2013. február 25., hétfő

Túl kék


-          Mi a bajod?
-          Semmi.
-          De látom, hogy valami bajod van.
-          ... Az a bajom, hogy túl kék vagy.
-          Kék? Mindig is kék voltam.
-          De most annyira hideg kék vagy! Rádnézek, érzem, hogy közeledsz és megcsap a jeges, hideg kék árnyalatod. Megfagyok tőle. Ráz a hideg.
-          Sajnálom. Nem tudtam, hogy téged ez ennyire zavar. Mert hát én mindig ilyen voltam.
-          Az, hogy eddig ilyen kék voltál, nem jelenti azt, hogy jó, ha ilyen is maradsz. Én is változom. Már nekem sem jó bármilyen kékség.
-          Mit tehetek, hogy jobban érezd magad?
-          Légy melegebb kék!
-          Megpróbálom.
      ...

 

 
-          Mi a bajod?
-          Semmi.
-          De látom, hogy valami bajod van.
-          ... Az a bajom, hogy túl kék vagy.
-          Kék? Mindig is kék voltam.
-          De most annyira meleg kék vagy! Rádnézek, a harsogó, erős kékséged még a szememet is bántja. Irritál.
-          De hiszen te kérted, hogy legyek melegebb kék!
-          Ez a melegség már nem is kékség. Nem hiszek benne, hogy te ilyen meleg kék vagy. Ilyen meleg kék nincs.  Az a bajom veled, hogy te már szinte piros vagy a melegségeddel. Változtatod a színeidet, mint a kaméleon. Ki hinne neked???

Furák lettek az emberi kapcsolatok. Pár, munkahelyi, baráti, üzleti, ... mindegyik.

6 megjegyzés:

  1. Ne változzunk meg a környezetünk kérésére, maradjunk olyanok, amilyennek jól érezzük magunkat. Aki szeret, az elfogad úgy, aki nem szeret, az keressen olyan embert, akit megváltoztathat.
    Változni persze kell, de azt hagy csinálja mindenki a maga tempójában és a maga elvárásai szerint. És ez így mindenkinek jó!

    VálaszTörlés
  2. Néha változunk mások miatt is - kapcsolatban, munkahelyen, családban, baráti kapcsolatokban. Ezzel még nem adjuk fel önmagunkat. Szomorú az, ha utána a változás sem jó.

    VálaszTörlés
  3. Amikor elkezdtem olvasni a bejegyzést, először azt hittem hogy a DISC elemzésről fogsz írni :)

    De ez a téma is teszik.

    Nehéz dolog az elfogadás és önmagunk elfogadtatása egyaránt. Sokáig vágytam rá, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak, aztán rájöttem hogy mindenkinek nem lehetek jó. Ezért az elfogadás iránti vágyamat azokra a személyekre korlátoztam, akik tényleg szeretnek. A többiekkel kapcsolatban elengedtem ezt az igényemet és helyette az elismerésüket igyekszem megszerezni.

    A kék részéről az igényt hogy elfogadtassa magát egy belső bizonytalanság szüli. A pirosat meg valószínűleg érte valami sérelem, amit folyvást megtorol a környezetén - nem feltétlenül azokon, akiktől a sérelme származott - mindaddig amíg ki nem dolgozza magából a feszültséget.

    Akinek erős igénye van rá, hogy kívülről érkezzen az elfogadás talán épp saját magától nem kapja meg ezt.
    Aki folyvást kritizálja a környezetét, valójában saját magával nincs megelégedve.

    Az emberi kapcsolatok bizony furcsák... de izgalmas megfigyelni őket és tanulni belőlük. :)

    VálaszTörlés