2012. július 15., vasárnap

Mi a legnagyobb luxus az életedben?

Sokszor elgondolkodom azon, mi is a legnagyobb luxus az életemben. És bármilyen meglepő ( főleg azok számára, akik ismerik táska és óra mániámat ), azt hiszem, hogy a következőket tartom a legnagyobb kiváltságoknak az életemben, mindamellett, hogy tudom, a mai világban már az is luxus, hogy van hol élnünk, eldönthetjük, mit eszünk és az egészségünkért is tudunk tenni egy kicsit:



♥ Első helyen a könyvek állnak. Örülök, hogy folyamatosan vásárolhatok új  könyveket, minden hónapban bővítve ezzel saját és lányom könyvtárát is. Kiskorától fogva azt mondtam neki, hogy bármilyen helyzetben legyünk is, ha könyvet fog kérni, megkapja.  Hogy milyen könyveket vásárolunk? Eszter mesekönyveket természetesen az  Anna, Peti, Gergő, Bogyó és Babóca sorozatokból, de Benedek Elek és Andersen könyveit is megkapta már. Szívesen vásárolunk ismeretterjesztő könyveket is gyerekeknek, mert a földrajz nagyon vonza. Az utóbbi egy évben egyedül választja ki a könyveit. Tegnap a Matuka Párizsban lett a befutó (Verdák ), jókat nevettünk, mikor megláttuk benne a Mona Lisa verda mását a Louvre-ban, a Motor Lisát. Vagy mikor az autók elmentek szórakozni a Moteur Rouge-ba:-) Azt hiszem, ezt a könyvet is sokszor fogjuk olvasni.
Én sok féle könyvet olvasok. Szeretek mindent, ami francia hangulatú, Párizsban játszódik. Szeretem a modern nőket, mai bonyolult életet bemutató regényeket. Gyakran vásárolok életrajzokat, útleírásokat, beszámolókat, utikönyveket, képes albumokat, gasztroregényeket és nyelvkönyveket. Nem szeretem a szerelmes regényeket, sem a krimiket, a sci-fiket vagy a ma divatos SZINGLI életstílusú könyveket.
Tegnap megszereztem a Kis herceget franciául, ami nekem nagy öröm így 2-3 hónap francia tanulás után. Egész este azt lapoztam,  az első oldalon csak egy szó megértéséhez kellett szótár. Nagyon büszke voltam magamra.
Számomra a könyvesüzlet a legszebb hely a világon. Jó volna, ha több ember is örömét lelné az olvasásban még ebben a modern, gyors, digitális világban is.

♥ Második a tanulás és a nyelvtanulás. Nem mindenkinek adatik meg, de a környezetemben inkább azt figyelem meg, hogy az emberek nagy részének arra van magyarázata, miért nincs ideje nyelvet vagy bármi mást tanulni. Nem tudok ezekkel az érvekkel egyet érteni. Ha az ember felnőttként kezd el tanulni valamit, akkor már tudatosan teszi azt.  Tudja, mit akar általa elérni.  Ha tudom, miért fontos számomra a tanulás, nyelvtanulás, akkor meg is találom rá az időt, sőt nem is kötelességnek, inkább kedvtelésnek fogom felfogni. Vagy nem? Én legalábbis így gondolom.
Gyakran látom, hogy a családokban a férfinak van ideje hetente kétszer focizni, teniszezni, tornázni, horgászni, vadászni, beülni a haverokkal. A feleségnek pedig semmire. Pedig heti két órát elég lenne kiharcolni ahhoz, hogy akár egy új nyelvet megtanuljanak, vagy akár egy új program kezelését, weboldalszerkesztést, bármit. Erősebbnek kell lenni ezen a téren. Nem feminista felszólításnak szántam ezeket a sorokat, csak szeretném, ha többen tudnának tanulni és fejlődni.Azt a pár órát a gyerekek az apukával vagy a nagyszülőkkel is kibírják.
Én is szívesen tanulnék még, meg fogom találni azt, amire érdemes újabb éveket áldozni az életemből. Addig pedig maradnak a nyelvek. Most a francia a legnagyobb szívügyem. Hetente kétszer egy óra tanárral és kb ugyanannyi egyedül is.  Ilyen tudatosan még nem tanultam nyelvet, mert hát a szlovákkal, némettel, angollal az iskolában ismerkedtem meg, azokat tanulni KELLETT és úgy, ahogy megkövetelték. Felnőttként viszont már ez is más, lehet máshogyan is tanulni. Eszter még kicsi, tiszta magyar környezetben élünk, szlovákot csak akkor hall, ha Pozsonyba megyünk, vagy a kollégáimmal találkozunk. Néha megnéz egy szlovák mesét, számol, köszön, bemutatkozik és 3-4 versikét tud. Kb ennyi. Pontosan ezért örülök neki, hogy szeptembertől az angol után most a szlovákkal is megismerkedhet játékosan az oviban a délutáni választható foglalkozások keretein belül.

♥ A harmadik luxusról nem írok ennyit, mert az nem ennyire aktív része az életemnek. Ez pedig az utazás. Egy ideális életben lenne annyi pénze az embernek, hogy egy normális (nem luxus) nyaralás mellett évente legalább egyszer eljuthatna egy szép európai világvárosba. Van olyan ismerősöm, aki nem azért nem utazik, mert nincs pénze, hanem azért, mert nem érdekli. Nem volt még sehol és azt mondja, neki jó itt, minek menjen máshova. Szerintem amig az ember nem látja azt, hogy lehet még élni, el sem tudja képzelni. Tévé, net ide-oda, látni, érezni, szagolni, tapasztalni kell. Ezt tartanám a harmadik luxusnak az életemben. Jó lenne többet utazni.Bizakodjunk :-)

Nos, a ti életetekben mi a legnagyobb luxus?

6 megjegyzés:

  1. Ezt nagyon jó volt olvasni. Az első helyen nálam is a könyvek állnak, ez igazán megfogott, mintha saját magamat olvastam volna.:) A második nálam az utazás, nyáron általában 4-5 nap jut rá, ennyire telik, így jó. Nagyon szeretnék Olaszországba eljutni, sajnos még várat magára, de előbb utóbb...idén ismét Balcsi és talán eljutunk még a tengerpartra. Úgy hogy ez az első év, amikor talán kétszer 4 napot tudunk nyaralni, sosem volt ilyen.

    VálaszTörlés
  2. Mi ( ha sikerül ) augusztusban elmegyünk két hétre valamelyik Görög szigetre. Októberben pedig Londonba megyek a nyereményutunkra, úgyhogy ebben az évben nincs ok panaszra.

    VálaszTörlés
  3. Gondolkodom, gondolkodom... talán a műkörmös és a fodrász fér be nálam ebbe a kategóriába. Másra nem költök kifejezetten magamra. (még amíg törlesztünk.. utána jöhet más..)
    De a könyvek első helyen lennének nálam is. Így könyvtárból olvasok.

    VálaszTörlés
  4. Örülök, hogy a könyvek a rokonlelkeknél is fontos helyen szerepelnek. Egyébbként ma megint vettünk kettőt :-)

    VálaszTörlés
  5. Egyetértek. A Nyelvtanulás ma már valóban luxusnak számít.

    VálaszTörlés
  6. sajnos tényleg luxus lett a nyelvtanulás, pedig nyelvtudás nélkül nagyon nehéz boldogulni.

    VálaszTörlés