibe akkor lehet, hogy túl sok érzelmet vittünk, de aminek nem kell utólag túl sok jelentőséget tulajdonítani, ha nem volt tartós barátság. Nem biztos, hogy bántani akart, egyszerűen valóban nem érti, hogy miért lelkesedsz, mert ő nem feccölt annyit a barátságotokba. És ha úgy barátkozott veled, hogy utólag nem érdekled, nem emlékszik, az nem Téged minősít, hanem az érdekbarátot... ;o/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erre én is nemrégen jöttem rá...

      Törlés
  6. Érzem én, hogy mostanában bús vagy....:( Most már kezdem sejteni hogy miért.

    VálaszTörlés
  7. Ez nem rólam szólt konkrétan. Nagyon átminősültek a kapcsolatok a környezetemben és ez állandóan foglalkoztat.

    VálaszTörlés
  8. Helyes ez az írás.
    Mert én sokszor éreztem azt, hogy érdekes dolog- én ismerem, emlékszem rá, ő meg úgy elmegy mellettem, mintha sosem látott volna. A kérdésem az volt ilyenkor- láthatatlan vagyok? Ma már nem bosszankodom ezeken a dolgokon- minden bizonnyal az ilyen embereknek igen, láthatatlan vagyok, foglalkozom azokkal, akiknek nem..
    A házasságoknak nem kellene megszakadniuk...
    A barátságok is sok mindent túlélnek- számomra nem a mindennapos találkozás a barátság előfeltétele. S bár hiányzik, évekig el tudok lenni távol, mégis elérhető módon azoktól, akik számítanak nekem.
    És aztán ott vannak a kellemes meglepetések: mindig olyankor írsz nekem megjegyzést, amikor már szinte teljesen lemondok arról, hogy egyáltalán olvasnál-e.( mert tisztelem véleményedet, és tetszik, ahogyan írsz, vállaltan fontos nekem, hogy követe-e azt, amit én:))
    Üdv, Júlia.

    VálaszTörlés