2013. február 12., kedd

Lelkiismeret

“Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.” (Márai Sándor: Füves könyv – A lelkiismeretről)

Idézetes bejegyzések követik most itt egymást, de nagyra értékelem, ha ilyen okos gondolatokra lelek egy könyvben, vagy akár az interneten.
Márai szavai szerint igyekszem élni. Nehéz harc, mert ítélkezőkből mindig sok van, okosakból is.
Ami miatt viszont kiemelten foglalkoztat ez a pár sor: Különböző szinten  vannak a belső mércéink, másak az értékrendjeink. Ami az egyik ember megítélése szerint még rendben van, a másiknál már lélekgyilkos. Máskor lendül a hóhérunk keze.
Pontosan ezért is van az, hogy úgy tudja egyik ember megbántani a másikat, hogy szent meggyőződése,  nem tett semmi rosszat, erkölcstelent, bántót.
Az egyikben a bíró még nem ítél, a másikat meg már hantolják...

1 megjegyzés:

  1. Ha valamin nagyon vívódom magamban Márai gyakran átsegít a nehéz perceken és a megoldás fele lök egy kicsinykét. Mostanában sokat gondolkoztam a megbántottság és a megbánás örökös küzdelmén.

    VálaszTörlés