2011. december 1., csütörtök

Rozmaringos, zöldpestós csirkemellsteak - egy gyors "zöldvacsora"

Soha sem szerettem a rozmaringot.  Régebben egy  esküvőre megérkezve ez volt az első dolog, amit  a ruhánkra biggyesztettek. Nem szerettem az illatát, sem a tűt, amely megszúrt minket az ide-oda ugrálás, táncolás, majd a fáradtságtól az összetolt székeken való elalvás közben.

Felnőttként  nagyjából  hat éve próbálkoztam először rozmaringos ételt készíteni. Ha jól emlékszem, az egy grillezett csirke volt  citrommal és rozmaringgal. Valahogy nem jottek be az ízek, így évekig hanyagoltuk ezt a fűszernövényt.

Tavasszal sikerült egy családi házat vásárolnunk, nagy kerttel, udvarral. Ekkor határoztam el, hogy lesz egy saját fűszerkertem is. Ennek általában része a rozmaring is, így minden távlati terv vagy konkrét szándék  nélkül ültettünk egy bokrot mi is.

Egészen az őszig nem  is került be  a rozmaring a konyhánka, akkor nagy sikerrel egy rozmaringos, citromos kakukkfüves halas grillezett halat sikerült ízgazdaggá tennünk általa.

A napokban pedig egy gyors vacsora ötletén agyalva „született meg“ az alábbi étel . Az idézőjel használatát magyarázandó annyit fűznék hozzá, hogy a zold pesto készen vásárolt , amelyet általában tartunk otthon és nagyon kedvező áron (  kb 1,20+1,40 euróért a Lidlben ( www.lidl.sk ) szoktam vásárolni. Pestót magam is készítettem már, ráadásul a friss alapanyagog híve vagyok,  de ilyenkor, amikor sem idő, sem friss bazsalikom, szívesen használom a készet.

1 kg csirkemellet vaj és olivaolaj keverékén gyorsan, mindkét oldalról átpirítottam.A csirkemellekre ráöntöttem a kis üvegnyi zöld pestót valamint egy kis főzőtejszínt. Hozzáadtam egy ág rozmaringot, sóval, borssal ízesítettem, majd kb 15 percig közepes lángon hagytam a húst puhulni és összeérni  a többi hozzávaló ízével fedő alatt.
Gyors köretként szélesmetéltel házasítottam és már lehetett is tálalni (hatásvadász vagyok, zöld tányért használtam). Mindenkinek ajánlom, az étel 15-20 perc alatt elkészíthető, így több idő marad a gyerekre, vagy egy könyv olvasására isJ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése