2012. március 3., szombat

Gyakorlat teszi a mestert

Bizony ám! Mekkora igazság ez!!! És mennyire érvényes a kenyérsütésre is!
Az első kenyeret félve készítettem, recept és leírás szerint.


Nagy élmény volt, isteni finom és még nagyobb ösztönzés hogy a fehér kenyér után készüljön egy magvas is.
A második kenyér készítésénél már,- modern háziasszony lévén -megnéztem a youtubon, hogyan kell veknizni, formázni a kenyeret.


Ez a kenyér már kategóriákkal szebb és finomabb volt. Nem vagyok egy szerény ember, rögtön éreztem, hogy új szakma van a kezemben ... egyszerűen ebben is jó vagyok :-)
Két hét lelki felkészülés után szombat hajnalban elkészült a harmadik kenyér is. A lenmag mellett kömény is került bele, kenyér és teljes kiőrlésű lisztből készült. Kicsit kevesebb vizet adtam hozzá, így szilárdabb lett a tészta. A nagy különbség viszont a veknizésben volt. Míg a második kenyérnél mondjuk úgy - félig sikerült a formázás, a harmadik esetben már tökéletes lett. Már nem félve nyúltam a tésztához, hanem határozott, kemény mozdulatokkal formáztam, nyomtam ki belőle a levegőt. Nos, itt a harmadik kenyér. Azt hiszem, tényleg gyönyörű lett.





Aki pedig nem mer nekiállni, mert nincs dagasztó vagy kenyérsütő gépe, azt megnyugtatom: NEKEM SINCS. Ahogyan speciális edényem sem. Ebben a fazékban készülnek a kenyereink.




Hogy milyen érzés? Hát fantasztikus! Esküszöm, veszek egy tehenet meg egy kecskét, hogy tejtermékileg is önellátóak legyünk :-)
Na igen, az egó az egó...


7 megjegyzés:

  1. Ivetka, ez teflon edény, ugye? Az eredeti receptnél ha jól emlékszem jénaiban sütötték (meg gondolom te is:-). Nem ragadt bele? És a héja tényleg olyan ropogós lesz, mint amilyennek kinéz a képen? Mennyi ideig sütöd a sütőben? Szoktál betenni mellé vizet edényben?

    VálaszTörlés
  2. Szia, ez teflon, uveg tetovel. Nincs akkora jénaim, ráadásul tetovel, amibe beleférne egy fél kilós kenyérke.
    Az eredeti receptnél jénaiban sutotték, de néztem a youtubon videokat, ahol olasz pasik ilyen edényekben sutotték, jobb híján. Bevállt. Amikor a sutot bekapcsolom 230 fokra, rogton beleteszem az edényt is. amíg felmelegszik, végzek a veknizéssel, majd kiveszem a forró edényt, teszek bele pici olajat és belerakom a kenyeret. A forró edény hatására az allján rogton kialakul a ropogós kéreg. Teto alatt 30 percig sutom, majd teto nélkul még tíz percig. Így kialakul a fenti ropogos kéreg is. ma, sutés elott bevagdostam, utána megkentem vízzel a tetejét, majd jott a lenmag. nagyon finom lett, hihetetlen ropogós. Ami még szuper, hogy lassabban szárad ki mint a bolti. na nem mintha lenne ideje:-) Ennyi az egész, semmi titok. Ma elkészult a csodás negyedik is:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szupi. Ügyes vagy. Nagyon nagy kérés lenne hogy leird ide a te már bevált receptedet egy kenyérre ,és annak elkészitését? :-) Mert ugy gondolom feleslegesen nem próbálkozom,keresgélek,ha neked bevált,nekem is bizti bejön. Sütnék. Köszike :)

      Törlés
  3. Az én változatom: 300 gramm kenyérliszt, 200 gramm teljes kiőrlésű liszt, kb egy maroknyi lenmag, ízlés szerint köménymag, 1,5deci tej, fél élesztő, 3 deci langyos víz, egy e.kanál cukor, egy e.kanál só.
    Az élesztőt a cukorral és a langyos tejjel felfuttatom, kb 15 percig hagyom. Utána hozzáadom a többi hozzátevőt. a Vizet hagyom utoljára, abból nem szoktam mindet hozzátenni, kb 2,5 decit inkább csak, de kinek hogy tetszik az állaga, úgy teszi még hozzá esetlegesen a maradékot. Pár perc alatt kézzel dagasztom, majd letakarva hagyom másfél órát kelni. Ez után bekapcsolom a sütőt, légkeverés(alul+felül sütés funkció mint a sütiknél), 230 fok. Ebben a pillanatban beleteszem a képen látható edényt is, hogy felforrósodjon a sütővel együtt. A másfél óra elteltével kiborítom a tésztát a lisztezett szilikon lapra. Kb egy kör forma van előttem. Ezt jól lenyomkodom - kinyomom belőle a levegőt, majd kezdődik a veknizés. Behajtom a bal, majd a jobb oldalát, a felső részt is meghajtogatom úgy, mintha háromszög csúcsa lenne, majd a háromszög csúcstól elkezdem feltekerni, hajtogatni magam felé haladva. Minden hajtásnál lenyomom a kenyeret.Úgy kell tekerni, hogy a vége kerüljön az aljára. Az így kapott kenyérformát hagyom még kb 15 percig letakarva kelni, utána bevágom késsel a tetejét 3-4 helyen, lekenem vízzel és megszórom lenmaggal. Kiveszem az edényt a sütőből, pici olajat teszek bele, majd beleteszem a kenyeret. A forró edénytől kialakul az alsó ropogós kéreg. Letakarom a tetővel, majd tető alatt 30 percig sütöm. Ez után leveszem a tetőt és még tíz percig sütöm. Kész :-)
    Az alap változat magok nélkül és csak kenyérlisztből készült, az is finom volt. De ez a magvas, ez valami csoda. Ma reggel is kész volt kb fél hétre. a teljes elkészítés az kb 2,5 óra, de ebből a tényleges munka lehet kb tíz perc. Hajrá, akinek van hozzá kedve, vágjon bele. Hihetetlenül jó érzés saját kenyeret enni :-)

    VálaszTörlés
  4. Köszi. Meg fogom csinálni a napokban....

    VálaszTörlés
  5. Holnap megpróbálok belőle olaszos, kis cipókat sütni, olajbogyóval, bazsalikommal :-)

    VálaszTörlés
  6. Köszi a receptet! Kipróbálom! :)

    VálaszTörlés