2012. június 24., vasárnap

Citromos túrótorta

Ebben az évben az én nyári, szülinapi tortám a citromos túrótorta lett. Mivel a citrusos íznek köszönhetően egy nagyon frissítő édességről van szó, t˜ökéletes volt ebben az őrült kánikulában is.
Az alapját egy klasszikus, három tojásos, olajos piskóta alkotta, amelyet sütés után hagytam kihűlni a túrótorta formában. A tésztába reszeltem egy pici citromhéjat.







A túrókrémhez  500 gramm túrót, kb 200 gramm porcukrot, 250 ml tejfölt, három citrom reszelt héját, egy - másfél citrom levét összekevertem. Ezek után egy zacskó ( 6darab) zselatinlapot feloldottam egy kis vízben, majd tíz perc után hozzáadtam pár kanál túrókrémet, enyhén felmelegítettem, végül  a túrókrémhez adtam. A krémet a tortaformában pihenő tésztára öntöttem, majd egy éjszakára a hűtőbe tettem. Reggelre gyönyörűen megdermedt az este még teljesen folyékony massza a torta tetején. A túrókrémet elkészítettem sovány, zsírszegény túróval, majd a zsírosabb változattal is. A zsírszegény szebben mutatott, mivel szinte pépes volt a túró, amelyet használtam hozzá. Másodszor a zsírosabb túrót használtam, amelyet kissé még áttörtem, de így is  maradtak benne darabkák. Kicsit rusztikusabb látvány volt, de az íze verhetetlen.
A tortának sikere volt, kétszer készítettem el három nap alatt, nagyon sokan kóstolták és dícsérték.
Jó étvágyat kívánok!!!

3 megjegyzés:

  1. jaj, nagyon guszta, még így reggeli helyett is megkóstolnám a kávém mellé...
    :)

    VálaszTörlés
  2. Imádom a citromot:)Biztosan kipróbálom.

    VálaszTörlés